Békésvármegye Hivatalos Lapja, 1930. január-december (33. évfolyam, 1-61. szám)
1930-05-24 / 26. szám
I — 196 — édesanyja, Érti Ferencné szül. Hocher Julianna tartózkodási helyének megállapítását. Nevezett Móron 1884. évben született és ugyanott 1902. junius 14-én kötött házasságot, Mórról 1918. évben elköltözött és azóta ismeretlen helyen lakik. Legutóbb állítólag Pilsenben (Csehország) tartózkodott és ott kórházban ápoltatott. Fentnevezett körözendő és feltalálása esetén 4983 —1930. ottani számra utalással Fejérvármegye alispánja értesítendő. Gurga Lajos 40 éves gazdasági cseléd volt dejtári lakos illetőségi ügyben volna kihallgatandó. Miután nevezett ismeretlen helyre távozott, nyomozandó és feltalálás esetén illetőségi viszonyaira részletesen kihallgatandó s a felvett jegyzőkönyv 1091 — 1930. ottani számra utalással, Nógrádvár- megye alispánjának közvetlenül küldendő meg. Gschwindt Leopoldine osztrák állampolgár. aki 1930. év december hó 30 ig érvényes munkavállalási és tartózkodási engedélyt nyert, folyó évi március hó 24 én Wienbe való visszautazását bejelentette, igazoló szelvénye nem érkezett meg s igy kétséges, hogy az ország területét elhagyta-e. Nevezett nyomozandó, feltalálás esetén a békési járás főszolgabirája 9286—1929. számra hivatkozással értesítendő. Illetőségi ügyben szükségessé vált a jelenleg ismeretlen helyen tartózkodó Brecskó Miksáné született Antal Anna jegyzőkönyvi kihallgatása. Nevezett Pécsett, 1896. évi junius hó 9-én született Antal János és He- benstreit Erzsébet szülőktől. Legutolsó ismert tartózkodási helye Pécs, illetve Rác- mecske volt. Nevezett nyomozandó és feltalálás esetén összes személyi és illetőségi viszonyaira, főleg pedig állampolgárságára nézve kihallgatandó és a felvett jegyzőkönyv 8843—930. ottani számra utalással, Pécs sz. kir. város tanácsának küldendő meg Illetőségi ügyből kifolyólag szükségessé vállott az 1861. év körül Sárközujlakon született Varga Mihály köztisztasági alkalmazott, valamint nevezett es Rostán Erzsébet szülőktől 1900. év március hó 15-én Hajdúszoboszlón született Varga Rozália kihallgatása Varga Mihály és leánya Rozália tartózkodási helye puhatolandó és feltalálás esetén illetőségi viszonya ira részletesen kihallgatandó és a készített jegyzőköny Zemplén vármegy alispánjával 4682—1930. ottani számra utalással, közlendő. Geszti Imre, aki tíucsatelep 259. ház- szám alatti lakos, Budapest, VI., elöljáróságnál 1065 1927. szám alatt nyert ipari munkakönyvét Bucsatelepen, a Báró Fould Springer uradalom Rakoncási intézőségénél, mint munkaadójánál beadta 1929. év tavaszául. Munkakönyvé itt ismeretlen módon és körülmények között eltűnt. Megseinmisittetik. Hajdú István nagyszénási lakos csizmadia segéd munkakönyvét elvesztette. A munkakönyvét 1919 julius havában az orosházi járás főszolgabirája állította ki. Megsem- misittetik. Domokos IVIihály békési lakos, Békés község elöljárósága által 12—1930. nyilv. sz a. kiállított munkásigazolványát ismeretlen helyen és módon elvesztette. Megsem- misittetik. Mészáros Gábor békési lakos, Békés község elöljárósága által 207— 1928. nyilv. t. szám alatt kiállított munkásigazolványát ismeretlen helyen és módon elvesztette. — Megsemmisittetik.