Békésvármegye Hivatalos Lapja, 1923. január-december (26. évfolyam, 1-52. szám)
1923-02-01 / 5. szám
29 A városok kezelésében kulturális, nemzeti és egyéb alapok hozadókának felhasználásával az 1883. évi XY. t.-c 9. §. alapján kivethető kulturális pótadóból fedeztessenek általában mindazon dologi szükségletek (fűtés, világítás, helyiség, felszerelés stb.). melyek a felsorolt intézmények sikeres működését feltételezik s mindazon akadályok, melyek fennforognak, el- hárittassanak. II. FEJEZET. A bizottság feladata, tagjai, azok kötelességei, jogai. 7. §. A bizottság a m. kir. vallás és közoktatásügyi minisztérium Iskolánkivűli Népművelési központjának, valamint az Iskolánkivűli Népművelés Országos Bizottságának vidéki hivatalos szerve. 8. §. Feladata figyelemmel kisórni és ellenőrizni a vármegye területén az iskolánkivűli népműveléssel foglalkozó egyesületek, intézmények, kulturegyletek, tanítóegyesületek és testületek, magánosok vagy társulatok működését, munkálkodásukat irányítani és minden rendelkezésre álló módon, eszközzel elősegíteni. a) Állást foglal és határoz az iskolánkivűli népművelésre vonatkozó rendeletek szerint hatáskörébe tartozó ügyekben ; b) az iskolánkivűli népművelés helyi ügyeire nézve a m. kir. vallás és közoktatásügyi miniszter felhívására jelentéssel, véleményezéssel és javaslattal szolgál; c) saját kezdeményezéséből az iskolánkivűli népművelési ügyekben javaslatot terjeszt a m. kir. vallás és közokt. miniszterhez; d) felhívásra a helyi népművelés állapotáról, intézményeiről stb. az Iskolánkivűli Népművelési Országos Bizottságnak tájékoztató felvilágosítással szolgál; e) az iskolánkivűli népművelés keretében folyó munkásság statisztikai nyilvántartását el-, látja s erről évente beszámol a vallás és köz- oktatásügyi miniszternek; f) működéséről jelentést tesz a bizottság összes üléseinek ................ 9. §. A bizottság tagjai: tiszteletbeliek, alapítók, rendesek és pártolók, kinevezettek; a) tiszteletbeliek a népművelés terén iro- dalmilag és gyakorlatilag kiváló eredménnyel működő egyének, akiket a vallás és közokt. mi niszter öt öt évre kinevez a bizottság javaslatára. Számuk bizottságonként legfeljebb 5 lehet.’; b) alapítók az iskolánkivűli népművelés iránt érdeklődő s azt erkölcsileg és anyagilag támogató egyének és akik legalább 5000 koronát fizetnek; c) rendes tagok a bizottság területén népműveléssel foglalkozó vagy a munkába bevonható társadalmi szervezeteknek, intézményeknek két-két kiküldöttje. A népművelés ügykörében érdekelt helyi közigazgatási hatóságok, állami intézmények képviselői és a minisztériumok megfelelő vidéki szakközegei. d) Kinevezettek az illetékes kir. tanfelügyelő és helyettese, továbbá a népművelési titkár. Pártolók lehetnek az iskolánkivűli népművelés ügyét szivén viselő egyének, akiket a választmány felvesz. 10. §. A tagok kötelesek az önként elvállalt munkát díjmentesen végezni, hatékonyan közreműködni az iskolánkivűli népművelés érdekében. 11. §. A tagok tanácskozási és szavazati joggal bírnak. Tisztviselőkké a rendes és kinevezett tagok választhatók csupán. Az összes tagok élvezik a bizottság választmánya által időnként meghatározandó előnyöket. III. FEJEZET. A bizottság szervezete: tisztikar, hatáskör, teendők, választmány, közgyűlés, albizottságok. 12. §. A bizottság ügyeit intézik: a tisztviselők, választmány, közgyűlés. 13. §. Tisztviselők : a) elnök (és társelnök a viszonyoknak megfelelően) ; b) ügyvezető-elnök ; c) alelnök (a viszonyoknak megfelelően); d) titkár; e) jegyző; f) pénztáros; g) ellenőr; h) könyvtáros ; i) ügyész. A bizottság tisztviselői a közgyűlésen 6 évre választatnak meg, az elnök, ügyvezető-elnök és titkár kivételével. Ügyvezető-elnöke a bizottságnak a tankerületet vezető kir. tanfelügyelő, titkár, akit a vallás- és közoktatásügyi miniszter ur megbíz, illetve kinevez. 14. §. A bizottság elnöke a vármegye mindenkori alispánja, aki a bizottságot képvisoli különösen a törvényhatóság előtt és ellenőrzi a bizottság működését, eljár az iskolánkivűli népművelés ügyének a vármegye kezelésében levő kulturális alapok hozadékából és más utón való anyagi támogatása iránt és a bizottság működését felölelő évi jelentéseket a törvényhatósági bizottsághoz és az Iskolánkivűli Népművelés Központjához juttatja. Állása tiszteletbeli, szavazategyenlőség esetén dönt.