Békésvármegye Hivatalos Lapja, 1922. január-december (25. évfolyam, 1-30. szám)
1922-03-23 / 9. szám
42 programmnak megfelelően a folyó évre eredetileg 21.0 km. hosszban fölvett, de a költség- előirányzat módosítása folytán 10 8 km. hosszra redukált útvonalon eszközlendő, általános ka- viesteritós és újra hengerelés végrehajtásához szükségeltetik. Éhez képest a törvényhatósági bizottság az 1922. évi kavicsfelosztási kimutatást 4570 m* fedanyaggal állapítja meg és hagyja jóvá. Minthogy pedig az 1920. évi XXVII' t.-c. 3. § ának 1. pontja értelmében a költségelőirányzatban államsegély nem irányozható elő, ennélfogva a törvényhatóság ezennel határozatiig kimondja, hogy a redukált költségelőirányzatba felvett szükségletnek a költség- vetésbe beállított egyéb bevételeken- felüli részét az útadóból fedezi, mely útadó az 1890. évi I. t.-c. 23. §-ában felsorolt folyó egyenes állami adó után %-ban vetendő ki. Az útadó százalékát a törvényhatósági bizottság a redukált szükséglet arányában ezennel 1922 évre 15%-ban állapítja meg Az 1922. évi közúti költségelőirányzattal kapcsolatban a bizottság még a következő határozatokat hozza 1. A vármegye törvényhatóságához intézett 50751—I.—1922. sz. K. M. körrendelet intencióinak megfelelően elvi határozatként kimondja a törvényhatósági bizottság, hogy 1921. óv november hó 1-től kezdődő hatállyal a törvényhatóság a törvényhatósági közutak, valamint a törvényhatóság kezelésében levő egyéb közutak (vasúti állomáshoz vezető és vicinális közutak) beutazásáért az államépité- szeti hivatalt és a törvényhatósági utbiztoso- kat mindenkor olyan illetményekben részesíti, mint a milyenek az állami közutak beutazásáért részükre megállapítva vannak, illetve megállapítva lesznek. Egyben határozatilag megállapítja a bizottság az utbeutazások számát és pedig olykópen, hogy*a kiépített utak az államópi- tószeti hivatal által évenként 7-szer, a törvényhatósági utbiztosok által évenként 26-szor, mig a kiépítetlen utak az államépitészeti hivatal által évenként 2-szer s a törvényhatósági utbiztosok által évenként 13-szor utazan- dók be Fenti határozatnak megfelelően felhatalmazza és utasítja a bizottság a vármegye alispánját, hogy az államépitészeti hivatal és az utbiztosok utiátalányát az állami utbeutazások tárgyában legutóbb kiadott 95932—1921 K. M. rendeletben foglaltaknak megfelelő összegben 1921. november 1 tői visszamenőleg utalványozza ki, a jövőben pedig az útvonalak hosz- szában netán beálló változások, nemkülönben az állami közutak beutazásáért járó illetmények netaláni megváltozása esetén az utiátalányokat mindenkor az állami közutak beutazására érvényben álló K. M. rendeletnek megfelelően az államépitészeti hivatal előterjesztésére saját hatáskörében újból állapítsa meg és tegye folyóvá. 2. A törvényhatósági bizottság a pusztaföldvári és köröstarcsai törvényhatósági utakat, valamint a körösladányi vámos és vasúti hozzájáró utakat kezelő állami utmesterek részére kezelési dij, utiátalány és irodaköltségek címén, valamint az ezen utakat kezelő állami utkapa- rókuak megállapítva volt kezelési dijakat a jelenlegi viszonyoknak figyelembevételével a költségelőirányzatba beállított mérsékelten felemelt összegekben állapítja meg 3 Kimondja a törvényhatósági bizottság, hogy a törvényhatósági kezelésbe átvett vicinális utakon alkalmazott utkaparók ugyanolyan illetményekben részeaitendők, mint a vármegyei utkaparók és hogy a betegsególy- biztositás, fütermós és egyéb kedvezményekben való részeltetós tárgyában a megyei ut- kaparókra érvényes határozatok mindenkor a vicinális utkaparókra is alkalmazandók. 4. Határozatilag kimondja a bizottság, hogy a vármegye törvényhatóságához intézett 50057—1921.—I. K M körrendelet intencióinak megfelelően a m kir. belügyminiszter ur 42915—1920 számú körrendeletével a vármegyei alkalmazottaknak az úgynevezett népköztársaság ideje alatt történt állami status- rendezés felülvizsgálatáig engedélyezett, a nyugdíjba be nem számítható és a háborús segély megállapításánál számításba nem vehető, ideiglenes pótlóknak megfelelő ideiglenes pótlékot a közúti alap terhére alkalmazott törvényhatósági utbiztosok és vármegyei utkaparók részére 1921 év január 1-től kezdődő hatállyal a közúti alap terhére megszavaz. Ehhez képest utasítja a vármegye alispánját, hogy ezen ideiglenes pótlékokat 1921. január 1-től, illetőleg a később alkalmazottak részére a megfelelő időponttól kezdődő- leg ezen határozat jogerőre emelkedése esetén állapítsa meg és a közúti költségelőirányzat VII. rovata terhére tegye folyóvá. 5. A törvényhatósági bizottságnak 1906. év február hó 28 án hozott 13—1906 bgy. számú és a kereskedelmi m. kir. miniszter ur által 39691—1906 K. M rendelettel jóváhagyott határozata alapján Haviár Lajos kir. főmérnök özvegye részére annak idején 500 koronában megállapított, évi segélyt a törvényhatósági bizottság a segély felemelése tárgyában beadott kérvényben felhozott indokokra s főleg arra való tekintettel, hogy a 16 évvel ezelőtt megszavazod havi 41 korona 66 fillért kitevő segély a mai nehéz viszonyok között számbavehető támogatást nem képez, a hasonló segélyezési *