Békésvármegye Hivatalos Lapja, 1925. január-december (28. évfolyam, 1-53. szám)

1925-05-16 / 21. szám

Papp Károly gádorosi községi főjegyző, aki 25 éven át és hűséggel kiváló eredménnyel szolgálta községét, érdemeinek elismeréseid legfelsőbb kitüntetésben részesült. A negyedosztályu magyar érdemkeresztet megfelelő ünnepség keretében a vármegye főispánja személyesen adta át az illető főjegyzőnek. Részvéttel emlékezem meg Szabó János köröstarcsai megyebizottsági tagnak és a közigaz­gatási bizottság volt tagjának elhunytáról, aki a vármegye közéletében élénk részt vett, a vármegyei közügyei iránt mindenkor meleg szeretettel viseltetett és igy vesztesége különösen érzékenyen érinti Békésvármegyét. A vármegye őszinte részvétének jeléül, ravatalára a vármegye nevében koszorút helyeztettem el. A vármegye háztartását érdeklőleg azt a kellemetlen bejelentést is meg kell tennem, hogy a háztartási pénztár által a múltban igénybevett, mintegy 600 millió korona állami előleget, amelyről azt hittem, hogy azt a vármegyének elfogják engedni, a legújabb belügyminiszteri rendelet szerint, vissza kell téríteni. Gyula, 1925. évi május hó 13-án. Dr. Daimel Sándor, alispán. II. További intézkedést igénylő rendeletek. Főszolgabírók. Polgármesterek. Községi elöjjárók. 8531/^-1925. ikt. szám. — t Leajmteriiletek határáéinak fásítása. — Az alföldi Waők telepíté­séről és fásításáról szóló I9z3 XIX. t.-c. 2 § a akként intézkedik, hogy az 50 kát. holdnál na­gyobb legelők határait fasorokkal kell be- szególyezni. Tekintettel azon körülményre, hogy Békés vármegye területén levő községi és közbirtokos- sági legelőknek legnagyobb része nincs fasorok­kal beszegélyezve és delelő facsoportokkal el lá.tva, felhívom intézkedjék megfelelő módon, hogy a községi közlegelők és közbirtokossági legelők közül azok, melyeknek határai nincsenek fasorokkal szegélyezve, gazdasági fákkal be szegélyeztessenek és amennyiben a legelőkön az állatok védelmére szolgáló facsoportok nincsenek, úgy ilyenek is létesittessenek megfelelő számban az arra alkalmas helyeken. Amennyiben a legelők szikes talajuak, mely talajon annak összetétele szerint kell a telepí­tendő fanemet megválogatni, helyén való volna, ha a legelőbirtokosok erre vonatkozólag kikérnék az illetékes erdőfelügyelőségek véleményét és utasítását. A legelőknek fasorral való beszegélyezése és facsoportokkal való betelepítése nagyban emeli a legelő értékét és a legelő állatokra nézve is előnyös, mert a fák védelmet nyújtanak az állatoknak az időjárás viszontagságai és a nyári forrón tűző napsugarak ellen Gyula, 1925. évi május hó 10 ón. Dr. Daimel Sándor, alispán. Polgárt/esterek. Községi Elöljárók. / 9441--/T926. ikt. szám — Községi közmunka befizetqsi/módja. — Békés vármegye ^Hivatalos Lapjámík folyó évi 9-ik számában 3609 — 1925. szám alatt megjelent rendeletemnek be nem tartása miatt újabb panasz tétetett nálam azért, mert a Postatakarókpénztári befizetési lapokon nem közlik a befizetett összegek rendeltetését és igy felesleges keresgélés, levelezés válik gyak­ran szükségessé a számvevőség pedig köny­velni nem tudja a befolyt összegeket. Különösen a községi közmunka hozzájáru­lás befizetésénél mutatkozik ez, ahol külön kell könyvelni a tőkét, annak aranykorona értékét és a késedelmi kamatot. Egyes községek befizetési jegyeket terjesz­tenek ugyan be a befizetett összegekről, de el­tekintve attól, hogy azok beterjesztése sok portó- ‘költsóget emészt fel, hogy az iktatószámokat feleslegesen szaporítja, a számvesősógnek a jelentést be kell várnia, hogy a befizetett ősz szeget elnaplózhassa. Ennélfogva szigorúan utasítom, hogy a köz­ségi közmunka hozzájárulás befizetése alkalmá­val a Postatakarókpénztári befizetési lap hátlap­ján minden esetben közölie, hogy a befizetett összegből mennyi a tőke, mennyi annak arany koronára átszámított értéke és mennyi a kamat A múltra nézve utasítom, hogy az 1925. évre beszedett s 1925 január 1-től kezdve be szállított összegekről, a községi közmunkát illető­leg szerkesszen egy kimutatást, amelyikből ki­tűnjék, hogy tételenként mennyi volt a tőke, annak aranykoronára átszámított értéke és mennyi volt a kamat. Ezen kimutatást legkésőbb 1925. évi május hó 30-ig a vármegyei számvevőség címére ok­vetlen terjesszék be. Gyula, 1925. évi május hó 9 ón. Dr. Daimel Sándor alispán.

Next

/
Thumbnails
Contents