Békésvármegye Hivatalos Lapja, 1933. január-december (36. évfolyam, 1-52. szám)
1933-09-26 / 40. szám
javaslatot arra, hogy az 1934. évi január hó 1-től kezdődően a törvényhatósági bizottság megfelelő összeget irányozzon elő, melynek terhére a gyakornokok havonként 60 P díjazásban lesznek része- sithetők. Jelentem, hogy a díjtalan gyakornokok ez évben havi 50 P díjazásban részesülnek annak a hitelnek terhére, melyet a költségvetés felülvizsgálata során a belügyminiszter ur a költségvetésbe beiktatott. A kinevezett közigazgatási gyakornokok szolgálati beosztásáról megfelelőleg gondoskodtan, szemelőtt tartva azt az elvet, hogy a beosztás arányosan és a szolgálati érdekeknek megfelelően történjék. Figyelembe kellett vennem a gyakornokok beosztását illetőleg azt a körülményt, hogy szakvizsgát tenniök és ezt megelőzőleg a községi járási és alispáni hivatalban is megfelelő gyakorlatot kell teljesiteniök. Nem hagyhatom ezen jelentésemben említés nélkül azt a köztudomású tényt, hogy az egyes kormányzati ágazatokat nagyon fontos, mélyreható és az ön- kormányzatok életét lényegesen érintő törvényjavaslat tervezetek foglalkoztatják. Csak megemlíteni akarom ezt a tényt, melyről egyébként inkább napilapok hasábjairól van tudomásunk, mint hivatalosan, mert ilyen utón a vármegyével, illetve velem azok a törvényjavaslatok sem közöltettek, melyek már készen állanak. Az a látszat kezd kialakulni, hogy ezek közül a javaslatok közül egy sem, de legkevésbbé lesz a vármegyével közölve az, amely legközvetlenebbül érinti és amelynél a szerzett gyakorlati tapasztalatok alapján leghasznosabb észrevételeket tehetne. A törvényhatósági bizottsághoz eddig tett jelentéseimben, ezek között a legutóbbiakban, emlitést tettem a vármegyei ebadó és a közegészségügyi alapok újabb szabályozásáról. Ezeknek az alapoknak a sorsát a törvényhatósági bizottság mindig nagy érdeklődéssel kisérte, tekintettel arra, hogy különböző szükségletek, melyek a háztartási alappal kapcsolatban kielégithetők nem voltak, a két ebadó alapban találták meg legtöbbször fedezetüket. Erre az érdeklődésre tekintettel szükségesnek látom bejelenteni azt, hogy úgy a belügy, mint a földmivelésügyi kormányzat a törvényben lefektetett elvet, mely szerint ezek az alapok csak rendeltetésszerűen használhatók fel, — szigorúan veszi s ennek az álláspontnak megfelelően érkeznek most vissza hozzám a törv. hat. bizottság által hozott különböző határozatok, melyektől a miniszteri jóváhagyás megtagad tatott azzal az indokolással, hogy a megszavazott különböző adományok az állat és közegészség- ügyi ebadó alap céljával összeegyeztethetők nem voltak. Erre a következetes álláspontra tekintettel olyan kérelmek teljesítését, melyek előreláthatólag jóváhagyásban nem részesülnek, a jövőben javaslatba hozni nem is fogom. A törv. hat. bizottság utasított engem, illetve még hivatali elődömet arra, hogy a szarvasi járási székház létesítésének kérdésével foglalkozzam és ebben a tárgyban előterjesztést tegyek. Jelentem, hogy az államépitészeti hivatal építész tagját utasítottam megfelelő tervek elkészítésére és költségelőirányzat bemutatására. Tekintettel arra, hogy a vázlatos költségelőirányzat szerint a székház építése legkevesebb 60.000 P előirányzását tenné szükségessé, mely összeg a háztartási költségvetésben lenne előirányzandó, kénytelen vagyok javaslat megtételét ezidőszerínt mellőzni, mert ezen összegnek előirányzása majd 1.1-2 százalékos pótadó emelkedést idézne elő, mely emelkedés az adófizető polgárok nehéz helyzetét tekíntetbevéve, ezidőszerínt — véleményem szerint — elkerülendő lenne. A főszolgabiróság bérlakásban kifogástalanul van elhelyezve. Esetleg mérlegelés tárgyává tehető kérdés, nem-e lenne célszerű az elhelyezésül szolgáló bérlakást akár az állategészségügyi, akár a közegészségügyi ebadó alap terhére megvásárolni, mely kérdéssel azonban a törv. hat. bizottság véleményének kikérése nélkül foglalkozni nem kívántam. Érintenem kell a vármegye lakosságának helyzetét, melyre vonatkozólag, lehetőség szerint röviden, a törv, hat. bizottságot az alábbiakról tájékoztatom: A.mint a mezőgazdaság cim alatt tett jelentésemből is kitűnik, a termés eredmények a vármegye egész területén kielégítőnek, igen sok helyen jónak mondhatók. Ennek 211