Békésvármegye Hivatalos Lapja, 1930. január-december (33. évfolyam, 1-61. szám)

1930-05-19 / 25. szám

— 193 méter szélesség alapulvételével adódnak ki, a füzesgyarmat—pusztabucsa—karcagi útra nézve pedig azt a tanácsot adja a miniszter a vármegyének, hogy ennek az útnak a ki­építését vállalkozói hitelezéssel biztosítsa, vagyis a költségeket a vállalkozó előlegezze és a vármegye, a községek és az állam pe­dig 10 év alatt fizetnék vissza a vállalko­zónak az útépítés költségeit, természetesen súlyos kamatokkal együtt. Hogy az lehdtsé- ges lesz-e, azt majd a versenytárgyalás ered­ménye fogja megmutatni. A közúti költségvetést tárgyazó minisz­teri leirat egyik legfontosabb intézkedése az, hogy a vármegye által kért 17° ,,-os útadót csak 14%-ban állapította meg a miniszter, vagyis az eddigi 10% os közúti adó ezen­túl 14% lesz. Kijelenti a miniszteri leirat azt is, hogy a vármegye által kért többi összekötő utaknak államsegéllyel leendő ki­építése, a későbbi idő feladata lesz. Félreértések elkerülése céljából meg kell említenünk, hogy a fentebb említett 4 útvonalnak a kiépítési költségeit, bár a vár­megye tartozik a miniszteri leirat szerint a külföldi kölcsönből még rendelkezésre álló összegből fizetni, azonban ez nem jelenti azt, hogy a községeket és az érdekelteket terhelő egyharmad rész most már a közsé­geknek elengedtetik, hanem a vármegyének a feladata lesz az, hogy ezt az egyharmad részt a községektől a szerint, amint az le­hetséges, bizonyos idő alatt behajtsa. Amely község tehát ezt az őt terhelő egyharmad részt már befizette, vagy mihamarabb be­fizeti, abban az esetben a késedelmi kama­tok fizetése alól mentesül. Minthogy a közúti költségvetés felül­vizsgálata tárgyában kelt fenti keresk. mi­niszteri rendelet a vármegyéhez olyan későn érkezett, hogy azt a 15-iki rendes közgyű­lésre az alispán előkésziteni már nem tudta, ennélfogva, tekintettel az ügy sürgősségére, a keresk. miniszter szóban levő rendeletének megtárgyalása és a szükséges határozat meghozatala céljából, pár hétfen belül a vár­megyének rendkívüli közgyűlést kell tar­tani. Az államépitészeti hivatalnak a köz- igazgatási bizottság mait havi üléséhez tett jelentéséből mint közérdekű vonatkozásunkat közöljük az alábbiakat: A Békéscsaba— Gyula, valamint a Békéscsaba -Békés kö­zötti állami úti szakaszok, amelyeknek az állapota általános panasz tárgyát képezi, hengerelési munkálatainak költségei a lövő évre vannak előirányozva azzal, hogy ezen utakon az útjavítás úgynevezett felületi ke­zeléssel fog történni, aminek következtében ezen utak pormentesitése is biztosíttatnék mindaddig, mig általában véve az állam- utaknak modern alapokon való átépítése be nem következik, A vármegyében ezidőszerint 13 iskola építése van folyamatban. Legközelebb megkezdődik a vállalatba már kiadott, a tarhoz—vésztői utón fekvő gyepeséri és határéri vasbeton hidak építése, ugyancsak remény van arra, hogy a yyula- várii Fehér-Körös hid kocsipályája és vas­szerkezete is át fog alakíttatni. Mivel pedig a most említett munkálatok éppen az ara­tás idejére fogna- esni, ezért a forgalom lebonyolítása céljából az építés tartamára egy pótfahid fog épülni, amelyre nézve a közigazgatási bejárás e hó 1-én már meg­történt. A vármegye alispánja a hid létesí­tésére vonatkozó határozatát, amely hid 10000 pengőbe kerül, már meg is hozta és kiadta az érdekelteknek A legközelebb épí­tés alá kerülő békéssámson—tótkomlósi ut tervei készülőben vannak. Ugyancsak ké­szülnek a tervei a füzesgyarmat—pusztabucsa —karcagi útnak is, amely útnak hossza 26 km. s éppen ezért, mert a költségek igen nagy összeget tesznek ki, ennek az útnak az építése, minthogy a szükséges fedezet nem áll rendelkezésére, csak akkép lesz biz­tosítható, ha a költségeket a munkát elnyerő vállalkozó előlegezi és azt a vármegye, a község, az érdekeltek és az állam legalább 10 éven át fogják fizetni. Ez az építés azonban csak akkor lesz lehetséges, ha ez a vármegyére elviselhetetlen terhet nem ró. A vármegyének gőzhengerei az előirányzott hengerelési munkálatokat teljesitik és pedig az egyik a csorvás orosházi utón, a másik a békéscsaba—dobozi utón, a tarhos —vész­tői ut hengerelési munkálatai már be is fe­jeződtek. Folyamatban van a vámos, burkolt, átkelési szakaszok kiszélesítéséhez szükséges kőanyagok szállítása. Állatszállítás a vármegye területéről április havában. A vármegye területéről a folyó év április havában élve elszállittatott

Next

/
Thumbnails
Contents