Békésvármegye Hivatalos Lapja, 1933. január-december (36. évfolyam, 1-52. szám)

1933-08-05 / 33. szám

Ennek ellenére több oldalról érkezett hozzám panasz amiatt, hogy egyes szállodák, vendégfogadók stb. szobái főként az említett szempontból ezidő- szerint is kifogás alá esnek, Ez a kö­rülmény nemcsak közegészségügyi s rendészeti, hanem idegenforgalmi szem­pontból is igen hátrányos. A felmerült jogos panaszok megszün­tetése érdekében felhívom Alispán (Főkapitány) urat, utasítsa az alárendelt elsőfokú rendőrhatóságokat, hogy mű­ködésűk területén hatósági orvos bevo­násával késedelem nélkül hivatalból (díjtalanul) vizsgálják meg az említett nyilvános helyeknek vendégek szállására szolgáló szobáit s illemhelyeit és ha azok az idézett számú körrendeletben foglalt követelményeknek, főként a féregmentesség és a tisztaság követel­ményének nem felelnek meg a több­ször említett nyilvános helyek tulajdo­nosait (bérlőit, felelős vezetőit) a ta­pasztalt hiányok mielőbbi megszünte­tésére — e mulasztásuk folytán reájuk nézve hátrányos jogkövetkezményekre figyelmeztetésük mellett — késedelem nélkül utasítsák és azok pótlását ellen­őrizzék. Budapesten, 1933. évi julius hó 5-én. A miniszter rendeletéből: dr. Csatáry s. k. miniszteri osztályfőnök. IV. Tájékoztató. 497 kisgy. ad. 13110—1933 íkt. sz. — Faragó Józsefné, Zatykó Erzsébet gerendást lakos bába oklevelének meg­hirdetése. — Határozat. A törvényha­tóság kisgyülése fentnevezettnek a várm. tiszti főorvos által bemutatott bába ok­levelét az 1876 év XIV. t. c. 162 §-ának e. pontja értelmében meghirdeti. Erről fentnevezettet jelen határoza­tunk egy példányának, valamint a zá­radékkal ellátott bába oklevelének vétiv mellett való kiadásával értesítjük. Közöljük ezt a határozatot a vár­megye Hivatalos Lapjában való közzé­tétel végett, a lap szerkesztőjével, Kelt Békésvármegye törvényhatósága Kisgyülésének Gyulán, 1933 évi augusz­tus hó 1-én tartott ülésében. Kiadta: Dr. Dairnel várm. aljegyző, tb, főjegyző. 496 kisgy. ad. 13112—1933. ikt, sz, — Mórocz Antalné, Benkő Emília nagy- szénási lakos bába oklevelének meg­hirdetése. — Határozat. A törvényha­tóság kisgyülése fentnevezettnek a várm. tiszti főorvos által bemutatott bába oklevelét az 1876 évi XIV. t. c. 162 §-ának e. pontja értelmében meghirdeti. Erről fentnevezettet jelen határoza­tunk egy példányának, valamint a zá­radékkal ellátott bába oklevélnek vétiv mellett való kiadásával értesítjük. Közöljük ezt a határozatot a vár­megye Hivatalos Lapjában való közzé­tétel végett, a lap szerkesztőjével. Kelt Békésvármegye törvényhatósága Kisgyülésének Gyulán, 1933. évi aug. hó 1-én tartott ülésében. Kiadta: Dr. Dairnel várm. aljegyző, tb. főjegyző. 493 kisgy. ad. 13916—1933. ikt. sz. — Nagrand Istvánné szül. Birkás Er­zsébet gádorosi lakos bába oklevelének meghirdetése. — Határozat. A törvény- hatóság kisgyülése fentnevezettnek a várm. tiszti főorvos által bemutatott bába oklevelét az 1876 évi XIV, t. c. 162 §-ának e. pontja értelmében meg­hirdeti. Erről fentnevezettet jelen határoza­tunk egy példányának, valamint a zá­radékkal ellátott bába oklevélnek vétiv mellett való kiadásával értesítjük. Közöljük ezt a határozatot a vár­megye Hivatalos Lapjában való közzé­tétel végett, a lap szerkesztőjével. Kelt Békésvármegye törvényhatósága Kisgyülésének Gyulán, 1933. évi aug. hó 1-én tartott ülésében. Kiadta: Dr. Dairnel várm. aljegyző, tb. főjegyző. 176

Next

/
Thumbnails
Contents