Békésvármegye Hivatalos Lapja, 1925. január-december (28. évfolyam, 1-53. szám)
1925-02-12 / 7. szám
60 erőket alkalmaztak. A községekre nézve elrendelt újabb létszámcsökkentések kérdésében leérkezett belügyminiszteri döntést már lapunk egyik előbbi számában ismertettük. A községek életében felmerült változások a következők: Kétegyháza községben iktató írnokká Szabuka Mihályt választották meg. Békésen és Köröstarcsán községi tiszlujitás volt. Mezőberényben az óv végéig terjedő megbízatással, egy esküdt kivételével, a lelépő elöljárók megválasztattak. Endréd községben megtartott általános tiBztujitás alkalmával megválasztattak községi bíróvá: Tímár Imre, albiróvá Kurilla Mihály, községi gazdává Dina Antal, közgyámmá Farkas Mihály, adópónztárnokká Csuvár András, községi pénztárnokká Szabó József Békéscsabán a képviselőtestületi tag választások megtörténtek s az uj képviselőtestület, a vármegye alispánjá nak elnöklete alatt január hó 19 én megalakult. A „Falu4 országos szövetség január 4 tői kezdődő három napon át Köröstarcsán kiállítást rendezett, mely iránt nagy érdeklődés nyilvánult meg. Az eddigi megállapodások szerint Mezö- berényben husvót másodnapján, Békésen pedig a nyár folyamán rendeznek ilyen kiállítást. Körber Tivadar békési reálgimnáziumi igazgató, kiválóan érdemes munkássága elismeréseként főigazgatói címet nyert, mely alkalomból őt a vármegye alispánja a törvényhatóság névé ben üdvözölte, Mezőberény községben a villanyvilágítás üzembe helyeztetett. Pénzügyigazgató jelentéséből. A pénzügy minisztérium 19900—1925. számú intézkedésével az 1925. évi általános keresetiadó, továbbá a jövedelem és vagyonadó bevallásának beadását elrendelte, melyek folyó évi február hó végéig nyújtandók be. A pénzügyminisztérium a jövedelem és vagyonadó felszólamlási bizottságoknak február hó 10-ére való összehívását elrendelte, miből kifolyólag a pénzügyigazgatóság a szükséges intézkedéseket megtette. A spekuláció az aranykorona tőzsdei állását felhasználta arra, hogy adótartozásait aranyérmekben fizesse meg és arra való tekintettel hogy erre a költségvetési évre a 17 ezer szorzószám változást nem szenved, míg az arany ár folyam 15 ezren alul van, e két összeg között mutatkozó külónbözetet a kincstár tehére meg akarta takarítani. A pénzügy igazgatóság intézkedett azonban, hogy a köztartozásokat csakis papirkoronában fogadják el a közpénztárak, s amennyiben aranyérmekben akar valaki fizetni, úgy a 17 ezer szorzoszáqj közötti különbözetet papirkoronában kell lefizetnie. Az ügyvédek forgalmiadó’átalányának meg állapítására vonatkozólag, a szegedi ügyvédi kamara által megválasztott bizottsággal egyet értésben, az ügyvédek forgalmiadó alapja fejenként 34 millió koronában állapíttatott meg, és igy Békésvármegye területén gyakorlatot folytató 126 ügyvéd együttes adóalapja 4 milliárd 284 millió korona. Ennek alapján most már az egyéni felosztást, — az egyes ügyvédjkereseti viszonyát tekintve, — az ügyvédi kamara végzi el és annak eredményét az adóbeszedés végett a pénz- ügyigazgatósággal közli, Január havában: Egyenes adóban befolyt 9722478479 K Forgalmi adó és illetékben ____5187976962 K Ös szesen 14910455441 K Tanfelügyelő jelentéséből: A tanítás folytonosságát az itt ott fellépett ragályos betegség akadályozta Zárva voltak a hónap egy részében a gyulavári-i, a békésiösszes és békéscsaba für/esi községi iskolák. Tüzelőanyag hiánya miatt egy iskola sem szüneteit. A vallás- és közoktatás- ügyi miniszter Kóródy Lenke gyulai állami polgári leányiskolái tanárt az orosházai állami polgári leányiskolához, dr. Nagy József tanítóképző intézeti tanárt pedig a mezőberényi állami polgári iskolához helyezte át, Zombai Ádám nagy- szénási B. listára helyezett tanítót pedig tényleges szolgálatba visszavette. A törvényhatósági m. kir. állatorvos jelentéséből: Az előző hónapokban nagy mértékben elterjedt ragadós száj- és körömfájás megszűnt és jelenleg ezen veszélyes ragadós állatbetegségtől a vármegye egész területe mentes. A haszonállatok szokásos tavaszi vizsgálatát a földmivelósügyi miniszter elrendelte, ennek előmunkálatai, az állatösszeirás és úti tervek készítése a vármegye területén folyamatban van. Füzesgyarmat községben lemondás folytán megüresedett községi állatorvosi állásra dr. Szende János állatorvos választatott meg, aki állását el is foglalta. Az államépitészeti hivatal jelentéséből. Az állami ügykörben a fedanyagnak a rakterűitekről való elfuvarozása volt folyamatban és pedig Békéscsaba, Kondoros, Csabacsfid, Szarvas, Kun- szentmárton és Orosháza vasúti állomásokról, amelyekkel az 1923—24. évi szállítás befejezést nyert. A hivatal felterjesztést tett a kereskedelemügyi minisztériumhoz újabb körülbelül 9 km. állami útszakasznak hengereléssel, illetve simi- táss il való megjavítására. A törvényhatósági ügykörben a múlt évről még hátralékos fedaoyagszállitás befejezést nyert.