Békésvármegye Hivatalos Lapja, 1932. január-december (35. évfolyam, 1-56. szám)
1932-09-21 / 40. szám
loska kártétele is volt észlelhető, Bucsatelep község határában kalászrágó szöcske mintegy 200 kát. holdon tett kárt, az orosházi járásban pedig gabonaszipoly is mutatkozott. Közbe a nyár folyamán több Ízben pásztá san jegek is voltak igy Békéscsaba, Dobozon, Orosházán a gyümölcsösbe és kertekben, mig Mezőberényben a kalászosokban tett kárt. A búza aratása a szikes részeken Péter- Pál hetében kezdetét vette, julius hó második hetében már nagy erővel folytatódott. A búzák általában gyengék voltak és ennek dacára — a munkások dicséretére legyen mondva — az aratás teljesen zavartalanul, a kellő időre befejeződött. A cséplési munkálatok, kedvező időjárás mellett korán fejeződtek be. A vármegye katasztrális hol- dankénti átlag termése: búzából 431 kgr, rozsból 640 kgr, árpából 708 kgr, zabból 585 kgr. A kapások általában jól állanak. A tengeri törése szeptember hó első felében kezdetét vette. A szár szép erős, leveles, a csövek jól fejlettek, katasztrális holdan- kénti átlag termése szemesen 1250 kg ra tehető. Megemlíteni kiváuom, hogy a folyó évben a vármegyében tengeriből 7000 kát. holddal több vetés volt, mint a múlt évben. A koraiak piacra keültek, métermázsánkénti átlag ára 3 3 50 pengő. A cukorrépa ugyancsak jól fejlődik, a kontingentált mennyiség mellett előreláthatólag sok felesleg répa marad fel, melyet a gazdák ténytelenek lesznek állataikkal megetetni. A mezőgazdasági munkások kereseti lehetősége a nyár folyamán a tavaszi hónapokhoz viszonyítva kielégítő volt, a munkások a cséplési munkánál naponta 10 — 20 kg búzát kerestek ; egy arató munkás nyári keresete 3—4 métermázsa között mozgott, jelenleg a munkások tengeri töréssel vannak elfoglalva. Napszámbérek átlagban : május havában férfi P60 P nő 1 • 10 P junius „ „ P80 I5 „ P20—150 P julius „ „ 2-70 P „190P augusztus,, „ P70-180P,, P20 —P30P A legelők és tarlók az utóbbi esők után kizöldültek és a kijáró jószágállomány nak némi táplálékot nyújtanak, mi a meglévő takarmánykészlet javára könyvelendő el. Takarmánykészlet úgy szálas mint gyök és abrak takarmányféle elegendő mennyiségben áll rendelkezésre, úgy hogy az állatok ki- teleltetése nagyobb gondot nem fog okozni. A tengérimolyelleni védekezés felülvizsgálata junius havában megtartatott, örömmel- állapitható meg, hogy a gazdák az ügy fontosságát felismerve az előirt feltétele et kevés hiánnyal be is tartották; makacs és rosszhiszeműséget tanúsító gazdák ellen a feljelentés az elsőfokú hatóságoknál annak idején megtétetett Három gazdaságban és az orosházi kisgazdák tehenészetében törzskönyvi bírálat tartatott, mely alkalommal 57 drb tehén és 9 drb bika vétetett törzskönyvbe. A baromfit tenyésztő és kedvelő gazdaközönség részére 3.000 drb rhode izland fajbaromfi naposcsibe darabonként 16 fi 11. ár mellett május havában kiosztatott. A kondorosi legeltető társulat részére 1 drb, a békéscsabai felsővégi tehénlegeltető társulat részére 4 drb, Gyulavári község részére 2 drb tenyészbika, összesen 7 drb, 2530 P. Körösladány község részére pedig 2 erb tenyészkan 200 P értékben állami támogatás mellett beszereztetett. Gyulavári község árvízkárosult kisgazdái között 44 métermázsa vetőmag tengeri kölcsön és 25 métermázsa vetőmag köles segélyképen kiosztatott Szeghalom, Füzesgyarmat, Békés, End- rőd községek közlegelőinek feljavítására a m. kir. Földmivelésügyi Minisztérium 9.300 P 20 év alatt törlesztendő kölcsön és 5.570 P segélyt utalt ki. A in. kir. földmivelésügyi minisztérium a vármegye 1—20 holdas gazdaközönsége részére 3 000 métermázsa cserebuzát utalt ki 30, illetve 50 százalék cserekulcs fajsuly szerinti ráfizetés mellett. A csere akcióra 11 egyén 38 métermázsára jelentkezett, a legutóbb megjelent miniszteri intézkedésre a fenti akció az 50 kát. holdig terjedő gazdaságokra is kiterjed. Az 1 --3 holdas, úgynevezett zsellér- birtokosok részére 1.000 métermázsa kölcsön-búza utaltatott ki. A kiosztandó vetőmag 1933. év szeptember hó 30 ig természetben vagy készpénzben kamatmentesen fizetendő vissza. A kiosztási eljárás az orosházi járás és Békéscsaba megyei város kivételével folyamatban van. 183