Békésvármegye Hivatalos Lapja, 1930. január-december (33. évfolyam, 1-61. szám)

1930-05-31 / 27. szám

201 — vagy ahol annak létszáma elégtelen, a 21 — 40 éves életkorban levő férfilakosokból — az 53888—1888. B M rendelet 18. § a alapján - e tűzoltóság sürgősen szerez­tessék meg és annak mielőbbi kiképzésére szükséges intézkedések a helybeli tüzoltó- parancsnokság utján tétessenek meg A kö­teles tűzoltóság létszámának, az 5000 lakos­sal biró községekben legalább 30, a váro­sokban és a nagyobb községekben pedig 1000 lakosonként 6 - 6 főnyinek kell lennie. A 8399—1928 szám alatt kiadott ren- deletemmél elrendeltem, hogy a testnevelési bizottságok alakítsák meg a levente tűzoltó szakaszt (századot), ahol e rendeletéin nem volna még végrehajtva, az most már hala­déktalanul foganatosítandó s a kiképzés sür­gősen folyamatba teendő. Jelen rendeletem alapján tett intézke­désekre s annak eredményére vonatkozó je­lentés hozzám junius 20-ig terjesztendő be. A községeknek jelentéseiket a főszolgabirák utján kell megtenniük. E rendeletemet kiadom a járási főszol­gabíróknak és a vármegyei tűzrendészed felügyelőnek azzal a meghagyással, hogy a rendeletben foglaltak végrehajtását tegyék ellenőrzés tárgyává s a netán észlelt mu­lasztást nekem jelentsék. Végül kiadom még e rendeletet a vár­megyei testnevelési felügyelőségnek a levente tüzoltószakaszok felállítására vonatkozó ren­delkezés végrehajtásának ellenőrzése, vala­mint a szükséges intézkedéseknek saját ha­táskörben való megtételének érdekében. Gyula, 1930. május hó 27 én. Dr. Daimel Sándor, alispán. Pályázatok, hivatalos hirdetések, körözvények. 10302—930. sz. Békésvármegye alispánja. Pályázati hirdetmény. Gyula megyei városnál lemondás foly­tán megüresedett kerületi orvosi állásra ezennel pályázatot hirdetek. Minősítés tekin­tetében az 1912. LV11I. t.-c., illetve az 1883. évi I. t.-cikk rendelkezései az irányadók. Az állás a X. fizetési osztályba van sorozva. Akik a fenti állást elnyerni óhajtják, kellően felszerelt kérvényüket folyó évi jnnius hé 14 napjának 12 érájáig hozzám nyújtsák be, mert a később beadott, vagy kellően fel nem szerelt kérvényeket figye­lembe nem veszem. Az állást a város képviselőtestülete folyó évi junius hóban megtartandó tisztújító köz­gyűlésén tölti be és a megválasztott orvos állását legkésőbb folyó évi julius hó 1-én elfoglalni köteles. Gyula, 1930. évi május hó. Dr. Daimel Sándor, alispán. M. kir. állami kórház, Gyula. 640—1930, ikt sz Hl rdetmény. Békósvármegye közigazgatási bizottságá­nak 1930. évi május hó 24 ón kelt 2811—1930. kb. számú határozata alapján az ezen határo­zat lényeges rendelkezései és adatai gyanánt közhírré teszem az alábbiakat: A m. kir. kereskedelemügyi miniszter ur 4746—1930. K. M. I sz rendelete, a m. kir. államkincstár részére, a gyulai m. kir. állami kórház kibővítéséhez és ezzel kapcsolatos lé­tesítményekhez szükséges ingatlan területek megszerzéséhez 1929. évi augusztus hó 22 ón 129683—1929. K. M. I szám alatt már enge­délyezett kisajátítási eljárás elrendelése tár­gyában. Határozat.: Békósvármegye közigazgatási bizottsága az 1881. évi XLI. t-c. 33. §-ában meghatáro­zott feladattal a törvényhatósági bizottság tagjai közül bizottságot küld ki. V.

Next

/
Thumbnails
Contents