Békésvármegye Hivatalos Lapja, 1925. január-december (28. évfolyam, 1-53. szám)

1925-07-09 / 29. szám

- 197 véből meg egészen kihalt a szeretet vallása. A gyűlölet építette a börtönt, a szeretet hitében ujjászületet magyarság fogja szétrobbantani és ellenségeink fejére omlasz- tani.

Ünnepelni és erőtgyüjteni készültünk az idei pünkösdön is — és ahelyett ez a gonosz merénylet kísérletet tett az ünnep megrontására és a pünkösdi hangulatnak vége lett, az egész ország a hallatlan vakmerő ünneprontás nyomán fakadt izgalom hullámain hánykolódott, napokon át az a kérdés lázitotta a lelkeket, hogyan merészkedett valaki rágalmaival az ellen a férfiú ellen törni, aki Nagymagyarországot kiemelte a két forradalom szégyenletes fertőjéből, mi lehetett a támadó célja és kinek volt az eszköze ?

A kérdésekre az első megdöbbenésből felocsúdott nemzet mihamar megtalálta a választ. A hitvány rágalmakat minden ellenségünk, belső és külső egyaránt igyekezett világgá kürtölni, a világsajtónak az a része, melynek még ez a csonkaország is sok, felujjongott örömében, mert tudja minden ellenség, hogy Magyarország feltámadásának a lehetőségét a legbiztosabban úgy lehet véglegesen eltemetni, ha azt a férfiút sikerül büszke őrhelyéről letaszítani, a nemzet szivéből nevét kitépni és hősi kardját, melyet reszketve emleget a vörös ellenség, sárral befecskendezni.

Az a szerencsétlen ember, aki Pünkösd vasárnapján a mérgezett nyilat kirepitette Magyarország Kormányzója felé: a legnagyobb vétket a haza ellen követte el, a legnagyobb szolgálatot pedig a haza ellenségeinek tette melyért ellenségeinktől már megkapta jutalmát a vörös, az oláh, a cseh sajtó elismerésében, de meg fogja kapni a méltó feleletet attól a nemzettől is, mely megtanulta 1918. és 1919. eseményeiből, hogy önzetlen, igaz vezéreinek sem életét, sem becsületét nem hagyhatja orvtámadók prédájára, mert különben velük pusztul.

Jaj annak a nemzetnek, melynek válságos időkben nincs vezére és százszor jaj annak, mely cserben hagyja a vezérét 1 Nekünk van vezérünk, akit szeretünk és követünk, az ő ellene intézett támadás a magyar nemzet ellen irányuló merénylet is. A nemzeti gondolkodású magyar társadalom ezt a merényletet nem nézheti hideg közömbösséggel, hanem egységes táborrá tömörülve, hangos szóval tiltakozik a gaztett

ellen, hódolatos ragaszkodásáról' és teljes szeretetéről biztosítja Őfőméltóságát.

Ez aljas merénylet fölött Békésvármegye hazafias közönsége sem térhet egyszerűen napirendre. Épp oly tradicionális magyar hűséggel és ragaszkodással vesszük körül a Kormányzó személyét, akit az 1920. évi törvény az államhatalom képviselőjévé tett, mint amilyen bátorsággal és vitézséggel követte a magyar azt a Horthy Miklóst, aki Szeged felől, mint a feltámadott magyar nemzeti hadsereg fővezére jött vitéz katonái élén a bűnös főváros megmentésére és megváltására.

Soha nem feledjük el, szemünk előtt áll a vezér Otrantó hőse, aki a Novara parancsnoki hidján a tenger hullámain, magyar ágyuk dörgő riadójával hirdette az ellenségnek a magyar vitézséget. Sebekből vérezve irányította a harcot a számban erősebb ellenséggel szemben és győzött, mert magyar, mert hiszen magyar volt a világháborúban a legvitézebb katona és ha a bátor hősök mérkőzéséből kell újra megszületnie Nagymagyarországnak, bizalommal tekintünk az otrantói vezérre, bizalommal, mert becsületes mérkőzésben bátoré a győzelem.

De talán elég volt a vérből, talán megengedi az isteni Gondviselés, hogy vérontás nélkül szolgáltat igazságot a világ a legázolt magyar nemzetnek, hiszen nem fegyverekkel, hanem hazugságokkal győztek le bennünket és talán a mi örök igazságunkkal is le tudjuk győzni a hazugságot. Akkor is a szegedi hős áll előttünk példakép gyanánt, aki a vörös gyalázatba sülyedt nemzet megmentésére egy kis békés világítótornyot épített és tartott fenn e vármegye szomszédságában, Szegeden. — Azokban a szomorú napokban mennyi reménységgel függesztettük szemünket Szegedre, ahol Horthy Miklós fővezér kibontotta a kettős kereszttel ékes háromszinü zászlót. Az októberi világcsalók és a kommunista gyilkosok felforgatásaival szemben, mint eszményképet odaálliotta a keresztény és nemzeti Magyarországot, ezt tűzte ki céljául és ezt minden poklokon keresztül meg is valósította. A két forradalom elérte célját; megsemmisítette, vagy legalább megcsonkította Nagymagyarországot. A Szegedről megindult rekonstruáló munka akkor fog befejeződni, ha teljesen kiépíti a keresztény és nemzeti Magyarországot, ha ezeken az alapokon véglegesen megszervezi a magyar társadalmat, melyben e hazának minden igaz