Békésvármegye Hivatalos Lapja, 1934. január-december (37. évfolyam, 1-60. szám)
1934-12-11 / 56. szám
legyenek és azok az összehajtás után kívülről ne legyenek olvashatók. Az összehajtott szavazólapot a szavazatszedő küldöttségeknél e célból elhelyezett urnába sajátkezűig kell bedobni. A szavazóurnákat a szavazatszedő küldöttségek elnökei, illetve jegyzői a választást megelőző nap délelőttjén a polgármesteri hivatalban, illetőleg a főszolgabírói hivatalban vehetik át. A választás minden szavazókor szavazatszedő küldöttségei előtt reggel 9 órakor kezdődik és addig tart, míg szavazók jelentkeznek. 3 óra előtt zárórát kitűzni nem lehet, viszont este 8 órán túl a szavazás nem folytatható. A szavazás befejezése után a szavazatszedő küldöttségek megállapítják a szavazás eredményét, arról jegyzőkönyvet vesznek fel és azt a leszavazottak névjegyzékével és a leadott szavazólapokkal együtt Békésvármegye területére alakított választási bizottság elnökének címezve az aíispáni hivatalba szolgáltatják be. Szegedi Kereskedelmi és Iparkamara. 20.832—1934. ikt. szám. Pályázati hirdetmény. Békésvármegye békési járásában Békés székhellyel megüresedett törvényhatósági ut- biztosi állásra pályázatot hirdetek. Az állás betöltésénél egyrészt az 1931. évi III. t.-c, — másrészt a törvényhatósági utbiztosok szolgálati viszonyairól, minősítéséről és hivatalos teendőiről alkotott 999. bgy. 20.649. ikt. 1914. számú vármegyei szabályrendelet vonatkozó intézkedései figyelembe veendők. E szabályrendelet fertelmében a törvény- hatósági utbiztosok a törvényhatóság segéd és kezelő személyzetéhez tartoznak, kinevezésük rendszerint ideiglenes és állásukban csak akkor véglegesíthetők, ha a szabály- szeiü képességi vizsgát letették, amire rendszerint egy évi határidő tűzetik ki. A szükséges iskolai végzettség : a,, az idézett t. c, 3. pontja értelmében a középiskola IV. osztályának sikeres elvégzése, b., az állami utmesteri tanfolyam sikeres elvégzése, ami azonban a kinevezés után, az ideiglenes szolgálat tartama alatt is megtörténhetik. Ha az állásra az idézett t. c. értelmében igényjogosult igazolványos altiszt nem pályáznék, úgy egyenlő feltételek mellett elsőbbség illeti meg a Vitézi Rend tagjait, a világháború rokkantjait és a világháborúban arcvonalbeli szolgálatot teljesített egyéneket. A vármegyei ügyviteli szabályrendelet értelmében szabályszerűen felszerelt és a vármegye főispánjához címzett kérvényeket hozzám és pedig folyó 1934. december hó 31.-én 12 óráig: kell beadni. Később érkező kérvények nem vehetők figyelembe. Gyula, 1934. évi nevember hó 28. dr. vitéz Márky Barna alispán. Fóris Dezsőné sz. Zsótér Ilona, Újkígyós község elöljárósága által 1934. évi október hó 9 napján 21—1934, jkvi. szám alatt kiállított gazdasági cselédkönyvét ismeretlen módon elvesztette. Megsemmisittetik. Kimutatás a ragadós állatbetegségek állásáról Békésvármegye területén 1934 évi dec. 4-én. Rühösség:: szeghalmi Füzesgyarmat 1 1. szm. Sertéspestis: békési j. Köröstarcsa 24 u., 3 t. Mezőberény 3 u., gyomai j. Endrőd 3 u.. 1 t. Gyoma 1 u. gyulai j. Gyulavári 5 u., 1 m., Újkígyós 3 u., orosházi j. Csór- vás 7 u., 3 t., Gádoros 11 u., Orosháza 1 u., szarvasi /'. Csabacsüd 1 u., 1 m., Öcsöd 1 t., Szarvas 2 u., szeghami /'. Körösladány 6 u, 2 t. Sertésorhánc: békési j. Békés 5 u., 1 t., 1 m., gyomai j. Gyoma 2 u. 5 t., szarvasi j. Kondoros 1 t. Baromfikolera: orosházai j. Csorvás 1 m. Nyomatott Leopold Sándor könyvnyomdájában Gvuláu, 1934. 282