Békésvármegye Hivatalos Lapja, 1927. január-december (30. évfolyam, 1-52. szám)
1927-10-29 / 43. szám
332 az ösztöndíjban, ha legalább hasonló előképzettségű és az előfeltételeket kimutatni képes békésmegyei illetőségű pályázó nem akad. Egyebekben az 1927. évi XIII. t.-c. határozmányai irányadók. Erről a vármegye alispánját, további szabályos eljárás céljából azzal értesítjük, hogy a megszavazott alapítvány jövőben leendő biztosítása céljából, az évi költség- vetések során gondoskodjék. Kmft. Kiadta: Dr. Márky, vm. főjegyző. II. További intézkedést igénylő rendeleteb. 'Valamennyi községi elöljáróságnak! 'Valamennyi helyi népművelési bizottságnak! 825/1927. — A magyar közoktatásügy történetéről egy nagyobbszabásu mű van készülőben. Ebben a műben óhajtja a vall. és közokt. miniszter ur megörökittetni a magyar iskolánkivüli népművelés nevezetesebb mozzanatait és intézményeit is. Felkérem azért a helyi népmüvelésügyi bizottság elnökségét és az elöljáróságot, hogy a törvényhatóság területén (úgy a belterületen, mint a.külterületen, tanyákon,) végzett népművelési tevékenység nevezetesebb mozzanatait, megörökítő fényképeket, (népművelési tanfolyamok megnyitó-, záróünnepe, népművelési tanfolyamok munka közben, analfabéta tanfolyamok, s hallgatóik, műkedvelői előadások, stb.) a törvényhatóság területén levő nevezetesebb, vagy érdekesebb és jellegzetes népművelési intézményekről készített fényképfelvételeket, levelezőlapokat, (népházak, kulturházak külseje, belseje, népfőiskolák, képek a népfőiskola életéből, népkönyvtár, könyvkölcsönzés, ének-, zenekarok, falusi daloskörök, ifjúsági egyesületek stb.) szerezze be a tanítóságtól, lelkészi kartól, egyesületek vezetőitől, stb., azokat a Békésvármegyei Népművelési Bizottság címére Gyula, Vár- megyeháza igen sürgősen, de legkésőbb folyó évi november hó 5-íg terjessze be. Gyula, 1927. október 27. Dr. Daimel Sándor, alispán, elnök. általános jellegű, de további intézkedést nem igényid rendeletid. 'Polgármesterek ! Községi elöljáróságok! 24336/927. ikt. sz. — ZMezei pocok irtása. — Az alábbi miniszteri rendelet tudomás és széles körben leendő meghirdetés végett közlöm. Gyula, 1927. október 20. Dr. Daimel Sándor, alispán. M. kir. földtnivelésügyi miniszter. — 84297/927. IX. 2. sz. — Valamennyi vármegyei és városi törvényhatóság első tisztviselőjének. Az ország több vidékéről beérkezett jelentések szerint a mezei pocok nagyon elszaporodott és jelentős károkat okoz. A mezei pocok (egér) által okozható károk megelőzése végett felhívom alispán (polgármester) urat, hívja fel nyomatékosan a gazdaközönség figyelmét a mezei pocok irtására. A mezei pocok nemcsak a legelőkön, parlagokon és utpartokon irtandó, hanem az őszi takarmányokban is, (lucernás, őszi gabonavetés stb.) hová az ősz elején behúzódik. A korán elpusztított vetés foltokat kedvező esetben még ősszel ki lehet pótolni. A pocok irtást tavasszal a föld megszikka- dása után ismét erélyesen folytatni kell. A pocok irtása annak vízzel való kiöntésén kívül szénkéneggel és foszforpirulákkal is végezhető. A pocok irtásáról szóló rövidebb útmutatások példányonként 20 fillér; a mezei pocok ellen való védekezésről szóló részletesebb kiadvány pedig példányonként 50 fillér előzetes beküldése mellett a m. kir. Rovartani állomásnál (Budapest, II., Kitaibel Pál-utca 1.) szerezhető be. Az irtásra nézve . részletes útbaigazításért közvetlenül ehhez az állomáshoz kell fordulni. Budapest, 1927. október 12. A miniszter rendeletéből: Tóth sk. államtitkár. III. Zföszolgabírák ! 'Polgármesterek ! Községi Elöljáróságok ! 23.713/1927. ikt. sz. — Mételykor állatbetegség bejelentése, A m. kir. földművelésügyi miniszter urnák alábbi rende-