Békésvármegye Hivatalos Lapja, 1929. január-december (32. évfolyam, 1-56. szám)
1929-01-05 / 1. szám
tenni, s igy súlyos kimenetelű pereknek tette ki magát. Hogy ebben a helyzetben a belügyminiszter tájékozódjék és hogy a tapasztalt túlzásoknak jövőben elejét vegye, kimutatást kíván a vármegyéktől, amelyben kitüntetve legyen, hogy az utóbbi 5 év alatt, mely községekben épültek vagy vannak épülőben, esetleg terveztetnek óvódák, elemi és polgári iskolák. A leküldött kimutatás 18 pontban kiván adatokat. A békéscsabai m. bír. erdőhivaíal ve* zetője. A földmivelésügyi miniszter Galambos József m. kir. s. mérnököt Békéscsabára helyezvén át, őt az ottani erdőhivatal vezetésével megbízta. Nevezett a jövő hó 14 én tartandó közigazgatási bizottsági ülésen fogja az előirt esküt letenni. A nagyszénási uj vágóhíd létesítése. Nagyszénás község képviselőtestülete november hóban tartott közgyűlésén elhatározta, hogy egy uj vágóhidat építtet. A vágóhídi tervnek megfelelő műszaki leírás és költségvetés elkészítésével Hajdú és társai orosházi építkezési vállalkozókat bízta meg. A vármegyei munkásbérdés tannlmá- nyozása Dr. Steuer Gyula nyug. államtitkár, kormánybiztos a munkáskérdésről »A Gyakorlati Elet Tapasztalatai* alapján egy tanulmányt irt, amelyet a várra, alispánjával is közölt, kérvén őtet, hogy a vármegye területén, a munkáskérdést illetőleg foganatosítandó intézkedések tervezetének megbeszél hetése céljából, a vármegye székhelyén megjelenhessen, hogy közösen megállapíthassák azokat a javaslatokat, amelyeknek a gyakorlati megvalósítását a kormánynál sürgetni kellene. Az orosházi munkás jogvédő központi iroda megbízottja. A földmivelésügyi miniszter értesíti a vármegyét, hogy a minisztérium keretében szervezett gazgasági munkás jogvédő központi iroda helyi megbízotti teendőinek ellátásával, az orosházi járás területére dr. Bulla Sándor orosházi ügyvédet nevezte ki. MSrirat. Kecskemét város törvényhatósági bizottsága kapcsolatban a Nemzeti Színház igazgatójának egyik fővárosi lapban közzétett ázon nyilatkozatával, hogy Katona József »Bánk bán«-ját »átjavitja«, mert a darabnak nincsen olyan átütő ereje, amint megérdemelné stb., a leghatározottabban állást foglalt ezen szándékkal szemben és részletesen indokolt feliratában kéri a vall. és közoktatásügyi minisztert, mint akinek a Nemzeti Színház közvetlen rendelkezése alá tartozik, intézkedjék, hogy Katona »Bánk bán«-ja, mint irodalmunk klasszikus remekműve, kizárólag a szerző eredeti szövege és utasításai szerint kerüljön színpadra, min- denémü kegyeletien és értetlen kihagyás, átdolgozás vagy átjavitás feltétlen mellőzésével. Rokkant járadékok kiutalása tárgyában a miniszter kapcsolatosan a legutóbb tartott rokkant felülvizsgálatokkal a következőkben intézkedett: A felülvizsgálat alkalmával változatlan maradt járadékokat ez év december 1-től folytatólag továbbra is ki kell fizetni. Ugyancsak ettől az időponttól kifizetendő azon régi hadigondozottak járadéka is, akiknek rokkantsági foka a most lezárult felülvizsgálat során emeltetett fel 50%-ra. Azon hadigondozottaknak pedig, kiknek 50%-nál magasabb fokú ellátás állapíttatott meg, mindaddig a régi járadékot kell kifizetni, mig a felemelésre vonatkozó igénymegállapitó határozatot a miniszter jóvá nem hagyja. Azon hadigondozottak részére azonban, akiknek most első Ízben állapíttatott meg bármilyen fokú ellátás, a miniszteri jóváhagyásig járadék nem folyósítható. A jóváhagyások megtörténte után a magasabb fokban megállapított járadék 1928 évi december 1-től folyósítandó, azonban a magasabb járadékba beszámítandó a december 1-én kifizetett összeg. Ragadós állatbetegségek: Veszettség: Gyula, Békéssámson, Füzesgyarmat, Kétegyháza, Kondoros, Vésztő. Ragadós száj- és körömfájás : Puszta- földvár. Juhhimlő: Tótkomlós. Sertésorbánc : Endrőd, Gyoma, Orosháza, Pusztaföldvár. Sertésvész: Békéscsaba, Gyula, Békés, Kondoros. Nyomatott Dobay János könyvnyomdájában, Gyula 1929. — 8 -