Békésvármegye Hivatalos Lapja, 1934. január-december (37. évfolyam, 1-60. szám)

1934-01-20 / 3. szám

egészségügyi részének az 1932. évről fenn­maradt és takarékpénztárilag kezelt marad­ványa terhére megszavaz. A határozat csak kormányhatósági jóvá­hagyás után hajtható végre. A határozat mellett szavaztak: Gramling Alajos, vitéz Rábay Ferenc, Kohn Dávid, Elek Lajos, Fazekas Szűcs András, dr. Schauer Gábor, dr. Haviár Gyula, dr. Csige Varga Antal, Tildy Zoltán. Ellene nem szavazott senki. Tekintettel a Stefánia Szövetség békési fiókja működéséhez fűződő közérdekre, nem hagyhattuk figyelmen kivül a község által előterjesztett segélyezési kérelmet, annál kevésbé, mert kétségtelen, hogy maga Bé­kés község az évenkénti 1000 P-ős segélye­zésen tulmenőleg, saját erejéből nagyobb összeget adni képtelen volna. Erről a vármegye alispánját a kormány­hatósági jóváhagyás kieszközlése és további eljárás végett az iratokkal értesítjük. Közöljük ezt a határozatot Békés község elöljáróságával és általa a békési Stefánia fiók Szövetséggel, valamint 3250—5-1933. sz. előterjesztésére a békési járás főszolga- birájával is. t Kmft. Kiadta: Dr. Heinrich tb. főszolgabiró. 103—1934. ikt. sz. KIVONAT Békésvármegye törvényhatósági bizottságá­nak Gyulán, 1933. évi december hó 21-én tartott rendes közgyűlése jegyzőkönyvéből. 246. bgy. ad. 18.022—1933. ikt. sz. Néhai Hajas István ny. szarvasi községi járlatkezelő özvegyének nyugdíjügye. Békésvármegye törvényhatósági bizottsága özv. Hajas Istvénné szül. Hézer Anna szarvasi lakost, a törvényes feltételek fennforgására tekintettel, kérelmére özvegyi ellátásban részesíti és nyugdijilletményeit az alábbiak szerint állapítja meg : Folyamodó néhai férjének nyugdíjba be­számítható szolgálati idejét a törvényható­sági bizottság 972—1928. bgy. sz. határo­zatával 22 évben 9 hónapban és 18 napban állapította meg. Ezután igénye van kérelmezőnek — a férj halálát követő negyedik hónap elsejétől, vagyis 1933. évi november hó 1-től kezdve — néhai férje által a tényleges szolgálatban utoljára a X. fiz. oszt. B, csop. 3. fokozata szerint élvezett havi 161 P fizetésnek 50 százalékára, vagyis havi 80 P 50 fill. özvegyi nyugdíjra. Igénye van továbbá ugyanezen időponttól kezdve negyedévi 69 P 25 fillér lakás­pénzre. Úgy az özvegyi nyugdij, mint a lakás­pénz az érvényben lévő ílletménycsökkentő rendeletek alapján az utalványozás során végrehajtandó csökkenés alá esik. Az özvegyi ellátásban való részesítés ténye ellen a közhírré tételtől számított 15 nap alatt, a vármegye alispánjánál beadandó és a m. kir. Belügyminiszter úrhoz inté­zendő fellebbezéssel élhet bármely törvény- hatósági bizottsági tag. Kmft. Kiadta: Daimel várm. tb. főjegyző. 458-1934. ikt. sz. KIVONAT Békésvármegye törvényhatósági bizottságá­nak, Gyulán 1933. évi december hó 21-én tartott rendes közgyűlése jegyzőkönyvéből. 270. bgy. ad. 22.457—1933. ikt. sz. A vármegye alispánjának előterjesztése Békéscsaba m. városban az állategészség­ügyi telep hiányainak megszüntetését célzó anyagi támogatás megszavazása iránt. Békésvármegye törvényhatósági bizottsága kimodja, hogy a vármegye alispánjának előterjesztésére, Békéscsaba m. város kép­viselőtestületének 335—1933 kgy. számú határozatában foglalt azt a kérelmet, mely szerint a városi állategészségügyi telepen talált hiányosságok megszüntetésével kap­csolatban felmerülő költségek fedezése címén a városnak vármegyei segély szavaztassák meg, — részben teíjesiti és Békéscsaba m. város részére az állategészségyi ebadó alap terhére 2000, azaz kettőezer pengőt meg­szavaz. A segély fedezetéül az alap takarék­pénztárilag kezelt és le nem kötött tőke- vagyon szolgál. Egyben utasítja a vármegye alispánját a törvényhatósági bizottság, hogy ezt az ösz- szeget felsőbbhatósági jóváhagyás után ké­relmező városnak utalja ki. Ez a határozat miniszteri megerősítést igényel. Indokolás. Békéscsaba m. város képviselőtestülete a 336—1933. kgy. számú határozatában rész­letesen felsorolja azokat a hiányosságokat 12 *

Next

/
Thumbnails
Contents