Békésvármegye Hivatalos Lapja, 1929. január-december (32. évfolyam, 1-56. szám)
1929-09-30 / 40. szám
— 449 — Hivatalos Lap 1929. 293. lapján közzétett 14052—1929. számú intézkedésemre utalással — tudomás és miheztartás végett közlöm. Gyula, 1929. szeptember hó 15. Dr. Daimel Sándor, alispán. M kir. kereskedelemügyi miniszter. 129321 — 1929. K. M. XIII. Budapest székesfőváros tanácsának. A közcélokat szolgáló gépjármüveknél a hazai gyártmányok figyelembe vétele tárgyában a tanácshoz intézett, folyó évi junius hó 5-én kelt 106110. számú leiratomat, amely téves magyarázatokra adott alkalmat, ezennel hatályon kívül helyezem és a követ kezöket rendelem. A szóban levő gépjárómü beszerzések tekintetében változatlanul a Közszállitási Szabályzatban, illetve a közhasználatú gépjárómü, illetőleg a géperejű bérkocsi vállalatokra vonatkozó szabályrendeletekben és a 84771-1926., illetve 98440-1927. számú leiratomban lefektetett azt az elvet szem előtt tartania, hogy a mindenkor csak hazai gyártmány jöhet tekintetbe. Ha pedig kivételes esetben az e kötelezettség alól való felmentés indokoltnak mutatkoznék, az is csak előzetes jóváhagyásom alapján adható meg. Annak elbírálását, vájjon hazai gyártmánynak mi tekinthető, kizárólag magamnak tartom fenn. A fent előadottak természetesen arra az esetre is vonatkoznak, ha valamely, annak idején külföldi beszerzésre jogosított engedélyes gépjármüvét ujjal kívánja kicserélni. Egyúttal ez alkalommal felhívom figyelmét arra, hogy amint azt a folyó évi május hó 14-én kelt 120426. számú rendeletemben pontosan körülírtam és legutóbb folyó évi augusztus hó 13-án kelt 129519. számú leiratomban újból hangsúlyoztam, a kerekek gummiabroncsai a gépjárműnek olyan alkatrészei, amelyekre a hazai beszerzés kötelezettsége természetesen szintén kiterjed. Végül ami a géperejű bérkocsikat illeti, külön is figyelmeztetem, hogy múlt évi szeptember hó 14-én 93280, illetve november hó 26-án 117189. szám alatt kelt leiratomban az ily engedélyek kiadásét egyedül és kizárólag magyar gyártmányú kocsik használatához kötöttem. Budapest, 1929. augusztus hó 24-én. A miniszter helyett: Dettseöjfy sk. államtitkár. Járási főszolgabírók ! Polgármesterek! Községi elöljáróságok ! 21994 -1929. ikt. sz. — Idegen vármegyei iparosok vásári árusításának sorrendje. — Utalással a várm. Hivatalos Lap 1928. 344. lapján közzétett 25750—1928. számú intézkedésemre, tudomás és miheztartás végett közlöm, hogy a vármegye országos és hetivásári rendtartásáról alkotott201 — 1914. bgy. sz. szabályrendeletének módosítása tárgyában hozott 747. bgy. 10540. ikt. 1928. sz. törvényhatósági határozatot a m. kir. belügyminiszter ur 250528—1929. VIII. szám alatt megerősítette. Gyula, 1929. szeptember 18. Dr. Daimel Sándor, alispán. IV. Tájékoztató. 22407—1929. ikt. — dr. Dietrich László békéscsabai orvos bőr és bujabetegségek szakorvosi címének használata. VÉGHALÁROZAT. Dr. Dietrich László békéscsabai orvosnak, aki előbb Budapesten a bőr és bujabetegségek szakorvosi címét már használta és a szakorvosi névjegyzékben szerepelt is, a bőr és bujabetegségek szakorvosi címének használatára igényét megállapítom, mert az 1924. évi 140000 N. M. M. sz. rendelet 4. § ában előirt feltételeknek megfelelve, okmányilag igazolta, hogy a budapesti régi Szent János kórház bőr és nemi beteg osztályán 4 és fél évet töltött el. Véghatározatom felterjesztem a népjóléti és munkaügyi miniszter úrhoz, és elrendelem a Vm. Hivatalos Lapjában való közzétételét.