Békésvármegye Hivatalos Lapja, 1928. január-december (31. évfolyam, 1-52. szám)
1928-12-29 / 52. szám
— 448 natositásáról is oktassák ki a gazdaközönséget. Elvi döntés cselédügyben. A földm. miniszter egy cselédügyi panasz harmadfokú felülbirálása során kimondotta, hogy a II- od fokú hatóságnak a bizonyítási kötelezettség kérdésében elfoglalt azt az álláspontját, hogy a panaszosnak kelett volna bizonyítani azt, hogy panaszlott volt gazdasági cselédjének a megszolgált időre járó bérével hátralékban volt, nem tette magáévá, mert általános jogszabály, hogy azokat a tényeket, amelyek az érvényesített jog létrejöttét kizárják vagy a jogot megszüntetik, annak a félnek kell bizonyítani, aki a jog érvényesítését ellenzi. Ebből kifolyólag a miniszter felfogása és döntése szerint, panaszlottnak lett volna kötelessége azt a tényállítást bizonyítani, hogy volt cselédjével szemben nincs bérhátralékban. Megállapította a miniszter a volt gazdának azt a kötelezettségét is, hogy az elhalt éves cselédjének eitemetési költségeihez temetési segéllyel tartozik hozzájárulni még az esetben is, ha^a halálozás a tényleges szolgálat megszűnte után következik be, de a halált okozó betegséget a volt cseléd a tényleges szolgálat ideje alatt szerezte. Tüzesgyarmat—buesatelep—karcagi, ut kiépítése tárgyában a füzesgyarmati gazdakör a kereskedelemügyi miniszterhez kérelmet intézett s kérte, hogy a kérdéses ut céljaira államsegélyt ás hosszabb lejáratú államkölcsönt utaljon ki. A kereskedelemügyi miniszter a kérelmet a rendelkezésére álló hitelek csekély volta miatt nem teljesítette, azonban a kérelmet előjegyzésbe vétette. Megjegyezzük, hogy a szóban levő ut kiépítési költségeinek a felerésze fel van véve a jövő évi várni, közúti költségvetésbe, a másik felét azonban a községnek és az érdekeltségnek kell biztosítani, ellenesetben az ut nem épülhet ki. Állatorvosok továbbképző tanfolyama. A földművelésügyi miniszter értesíti a vármegyét, hogy a kir. állatorvosok és helyhatósági állatorvosok részere rendszeresítendő továbbképző tanfolyamok a jövő év elején meg fognak kezdődni. Az első háromhetes tanfolyam Budapesten a m. kir. állatorvosi főiskolán január 7-én kezdődik és azon J1 helyhatósági állatorvos is részt fog venni. Felhívja a miniszter a vármegyét, hogy a vármegyéből kiküldendő helyhatósági állatorvosokat anyagilag támogassa. A támogatás az útiköltségek megtérítése, valamint a tanfolyamon résztvenni kívánó helyhatósági állatorvosok fizetési osztályának megfelelő és naponként fél napidijat kitevő összeg folyósítása utján történhetik. Ragadós állatbetegségek: Lépfene: Békéscsaba, Körösladány. Veszettség: Gyula, Békéssámson, Füzesgyarmat, Vésztő. Ragadós száj- és körömfájás : Békéssámson, Pusztaföldvár. Juhhimlö: Tótkomlós. Ruhkór: Békéscsaba (juh). Sertésorbánc.- Békéssámson, Endrőd, Gyoma, Orosháza, Pusztaföldvár. Sertésvész: Békéscsaba, Békés, Békéssámson, Kondoros. f" Gyül«! | l iii.: ' Nyomatott Dobay János könyvnyomdájában, Gyula 1928.