Békésvármegye Hivatalos Lapja, 1927. január-december (30. évfolyam, 1-52. szám)

1927-11-26 / 47. szám

— 356 — részesülnek. Kezdettől fogva oly mérvű dijazást kapnak, hogy abból az ellátás fejében naponkint levonásba kerülő kb. 80 filléren kívül még megtakarításokat is esz­közölhetnek, amelynek összege eltávozásuk­kor kelengye beszerzésre szolgálhat, vagy megélhetésük más módon történő megala­pozásánál jelentős támogatást biztosit. A három év eltelte után a kiképzett munkás­nők az állami selyemfonoda és munkásnői internátusbán továbbra is munkaalkalmat és elhelyezést nyerhetnek. A munkásnői inter- nátus gondoskodik szükség esetén gyógyke­zeltetésükről és a munkaidőn kívül szabály­szerű ismétlőiskolai oktatásukról is. Minthogy kívánatos, hogy ezeken a férőhelyeken minél nagyobb számban nyerjenek hadiárvák és ha* dirokkantak gyermekei elhelyezést, — ezúton hívja fel a vármegye alispánja a községi elől* járóságokat és polgármestereket, hogy ezt az elhelyezkedési lehetőséget minél szélesebb kör* ben tegyék közhírré azzal, hogy a felvétel iránt bélyegtelen kérvényeket a m. kir. or­szágos Selyemtenyésztési felügyelőséghez, (Budapest, V., Országházi ér 11. sz.) kell intézni és csatolni hozzájuk az elhelyezni kért gyermek születési anyakönyvi kivonatát, utolsó iskolai és hatósági orvosi bizonyít­ványát. (27.491/1927. alisp. sz.) Gazdasági vasútvonalakra adott építési engedély érvényének meghosz- szabbitása. Kereskedelemügyi miniszter 106.400/1927. szám alatt értesítette a vár­megye alispánját, hogy a Magyar Olasz Bank rt.-nak (Sármezey Endre igazgató) a többek között a Mátra—körösvidéki Egyesült hév. Kunhegyes állomásától a máv. Karcag állomásig és onnan folytatólag Bucsapuszta irányában a Mátra—körösvidéki hév. vasutak Füzesgyarmat állomásig vezetendő keskeny nyomtávú gőz, illetve motoros üzemü köz­forgalmú gazdasági vonalra és abból ki­ágazó vágányokra, a legutóbb múlt évi november hó 10-én 95.117 szám alatt kelt rendelettel meghosszabbított előmunkálati engedélyének érvényét még egy évi idő­tartamra meghosszabbította. (25.538/1927. alisp. szám.) A Magyarországi Méhészeti Egye­sületek Országos Szövetsége (Buda­pest, Üllői-ut 25. sz. Köztelek) felkérte a vármegye alispánját, hogy a méhlegelő mostohasága miatt, ezen helyzeten segí­tendő útépítések alkalmával a törvényha- tósági, továbbá a községi utak mentének, .Kultúra* nyomda éc lapba valamint tereknek, doboldalaknak, árokpar­toknak, dühöknek, patak- és folyópartoknak, legelőhatároknak és delelőknek befásitása előtt az illetékes tényezők lépjenek érint- bezésbe a Méhészeti Egyesületek Orsz. Szövetségével, hogy a méhlegelőknek lehe­tőleg mindenütt hely biztosittassék. A vármegye alispánja ezúton hívja fel az alárendelt hatóságok figyelmét erre az indo­kolt közérdekű kérésre. (24.730/927. alisp. sz.) A számvevőségi tisztviselők orsz. egyesülete a vármegye alispánjához inté­zett kérelmében felhívja figyelmét arra, hogy az egyesület, a már ezelőtt évekkel létesült „Számvevőségi Nyomtatvány és Irodafelszerelési Vállalattal (Budapest, VIII., Károly-körut 3) — amely azon célzattal létesült, hogy az önkormányzati testületek szakszerű nyomtatványokkal legyenek el­látva, — bizonyos kapcsolatban van, amennyiben a nyomdavállalattal szemben kikötött részesedést a nyomdavállalat az országos egyesület javára, tisztviselői jóté­konycélokra tartozik adni. Az egyesület tagjai ebből a részesedésből semminemű honoráriumot nem kapnak. Minthogy ezen nyomdavállalat kifogástalan munkát végez, igy például a jelenleg használatban levő vm. költségvetési nyomtatványok előállításával még 1924 év folyamán a belügyminisztérium a vállalatot bizta meg, amelyek máshol nem is kaphatók, kéri a szövetség a vármegye alispánját, hogy az önkormányzati testületek ilynemű nyomtatványaik megrendelésénél ezt a vállalatot támogassák. (25.780/1927. alisp. szám.) Az Országos Gazdasági Munkás­pénztárnál biztosított egyén sérülésé­nek vagy betegségének, felebbezés ese­tén való orvosi felülvizsgálatáért és a tiszti orvosi bizonyítványért a Munkáspénztárral szemben, a vármegyei tiszti főorvos a m. kir. Népjóléti és Munkaügyi miniszter ur 129.873/ 1927. N. M. M. sz. rendelete értelmében 10 P-t számíthat fel. (26.744/1927. alisp. szám.) Ragadós állatbetegségek: Lép fene: Nagyszénás, Öcsöd. Veszettség: Békéscsaba, Békésszentand- rás, Kétegyháza. Sertésorbánc: Békés, Békéssámson, Do­boz, Endrőd, Mezőberény. Sertéspestis: Békéscsaba, Békéssámson, Endrőd, Kétegyháza, Orosháza, Öcsöd, Szen- tetornya. ____________________ r. t. nyomása Gyulán, 1927.

Next

/
Thumbnails
Contents