Békésvármegye Hivatalos Lapja, 1927. január-december (30. évfolyam, 1-52. szám)
1927-12-31 / 52. szám
394 Amenyiben pedig adott esetben az nyerne megállapítást, hogy az illető társasági tag a társaság iparát nem vezeti, a törvény megkerülését célzó ennek az eljárásnak megszüntetése érdekében az illetékes elsőfokú iparhatósághoz kell fordulni s olyan intézkedések megtételét kell kérni, amilyeneket a férfi-szabó és férfiruhakészitő iparnak közkereseti társaságok és részvénytársaságok által gyakorlása terén felmerült visszásságok megszüntetése tekintetében hivatali elődömnek múlt évi március hó 5-én 93.937—1925. szám alatt kiadott rendelete az 1. pontban már felsorolt. II. Azzal a kérelemmel, hogy a kereskedők képesítéséhez kötött ipar munkakörébe vágó cikkeknek előállitására megrendelést ne vehessenek át, már az 1884. évi ipartörvény módosítása tárgyában készült és a nemzetgyűlés elé terjesztett törvényjavaslat indoklása részletesen foglalkozott és hivatali elődöm a kérdés tanulmányozása során arra az álláspontra jutott, hogy a kért messzemenő korlátozásra nemcsak szükség nincsen, de az a kézműves ipar érdekeit egyenesen sértené. Abból a körülményből ugyanis, hogy a kereskedő a képesítéshez kötött ipar munkakörébe tartozó áruk elkészítésére megrendelést vehet át és az általa eladott áruk átalakítását elvállalhatja, azonban ezeket a munkákat csupán az illető munka elvégzésére jogosult iparossal végezteti, a kézműves iparra kár nem háramlik, mert a kézműves ipar szempontjából azon van a súly, hogy a kereskedő a képesítéshez kötött ipar körébe tartozó munkát ne végezhessen, ebben az irányban pedig intézkedés történt, továbbá, mert az iparos, mint a kereskedővel szemben gazdaságilag is egyenlő erejű szerződő fél, a munka elvégzését nem köteles olyan áron vállalni, amelyet nem tart megfelelőnek. Ha a kereskedőnek említett közvetítő tevékenysége t. i. hogy az átvett megrendelést, illetve elvállalt javítást foganatosítás végett az arra jogosult iparoshoz eljuttatja, megakadályoztatnék, ez ártana az üzleti forgalomnak és az iparosság érdekeinek is. Előfordul ugyanis, hogy vidéken egyes szakmákban a legkényesebb igények kielégítésére alkalmas iparost a fogyasztó sem helyben, sem a környéken nem talál s ezért kereskedőhöz fordul, akinek üzleti összeköttetésénél fogva módjában van a nagyobb ipari központokban dolgozó megfelelő iparossal az áru elkészítése céljából összeköttetésbe lépni. Az eladott áru javítása elvállalásának megtiltása pedig számos esetben a vétel meghiúsulását jelentené mert a vevő nem volna hajlandó az árut ki nem javított állapotban átvenni, ha a javítások eszközlése céljából szükséges utánjárástól és költségektől mentesülni akar. Az előadottakra való tekintettel tehát az 1922. évi XÍI. törvénycikk 47. §-át változatlanul fenn kell tartani. Megváltoztatását nem teszi indokolttá az a körülmény, hogy egyes kereskedők az elvállalt és képesítéshez kötött ipar körébe tartozó munkákat nem az arra jogosult harmadik személyekkel teljesittetik. E viszásság a forga- ! lom, a közönség és az ipar szempontjából megfelelő szabálynak nem a megváltoztatását, hanem inkább a szabály hatályosabb ellenőrzését teszi szükségessé, amely tekintetben a dolog természetéből kifolyóan, épen az érdekelt iparosok lehetnek az illetékes hatóságok leghatékonyabb támogatására. Egyébként a novella 47. §-ában foglalt rendelkezések megszegése leginkább a súlyos gazdasági viszonyok folytán fordul elő. A gazdasági helyzet várható javulásával és az ellenőrzés kellő gyakorlásával ezek a viszásságok minimális mértékre fognak csökkenni. Ettől eltekintve is az 1922. évi XII. törvénycikk 47. §-ának megszegése kellően megtorolható. Azt a kereskedőt ugyanis, aki a képesítéshez kötött ipar körébe tartozó munkákat maga végzi el, avagy családtagjával, vagy alkalmazottjával végezteti el, mivel nem csupán az [idézett szakaszban foglalt kötelezettséget sérti meg, hanem egyszersmind az illető képesítéshez kötött ipart jogosulatlanul űzi is, az alaki bűnhalmazatra vonatkozó szabályok szerint a súlyosabb büntetést, illetve büntetési nemet megállapitó rendelkezés, következően az 1922. évi XII. törvénycikknek a jogosulatlan iparűzésre vonatkozó 127. §-a alapján kell büntetni. E szakasz értelmében pedig a jogosulatlan iparűzést ismétlés esetében a pénzbüntetés mellett elzárás büntetéssel is büntetni kell, amely büntetésnek alkalmazása, tapasztalás szerint, igen hatályos eszköz arra, hogy az illetőt újabb kihágás elkövetésétől visszatartsa. Abban a kétségkívül csak ritkában előforduló esetben pedig, ha a kereskedő a képesítéshez
