Békésvármegye Hivatalos Lapja, 1933. január-december (36. évfolyam, 1-52. szám)

1933-10-21 / 43. szám

Pályázati hirdetmény. Pályázatot hirditek a nyugdíjazás foly­tán megüresedett szeghalmi járási tiszti orvosi állásra. Felhívom mindazokat, akik ezen állást elnyerni óhajtják, hogy az 1876 évi XIV. t.-c. és az 1883 évi I, t.-c-ben előirt képesítésüket és alkalmaz­hatóságukat, valamint a forradalom és a kommun alatti magatartásukat igazoló okmányokkal felszerelt és Békésvármegye főispánjához címzett pályázati kérvényü­ket, legkésőbb 1933 évi november 10. napjának déli 12 óráig Békés­vármegye alispánjához annál is inkább nyújtsák be, mert a később beérkező avagy kellően fel nem szerelt pályázati kérvényeket figyelembe nem veszem. Olyan pályázók, akik már közhivatali alkalmazásban állanak, hivatalfőnökük, a közszolgálatban nem állók pedig állandó lakhelyük törvényhatóságának első tiszt­viselője utján kötelesek pályázati kér­vényüket, a fenti határidőig Békésvár­megye alispánjához eljuttatni. Az állás javadalmazása, az állami rendszerit IX. fizetési oszt. 111. fokozatá­nak megfelelő kezdő fizetés, és a tör­vényesen megillető lakáspénz. Az állás betöltőjének nyugdíjjogosult­sága van. Gyula, 1933. október 9. Korossy főispán. Varga Erzsébet békési lakos, Békés község elöljárósága által 78—1930. nyilv. sz. a. kiállított szolgálati cseléd­könyvét ismeretlen helyen és módon el­vesztette. Megsemmisittetik. Ifj. Bihari Mihály napszámos volt szeg­vári lakost, aki 1901 évi aug. hó 13-án született róm. kath. vallásu, nőtlen, ka­tona nem volta 1932 évi március hó 1167—1933. főisp. sz. 30-án kelt Ítéletemmel záróra kihágásért jogerősen 5 pengő pénzbüntetésre vagy egy napi elzárásra Ítéltem. Nevezett a büntetés elszenvedése elől ismeretlen helyre távozott. Nyomozandó és feltalá­lás esetén, Csongrád vm. alispánja ér­tesítendő. Emődi Ferenc volt tiszadorogi lakos hatósága területén nyomozandó, feltalálás esetén fentnevezett illetőségi községbe haza toloncoltatandó és mindezekről Bor- sod-Gömör és Kishont k. e. e. várme­gyék árvaszéke értesítendő. Emődi Fe­renc személyazonossága a következő : 170 cm. magas, 50 év körüli, erős, széles, csontu izmos ember, g. barna hajú, barna szemű, kerek arca, orra szája rendes, külseje elhanyagolt iszákos, csa­vargó állhatatlan természetű. Tóth István Németcerna községben Romániában 1910 évben született, gyári munkás foglalkozású román katonaszö­kevény, akit az ország területéről az alsólendvai járás főszolgabirája jogerősen kiutasított s a jugoszláv határon át szeptember hó 2-án el is távolított, Magyarország területére ismét visszaszö­kött s azóta ismeretlen helyen tartóz­kodik. Nevezett hatósága területén nyo­mozandó s feltalálás esetén az alsó­lendvai járás főszolgabirájához Lentibe előállítandó. Ragadós állatbetegségek: Rühösség: Csorvás, Gerendás, Mezőberény. Sertéspestis: Békéscsaba, Gyula, Békés, Békéssámson, Békésszentandrás, Csaba- csiid, Doboz, Endrőd, Gyoma, Kondo­ros, Nagyszénás, Orosháza, Ö.csöd, Pusz­taföldvár, Szarvas, Szentetornya, Szeg­halom, Tótkomlós, Ujkigyós. Sertésorbánc: Orosháza. Baromfikolera: Szeghalom. Nyomatott Leopold Sándor könyvnyomdájában Gynlán, 1933. 242

Next

/
Thumbnails
Contents