Békésvármegye Hivatalos Lapja, 1933. január-december (36. évfolyam, 1-52. szám)

1933-01-21 / 2. szám

XIV. t. c. 162. §-ának e) pontja értel­mében meghirdeti. Erről fentnevezettet jelen határoza­tunk egy példányának, valamint a zára­dékkal ellátott orvosi oklevelének vétiv mellett való kiadásával értesítjük. Közöljük ezt a határozatot a vár­megye Hivatalos Lapjában való közzé­tétel végeit, a lap szerkesztőjével. Kelt Békésvármegye törvényhatósága kisgyülésének Gyulán, 1933 évi január hó 3, napján tartott ülésében. Kiadta: Dr. Dciimel várm. aljegyző, tb. II. főjegyző. V. Pályázatok, hivatalos hirdetések, „körözvésiyek. Nagy István jugoszláv katonaszö­kevény ismeretlen helyre távozott. Ható­sága területén nyomozandó és az ered­ményről Bács-Bodrog vármegye alispán­ja értesítendő. Nevezett személyleirása: született Bajmokon, 1905. május hó 14-én, róm. kath. vallásu, földmives, nőtlen, apja Nagy Antal, anyja Schaffhauer Rozália. Miklendin Gyula róm. kath. vallású, 1911. évi herczegszántói születésit, nőt­len, papucsos segéd, levente köteles, volt herczegszántói lakos, Herczegszán- tó községből eltávozván, jelenleg isme­retlen helyen tartózkodik. Tartózkodási helye puhatolandó és feltalálása esetén tartózkodási helye a bajai járás főszol- gabirájával közlendő. Márton Lajos 1906. évbeli születésű földműves, eszteregenyei lakos, kinek szülei Márton Péter és Harangozó Vil­ma folyó évi augusztus hó 21-én mun­kakeresés céljából 17 pengő készpénzzel állítólag Budapestre távozott és azóta életjelt nem adott magáról. Nevezett ala­csony, sovány termetű, arca kerekded, barna arcbőrü, sötétbarna, hátrafésült hajú, szeme barna, távozásakor szürke hosszú nadrágot és fekete kabátot viselt, kalapja szürke, különös ismertető jele, hogy a balkezén a középső ujj vége hibás. Nevezett hatósága területén nyo­mozandó és feltalálása esetén pontos lakcíme Zala vármegye alispánjával köz­lendő. Hőgye Imre békési lakos a bé­kési ipartestület által 124—923. sz. a. kiállított munkakönyvét ismeretlen helyen és módon elvesztette. Megsemmisittetik. Seben Mátyás békéscsabai V. kér. Reviczky-u. 22. szám alatti lakos a ré­szére Békéscsabán, 1915. január 16-án 96—1915. szám alatt kiállított szolgálati cselédkönyvét elveszítette. Megsemmisit­tetik. Vármegyei közérdekű hírek. Kaposszenibenedek községének Bárdudvarnok községgel való szö­vetkezése. Somogy vármegye törvényha­tóságának területén fekvő, eddig a kapós- mérői körhöz tartozott Kaposszentbenedek község 1933. évi január hó 1 napján kezdő­dő hatállyal Bárdudvarnok nagyközséggel szövetkezik. Karkalik János tótkomlós! lakos 178801 1932. K. M. sz. alatt Tótkomlós ésBé- késsámson közötti 13 km. útszakaszon, na­pi 4 járattal személyszállító társaskocsi gép- jármüvállalat üzembe tartására 2 évre en­gedélyt nyert. 11

Next

/
Thumbnails
Contents