Békésvármegye Hivatalos Lapja, 1925. január-december (28. évfolyam, 1-53. szám)

1925-05-16 / 21. szám

148 A többi útépítési munkák is rövidesen megindulnak és pedig a szegha'om—-vésztői és a vésztő—tarhosi. Mindkét útra a kőszállitás olyamatban van. Befejezést nyertek a csorvási vámos útburkolat javítási munkái is. A szeghalmi -»gőzmalmi« Berettyóidnál a munka serényen halad, készek a hídfők, pillérek és a vasbeton oldalnyilások mintaállványai; a medernyilás vasszerkezetének összeállítására is megtörténtek az előkészületek. Mintegy 1650 millió költséget igénylő és 2 km. hosszú útszakasz kiépítése indul meg a zombor- szeged —berettyóújfalui állami közút békéscsabai átkelési szakaszán, ahol a szükséges kőanyagot az állam bocsájtja Békéscsaba r. t. város rendelkezésére a kiépítést pedig a város végzi. A szükséges soros cyklopsz leszállítása még e hó folyamán megindul. Jelentésemnek ebben a részében kell közölnöm azt, hogy a kereskedelemügyi miniszter a vármegye 1925. évi közúti költségvetését felülbírálta és a közmunka mérvének leszállításával mintegy 6—7 milliárdot törölt a vármegye által 23 milliárdbán megállapított költségvetéséből. Ehhez hozzá kell még venni azt - az előreláthatóan — közel jövőben bekövetkező és körül­belül 2 milliárdra tehető veszteséget, amely az által fog a közúti költségvetésre vonatkozóan előállani, hogy a 17000 szorzószám 15 ezerre fog leszállittatni; 3—400 millió hiányt idéz elő az a legújabban kiadott általános érvényű intézkedés is, mely szerint a cséplőgépek után kivet­hető közmunka, 1925. évi január hó 1-től kezdve, az eddigihez viszonyítva lényegesen kedvezőbb díjtételek alapján történhetik. További veszteségre kell számítani a miatt, hogy a költségvetés­ben bennhagyott munkálatok egységárai nagyon alacsonyan vétettek fel a miniszter által, úgy hogy ebben a tekintetben lényeges tulkiadások állanak elő. Megállapításom szerint a vármegye által 23 milliárdra költségeit bevételből, mintegy 9—10 milliárd az az összeg, amennyivel keve­sebb lesz a közúti költségvetésbe a vármegye által felvett szükségletekre felhasználható. Az ezek szerint megmaradó összeg azonban olyan csekély, hogy ha a miniszter arra a felterjeszté­semre, amelyet emiatt döntésének megváltoztatása céljából hozzá intéztem, kedvezően nem hatá­roz, úgy a folyó évben végrehajtani szándékolt közúti munkálatoknak mintegy 30 —35%-át nem nem tudom végrehajtani, még az esetben sem, ha azt a tartalékösszeget, amely az által állott elő, hogy a múlt évre felvett munkálatok egy része elmaradt, fel is fogom használni. A közúti munkálatoknak csökkentése, a hengerelésre felvett utak egy részének, valamint a vashidak átfes- tési munkálatai felének, a jövő évre leendő elhalasztása által lesz lehetséges. A vicinális utak helyreállítására és fenntartására felvett 25000 aranykoronát, vagyis mintegy 400 millió papir- koronát a miniszter a költségvetésből szintén törölte. Vizsgálataim alkalmával személyesen néz­tem és nézek utána annak a nagy hátralék okának, amely a közúti adó és á közmunka behaj­tása terén nagy anyagi nehézségeket okoz. Kérdezősködésemre mindenütt azt a választ kaptam, hogy a lakosság fizetni neni^tud, sőt a megkisérlett végrehajtások is többnyire eredménytelenek ma­radtak. A befizetéseknek ezen nagymérvű késedelmes volta miatt, kénytelen voltam már eddig is a munkálatok végrehajtása terén, bizonyos korlátozásokat elrendelni. V. Vegyesek. A közigazgatás általános menete az egész vonalon nagy nehézségekkel küzd. Hogy mi az oka ennek, erről a törvényhatósági bizottságnak már igen sokszor tettem jelentést, ezért azokat újból felsorolni szükségtelennek tartom. A községeknél elrendelt létszámcsökkentés tárgyában a belügyminiszter által hozott döntések közül, a miniszter többet megváltoztatott, mert felterjesztéseimből meggyőződött arról, hogy egyes községekben jegyzői és segédjegyzői állásokat téves alapon szüntetett meg. A nemzetgyűlési képviselőválasztók névjegyzékének az 1926. évre való kiigazítási munkálatai folya­matban vannak, illetőleg az összeíró küldöttségek által elkészített névjegyzéktervezeteket felülvizsgáltattam és azokat a vármegyei központi választmány e hó lí-én megtartott ülé­

Next

/
Thumbnails
Contents