Békésvármegye Hivatalos Lapja, 1925. január-december (28. évfolyam, 1-53. szám)
1925-11-19 / 48. szám
M. kir. földmivelésügyi miniszter 9298ö— 1925 X A. 2. sz. Békés Bihar, Hajdu,^tíeves, Jász-Nagykun Szolnok és Pest-Pilis-Solt-Kiskun, Borsod-Gömör és Kishont, valamint Szabolcs és Ung közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék alispánjának és Debrecen thjf. város tanácsának. Az állam tulajdonában levő sáskairtógópek az eddigi tapasztalatok szerint a sáskaveszedelem gyors leküzdésére elégségeseknek nem bizonyul tak, mert a sáska óriási területen egy időben hol itt hol amott kelvén ki, azok azonnal, gépek hiányában, nem voltak irthatok. Többször elő fordult az az eset, hogy különösen a kisebb legelőkről a legelőjószág által a zöld vetésekbe kergetett sáska a vetést 2—2 nap alatt, még mielőtt az irtásról a gépeknek a helyszínre szállításával gyorsan gondoskodni lehetett volna, elpusztította. Már pedig a sikeres és gazdaságos irtás előfeltétele, hogy a sáska kikelés után azonnal irtassák, ami a gépek elégtelen voltánál fogva, dacára annak, hogy azok a fertőzött terű létén a legnagyobb körültekintéssel osztattak szót, nem volt mindig eszközölhető. Ezen segítendő egyrészt az állami gépek szaporítását vettem tervbe, másrészt azonban szükségesnek tartom, hogy kisegitóskópen az egyes községek, birtokosságok és nagyobb birtokosok is gépeket szerezzenek be, amelyekkel az irtás az állami gépek helyszínre szállítása előtt idejében már megkezdhető volna. A sáska elleni védekezésben rejlő nagy közgazdasági érdekek előmozdítására tekintettel tehát felhívom a Cimet, hogy a mezőgazdasági érdekképviseletek utján is hasson oda, hogy egyes]városok, községek, birtokosságok (legeltetési társulatok) és nagyobb birtokosok megfelelő számú sáskairtó gépet szerezzenek be. Ily irányú igény egyesek részéről már eddig is mutatkozott, de nem volt kielégíthető, mert ezeket a gépeket a gyár raktáron nem tartja és előállításuk, tekintettel arra, hogy egyes alkatrészeit a külföldről kell behozni, 4—5 hónapot vesz igénybe. A gépek ára, ha legalább 50 darabra érkezik be megrendelés, a budapesti gyártelepen átvéve darabonkint 676'JOOO korona. Célszerűnek tartom, hogy az egyes megrendelők a géprendelést a legrövidebb időn belül a m kir. állami rovartani állomáshoz (Budapest II. Kitaibel Pál ut 1) utján eszközöljék, amely esetben az állomás a gépeket szállítás előtt használhatóságuk szempontjából megvizsgálná, A gépek egyébként a Geittner és Rausch budapesti cégnél (VI. Andrássy ut 18. szám) közvetlenül is megrendelhetők. Budapest, 1925 évi október hó 22 én. A miniszter rendeletéből: Olvashatlan aláírás sk. min. tanácsos Városi adóhivatalok. Elöljáróságok. a 219157^925 ikt. sz. — Községi köstmriika- kezelés(^nyomtatványai — A községi ^tpzmunka kivétetett az együttes kezelésből, ennélfogva arra nézve külön nyomtatvány használata vált szükségessé. A vármegyei számvevőség közbejöttével a gyomai Kner nyomda által a célnak legmegfe lelőbb nyomtatványok szerkesztettek, amelynek használatát az egyöntetűség szempontjából igen kívánatosnak tartom. Az összeirási — kivetési lajstromra nézve, — amelyik egyúttal főkönyv is, a 2486. raktári számú nyomtatvány, mig a beszedési naplóra nézve a 4089. raktári számú nyomtatvány szolgál. Gyula, 1925 november 13-án. Dr. Daimel Sándor, alispán. IV. Tftiékoztató. Főssolgabirák. Polgármesterek. / 21646—yí925. ikt. sz. — Dr. Véli Gyérgy orvosi oklevelének meghirdetése. — Tegyék azonnal közhirróKnogy dr. Véli György orvosi gyakorlatának folytatása céljából Orosházán megtelepedvén, oklevelét bemutatta. Gyula, 1925 november 11. Dr. Daimel Sándor, alispán. V. Pályázatok, hivatalos hirdetések és körözvéayek 7197—1925 sz- A békési járás főszolgabirája. Pályázati hirdetmény. A békési járáshoz tartozó Békés községben lemondás folytán üresedésben levő községi mérnöki és az elhalálozás folytán megüresedett községi főpénztárt ellenőri állásra pályázatot hir- dstoki Az állások javadalma a 141000—1924 B. M számú körrendelet értelmében járó törzsfizetés, lakáspénz és családi pótlék, valamint a község mérnökének járó szabályrendelet szerinti magánmunkálati dijak. Felhívom a szóban levő állásokat elnyerni óhajtó pályázókat, hogy képesítésüket, eddigi alkalmaztatásukat, életkorukat, családi állapotú kát. politikai és erkölcsi megbízhatóságukat, a forradalmak alatti magatartásukat igazoló okmányokkal felszerelt pályázati kérvényüket folyó évi december hó 1. naplóig hozzám nyújtsák be. Az elkésetten beadott pályázati kérvényeket nem veszem figyelembe. A községi mérnök képesítését az 1886. évi XXII. t-c. 74. § a, illetőleg az 1883. évi 1. t.-c. 10. § a Írja elő. A főpénztári ellenőr képesítése: legalább 4 középiskola sikeres elvégzése. Békés, 1925 november hó 10 Moldoványi János főszolgabíró. — 32© —