Békésvármegye Hivatalos Lapja, 1927. január-december (30. évfolyam, 1-52. szám)

1927-09-17 / 37. szám

296 utóbbi nedves időjárásra valószínűleg itt is javulás fog beállni, különösen a kötött föl­deken, hol a tengeri és a répa üde zöld. A földmivelésügyi miniszter úr a békés­vármegyei gazdasági felügyelőség részére 30.000 P jutalékos hitelt bocsájtott első­sorban és főleg a köztenyésztésre szolgáló apaállatok állami közvetítéssel való beszer­zésének előmozdítására, másrészt pedig egyéb tenyészanyag bevásárlásának meg­könnyítésére. A kölcsön egy évre szól, 1 és fél százalék kezelési dij fejében és biz­tosítási dij ellenében, mely bikáknál 4 és fél százalékot teheneknél 4 százalékot, kan­nál 8 és fél százalékot tesz ki. A kir. tanfelügyelő jelentéséből: A vallás- és közoktatásügyi miniszter úr, Bé- késsámson községnek az áll. elemi népis­kola 2 tanteremmel való kibővítésére újab­ban 4800 P segélyt és 3200 P kölcsönt engedélyezett, a község erre a célra eddig 8000 P segélyt és 9200 P kölcsönt kapott. A köröstarcsai ref. egyházközség részére központi iskolájának felépítésére a vall. és közoktatásügyi miniszter újabban 20.000 P kölcsönt engedélyezett. Ez iskolára eddig a község összesen 42.000 P segélyt és 40.000 P kölcsönt kapott. Pusztaföldvár község részére a hozzácsatolt Újtelepen létesítendő iskola építési költségeihez 16.000 P segély és 8000 P kölcsön lett engedélyezve. A tanszemélyzet létszámában a követ­kező változások történtek: Budai Bálint köröstarcsai ref. és Kliment Emil orosházi áll. el. isk. tanítókat, Törökné Mészáros Izabella orosházi áll. el. isk. tanítónő valamint Heuszler Mária szarvasi községi óvónőt, a ucill. és közokt. miniszter úr nyugdíjazta s Budai Bálint tanító és Heuszler Mária óvónő részére hosszú és buzgó szolgálataikért, elisme­rését fejezte ki. — Áthelyeztettek : Bállá Ernő vésztői áll. ig. tanító és Balláné Cseh Gi­zella vésztői áll. tanítónő Debrecenbe, Ja- voránszky Sarolta áll. tanítónő Köröstar- csáról Örkénybe, Káldi Mihály áll. tanító Nagyszénásról Enesére, Szász Károly me­zőtúri áll. tanító és Szilágyi Erzsébet pándi áll. tanítónő Vésztőre, Szocsics Jenő lajos- mizsei áll. tanító a nagyszénási, Tóth Dá­niel dombóvári áll. tanító a Nagyszénás— orosházi-úti, Balassa János Orosháza—mo- nori-úti áll. tanító pedig, az Orosháza bel­területi áll. iskolához. cAz államépitészeti hivatal főnökének előadásában foglalkozott a bizottság a ma­gyar államvasut menetrendje ellen, a várni, területéről beérkezett panaszokkal és kíván­ságokkal és elhatározta, hogy a panaszo­kat, kívánságokat és kérelmeket, a máv. igazgatósághoz és a m. kir. kereskedelmi miniszterhez felterjeszti azzal a kérelemmel, hogy ezeket a vasúti menetrendnek októ­berben esedékessé váló változtatásánál ve­gyék figyelembe. E tárgynál dr. Haviár Gyula bizottsági tag felszólalására külön felterjesztést intézett a bizottság illetékes helyre a vasúti menetrendnek szarvas — gyulai viszonylatban oly megváltoztatása iránt, hogy a mezőtúri és csabai hosszas várakozások kiküszöböltessenek, másrészről Szarvasról Gyuláig egy szerelvény járjon, hogy Békéscsabán az utasoknak ne kelljen átszállniok. A bizottság teljes ülése után szintén a vármegye alispánjának elnöklete alatt az albizottságok és pedig 1. árvaügyi felebb- viteli küldöttség, 2. gazdasági albizottság, 3. adófelszólamlási bizottság és 4. fegyelmi választmány tartottak ülést. Ragadós állatbetegségek: Lép fene: Békéscsaba, Füzesgyarmat, Gyoma, Kétegyháza, Köröstarcsa, Öcsöd, Szentetornya. Veszettség: Békés, Békéscsaba, Békés- szentandrás, Csorvás, Gyoma, Gyula, Két­egyháza, Kondoros, Szarvas. Takonykór: Gyoma, Körösladány. Lóriikkor: Kétegyháza. Sertésorbánc: Gyula, Öcsöd. Sertéspestis: Békéscsaba, Doboz, Oros­háza, Öcsöd. „Kultúra" nyomda és lapkiadó r. t. nvomása Gyulán. 1927.

Next

/
Thumbnails
Contents