Békésvármegye Hivatalos Lapja, 1934. január-december (37. évfolyam, 1-60. szám)

1934-08-11 / 36. szám

és részükre a törvényhatósági ebadó alap köz­egészségügyi célokra szolgáló részének II. rovatában elért megtakaritások terhére 600 P, azaz hatszáz pengőt megszavaz. Figyelemmel volt a törvényhatósági bi­zottság a segély megszavazásánál arra a tényre, mely szerint a szóban levő egye­sületek ezidőszerint igen nehéz helyzetben vannak és hogy Gyula m. város részéről tekintettel annak súlyos pénzügyi helyzetére, anyagi támogatást nem remélhetnek. Közöljük e határozatot az iratokkal további eljárás végett a vármegye alispán­jával. Erről tudomás végett értesítjük Gyula m, város porlgármesterét és általa a gyulai sportegyesületek elnökségét is. Kmft. Kiadta: Dr. Haviár, várm. aljegyző, tb. főszolgabíró. KIVONAT Békésvármegye törvényhatósági bizottságá­nak Gyulán, 1934. évi július hó 27-én tartott rendkívüli közgyűlése jegyzőköny­véből. 125. bgy. 12.956—1934. ikt. sz. Az 1935. évi közmunkák fedezésére hitel engedélyezése. A világ mezőgazdasági küzdelmében va­júdó gazdasági válság vármegyénkben az aszálykár miatt csak súlyosbodott ; az idei aratásnál nincsen biztosítva a munkásság 50 százalékának kereseti lehetősége és igy elsősorban az aszálysujtotta vidékek nehéz helyzetbe került munkanélküli lakosságának felsegitését és azok nehéz sorsának enyhí­tését a törvényhatósági bizottság első köte­lességének tartja. Ezért az 1935. év tavaszán a községekben végrehajtandó közmunkák költségeire 40.000 P-t, azaz negyvenezer pengőt megszavaz és utasítja a vármegye alispánját, hogy ezt az összeget a várm. háztartási alapnak 1935. évi költségvetésébe a rendkívüli, átmeneti kiadások alatt vegye fel. Mivel ezidőszerint még nem lehet meg­állapítani azt, hogy az egyes községekben milyen mérvű a munkanélküliség és így az egyes községekben végrehajtandó közmunkák arányát meghatározni nem lehet, a törvény­hatósági bizottság utasítja a vármegye alis­pánját, hogy az engedélyezett összeg arányos felhasználására vonatkozó tervezetét a tör­vényhatósági bizottságnak legközelebb tar­tandó közgyűlésében terjessze elő. Jelen határozat meghirdetés után jóvá­hagyás végett a m. kir. belügyminiszter úr­hoz felterjesztendő. Erről a vármegye alispánját, megfelelő eljárás végett értesítjük. Kmft. Kiadta: Dr. Haviár, várm, aljegyző, tb. főszolgabíró. KIVONAT Békésvármegye törvényhatósági bizottságá­nak, Gyulán 1934. évi^julius hó 27-én tartott rendkivüli közgyűlése jegyzőköny­véből. 132. bgy. ad. 9.597—1934. ikt. sz. Isztin Tivadar kétegyházi lakos lépfene elleni ójtásban elhullott tehene pótlására a törvényhatóság segítségét kéri. Békésvármegye törvényhatósági bizottsága fentnevezettet indokolt kérelmére az állat­egészségügyi ebadóalap V. rovata terhére 50 P, azaz ötven pengő egyszer s minden­kori segélyben részesíti. Felhatalmazza a vármegye alispánját, hogy a megszavazott segélyösszeget a határozat jogerőre emelkedése után utalványozza. Erről fentnevezettet egyelőre tudomásul vétel végeit értesítjük. Közöljük ezt a határozatot, 1013—1934. számú előterjesztésre utalással, a gyulai járás főszolgabirájával is, Kmft. Kiadta: Dr. Haviár, várm. aljegyző, tb. főszolgabiró. V. Pályázatok, hivatalos hirdetések, körözvények. A szeghalmi járás főszolgabirájától. 981-2-1934. Pályázati hirdetmény. Békésvármegye szeghalmi járásának Kö- rösladány községben nyugdíjazás folytán megüresedett községi állatorvosi állásra ezennel pályázatot hirdetek. Az állás javadalma a 62.000—1926. B. M. 167

Next

/
Thumbnails
Contents