Békésvármegye Hivatalos Lapja, 1926. január-december (29. évfolyam, 1-52. szám)

1926-12-11 / 49. szám

— 348 nél követendő eljárást nem szabályozták, s igy a honvédség előfogat szükséglete kizárólag az 1844: IX. t.-c. 13. §-ában. illetve az ennek szellemében a háború előtt kiadott rendelkezések alapján nem látszott biztosíthatónak.

Tekintettel arra, hogy hivatali elődöm 8163-eln. 24. b. 1921. sz. a. kiadott rendelete, amely ugyan még a hadiszolgáltatási törvényen alapult, azonban már a békeviszonyokat tartotta szem előtt, az előfogatok igénybevételét kimerítően szabályozta és tekintettel arra, hogy ez a szabályozás általában nem haladja túl azt a keretet, amelyet az 1844: IX. t.-c. 13. 14. és 15. §§ ainak rendelkezései megjelölnek, az előidézett 9410. eln. 20—1923. sz. rendeletemmel hatályban tartottam a 8163. eln. 24-b. 1921. sz. rendeletnek mindazokat a rendelkezéseit, amelyek az 1844: IX. t.-c. idézett szakaszira alapíthatók, illetőleg azokkal nincsenek ellentétben. Úgyszintén hatályban tartottam, mint az ujabbi gyakorlaton alapulókat, az utóbb idézett rendeletnek az előfoga- tokkal megtehető távolságra, valamint az előfogatok használatának időtartamára vonatkozó rendelkezéseit s végül minthogy a térítések felemelése a hadiszolgáltatási t.-c. hatályon kívül helyezése után sem volt keresztülvihető, mint az adott helyzetben nemcsak a legcélszerűbbet, de az előfogatot szolgáltatókra nézve is a legelőnyösebbet e térítések tekintetében is az eddigi rendszert tartottam fenn. Az ismételten idézett 8163-eln. 24. b. 1921. sz. rendelet értelmében ugyanis, az alaptérité- sen kívül még fizetendő mellékdijazások. illetőleg költségek (kocsis díjazások, lovak élelmezése stb.) a mindenkori árakhoz igazodnak és igy a változatlan alaptéritések csekélységét megfelelően korrigálják.

Á 9410. eln. 20. 1923. sz. rendeletem tehát, amely kiadásának időpontja szerint sem alapulhat a hadiszolgáltatási törvényen, rendelkezéseinek jogi alapját tekintve nem a hadiszolgáltatási törvényen alapszik s igy hatályát az 1922:111. t.-c. 20. §-a nem érinthette.

Felhívom a Cim figyelmét arra, hogy bár az előfogatszolgáltatás az 1844. évi IX. t.-c.

13., 14. és 15. §§-ain alapuló törvényes kötelezettség, az előfogatok szolgáltatására kötelezettekkel szemben, ha ezek ebbeli kötelezettségüknek épen nem, vagy csak késedelmesen felelnek meg, tételes törvény hiányában megtorlást alkalmazni nem lehet, vagyis ily mulasztás miatt nem lehet kihágási, vagy büntető eljárást indítani. A fennálló gyakorlat azonban az, hogy ha a fogattulajdonosok a községi elöljáróság (városi hatóság) által kirendelt fogatokat kiállítani vonakodnak, azok terhére az elöljáróság fogad bérfuvarosokat; az ezzel felmerülő több kiadást a község előlegezi és erről a járási főszolgabirónak jelentést tesz, hogy a mulasztót többletkiadás megtérítésére kötelezze.

Irányadó a belügyminiszternek a »Belügyi Közlönyének 1911 évi május hó 7-én megjelent 19. számában közzétett elvi jelentőségű miniszteri határozata, mely az előfogati kirendelésnek ellenszegülők elleni eljárást a következőkben szabályozta.

>A közfuvar (katonai előfogati) szolgáltatására kötelezettekkel szemben, ha ezek ebbeli kötelezettségüknek megfelelni vonakodnak, vagy késedelmeskednek, megfelelő törvényes alap hiányában megtorlást alkalmazni nem lehet. Joga van azonban a közigazgatási hatóságnak az ilyenek költségére alku utján any- nyiért, amennyiért fuvart felfogadni, s ezen költség megfizetésére a vonakodót, illetőleg késedelmeskedőt határozatilag kötelezni, nem fizetés esetén pedig a költséget tőle közigaz- tási utón behajtani. Ez a joga a közigazgatási hatóságoknak nem ugyan törvényen, de szokás jogon alapul. Már az 1850 évi február 6-iki császári polgári biztosi rendelet 11-ik pontja is ilyen rendelkezést tartalmazott anélkül, hogy egyéb megtorlás megengedhetőnek nyilváníttatott volna. Ez a rendelet az alkotmány helyreálltával természetesen hatályát vesztette, azonban a szokásjoggá erősödött gyakorlat, hasonló szabályt állapított meg.*

Önként értetődik, hogy amennyiben az egyébként szabályszerűen igényelt előfogat kiállítását vagy kirendelését a községi elöljáróság (városi hatóság) tagadná meg indokolatlanul s ezért a katonaság volna kénytelen a szükséges fogatokat bérelni, az ebből keletkezett többköltség megtérítése iránt hasonlóan kell eljárni.

Ilyen esetekben a katonai hatóság, aszerint, amint azt az előfogat kirendelését községi elöljáróság, r. t. város, vagy thjf. város hatósága tagadta meg a járási főszolgabirónak, a vármegye alispánjának, illetőleg nekem tesz jelentést.

Végezetül megjegyzem, hogy a katonai előfogatok igénybevételének külön törvénnyel való szabályozása előkészítés alatt van, mely törvénnyel az ország lótartó közönségének érdekei és pedig úgy az igénybevétel eseteinek szabatos és szigorú meghatározásával, mint a térítések tekintetében is meg fognak óvatni. E törvényjavaslat törvényerőre emelkedéséig, vagy esetleges e részbeni másnemű