Békésvármegye Hivatalos Lapja, 1923. január-december (26. évfolyam, 1-52. szám)
1923-01-18 / 3. szám
egyezését előtte az illetékes katonai parancsnokság írásbeli nyilatkozatával igazolja. Felhívom Címet, hogy fentiekről a területén működő marhalevélkezelőket szigorú mihez tartás végett haladék nélkül értesítse. Budapest, 1922. évi december 1-ón. A miniszter rendeletéből: Olvashatatlan aláírás s. k. min. tan. Járási föszolgabirák. Városi tanácsok, mint I-sö fokú iparhatóságok. ad 25278—1922 ikt. sz. — Iparhatósági engedély — ipar igazolvány. — A m. kir. kereskedelemügyi miniszter ur egy konkrét ügyben hozott III. fokú véghatározatában a következő elvi jelentőségű megállapításokat mondotta ki: 1. Kizárólag piaci, helyesen vásári árusításra iparűzési jogosítványok egyáltalában nem adhatók ki. A vásárlátogatás joga ugyanis az iparűzésnek, az iparűzési jognak járulékos kiegészítő része, ami csak azokat az iparosokat és kereskedőket illeti meg, akik iparukat az illető helységben, amelynek területére az iparűzési jogosítványuk szól, egyébként is rendszeresen gyakorolják szabályszerű üzleti telephelyen. 2. Rőfös, divat, kézmü és rövidáru kereskedésnek gyakorlására nem adható ki az ipartörvény alapján iparigazolvány, hanem csak a 3678—1917 M E. számú rendelet 13. § a alapján iparhatósági engedély. A szóbanforgó cikkekkel való iparszerü foglalkozás, kereskedés az idő szerint is nem az iparűzési szándék egyszerű bejelentése és iparigazolvány alapján gyakorolható, hanem ehhez a 3678—1917. M. E. számú rendelet hatályba lépte óta a rendelet 13. § ában megállapított úgynevezett hatósági engedély szükséges, mint iparűzési jogosítvány. A szóbanforgó cik- kokre vonatkozó iparűzési szándék bejelentését a hivatkozott rendolet határozmányai szerint kell kezelni és elbírálni. Ezekről Címeteket tudomás, miheztartás és az esetleg ezzel ellenkező szabálytalan eljárás kiküszöbölése végett értesítem Gyula, 1922 december hó 29 ón. Dr. Daimel Sándor alispán. Fössolgabirák. Polgármesterek. Községi elöljárók. 26068—1922. ikt. sz. — A kórházi ápolásra nem alkalmas betegek kórházba való szállításának mellőzése. — A népjóléti és munkaügyi miniszter ur alanti rendeletét tudomás és megfelelő szigorú miheztartás céljából közlöm. Gyula, 1923. január 4-én. Dr. Daimel Sándor, alispán. M. kir, népjóléti és munkaügyi min. 88089—1922. IV. számú körrendelet. Valamennyi törvényhatóság első tisztviselőjének. Tudomásomra jutott, hogy a községi elöljáróságok tudtával, sőt egyenes közreműködésével sok esetben gyógyíthatatlan, vagy egyéb okokból kórházi ápolásra nem alkalmas, közse- gólyre szoruló betegek, valamint különféle ügye- fogyottak (ártalmatlan hülyék, nyomorékok stb.) közkórházakba szállíttatnak, holott ezek a betegek kórházakban nem ápolhatók, hanem az 1876. XIV t.-c, valamint az 1898 XXI- t.-c. és az 1908. XXXVIII. t.-c. értelmében községi ápolásban rószesitendők. Gyakori eset az is, hogy egyes községi elöljáróságok községüktől a kórházba jött, vagy oda szállított és kórházi ápolásra nem minősített betegek hazaszállítására a kórház igazgatója által felszólítva a betegek átvételét mindenféle ürüggyel késleltetik, sőt azon kifogás hangoztatása mellett, hogy az ápolt nem oda való illetőségű, az illetőnek községi ápolásba való vételét egyenesen megtagadják, jóllehet a községek által az 1898. XXI. t.-c. 8. § a értelmében gyakorlatidé közsegélvezés módjáról és mérvéről szóló 51000—1899 B. M számú szabályrendelet 3. és 17. §§ ai félreérthetetlenül úgy rendelkeznek, hogy minden község az ott tartózkodó köz- sesélyre szorultakról, illetőségükre való tekintet nélkül, ideiglenesen gondoskodni köteles addig, mig a közsególyezésben részesülő egyénnek más községbe való illetőségét sikerült megállapítani. Tekintettel egyfelől arra, hogy a kórházi ápolásra nem minősített betegeknek a kórházakba való felvétele nincs megengedve, ennélfogva az ilyen betegek gyógydijainak megtérítésére az illető közkórház tulajdonképen igényt nem tarthatna s e réven súlyosan megkárosod- hatik, másfelől pedig arra, hogy ezek a betegek a tényleg kórházi ápolásra szorulók elől elfoglalják a helyet, felhívom alispán urat, intézkedjék nyomatékosan az iránt, hogy az elöljáróságok szigorúan alkalmazkodva, az 1902. évi 35000. számú szabályrendelet 54. §-ának rendelkezéseihez az említett betegeknek kórházba való szállítását a maguk részéről az erre vonatkozó szabályok figyelmen kivül hagyásával ne segítsék elő, a betegek hazaszállítása iránt pedig, a kórházak ily irányú felszólítására, haladéktalanul intézkedjenek, annál is inkább, mert ellenkező esetoen a kórházi igazgatók a beteget és esetleg szükséges kísérőjét a község költségére közvetlenül fogják hazaszállittatni s a községi ápolásba vétel megtagadása folytán felmerülő felesleges kórházi ápolási költségekért a mulasztó
