Békésvármegye Hivatalos Lapja, 1922. január-december (25. évfolyam, 1-30. szám)

1922-02-02 / 3. szám

15 betegség elleni védekezésre megfelelően kioktat- tassék. A gazda és az állattartó közönség figyelme elsősorban is felhívandó arra, hogy a keleti marhavész behurcolásának veszedelme még nem múlt el teljesen, továbbá, hogy a múlt évben Abauj-Torna, Fejér és Komárom vármegyékben megállapittatott a tenyószbénaság, mely beteg­ségtől már évek óta mentes volt az ország s hogy Abauj-Torna vármegye több községében ezidőszerint is fenrüHi e betegség. Felhívandó az érdekeltek figyelme arra is, hogy a lovak kö­zött a fertőző kevésvérüség néven ismert beteg­ség van terjedőben és hogy egyes helyeken a járványos elvetélés nagyobb veszteségeket okoz. Felhívom alispán (polgármester) urat, utasítsa tavaszi haszonállatvizsgálatot végző helyhatósági állatorvosokat, hogy különös figyelemmel legye­nek a kérődző állatoknak, továbbá a kancáknak és méneknek minél kiterjedtebb és körültekin­tőbb vizsgálatára, továbbá a gazda és az állat­tartó közönséget mindenütt figyelmeztessék az állatbetegségekkel járó veszélyre, az ellenük való védekezésre, az állatok között felmerülő megbetegedések és elhullások pontos bejelenté­sére és végül arra, hogy külföldről csempészett vagy nem megbízható helyről származó állato­kat ne vásároljanak, köztenyésztésre nem enge­délyezett u. n zugménekkel való fedeztetéstől óvakodjanak, mert ezek a különböző ragadós betegségek forrásai lehetnek. Megjegyzem, hogy a m. kir. állatorvosokat a tavaszi haszonállat vizsgálatok ügyében meg felelően u ásítottam Budapest, 1922. januás hó 13-án. A miniszter rendeletéből: Olvashatatlan aláírás s. k. miniszteri tanácsos. III. Általános jellegű, de további intézkedést nem igényid rendeletek. Föszolgabirák, Polgármesterek, Községi elöljáróságok, 944—1922 ikt sz — Közhírré teszem, hogy a földmivelósügyi miniszter ur 13882—1921. II-A. 1 sz. rendelete szerint a ménteleposztályok te­rületi beosztását a változott viszonyokra tekin­tettel ideiglenes hatállyal akkóp változtatja meg, hogy Békéscsaba székhellyel móntelep osztályt •állított fel, a melyhez Békés , Bihar- és Arad vármegyéket osztotta be Gyula, 1922. január hó 17-ón. Dr Daimel Sándor, alispán. Föszolgabirák, Polgármesterek, Községi elöljárók. 1169—1922, ikt. sz — Az erdők birtokosaira, kiterjedésére és fanemére vonatkozó adatok be­gyűjtése— Az alábbi rendeletet tudomás és pontos alkalmazkodás végett közlöm. Gyula, 1922 január hó 19. Dr. Daimel Sándor, alispán. M. kir. földmivelósügyi miniszter 86869—1921. I—A. 2. sz. Bókésvármegye alispánjának. Magyarország erdősége az ország megcson­kítása folytán közismeretesen megapadt s en­nek faállománya az ország faszüksógletét fe­dezni nem képes. Hogy még a meglévő erdők gazdasági, — felügyeleti — stb. ügyei célszerűen irányíthatók legyenek, elodázhatatlanul szükséges, hogy az erdők birtokosára, kiterjedésére, fanemóre stb. re vonatkozó adatok pontosan és szabatosan isme­retesek legyenek. Intézkedtem ezért egyidejűleg, hogy a kir. erdőfelügyelöségek az erdőkre vonatkozó adatok­nak pontos megállapítását kezdjék meg és a szükséges birtokiv kivonatának megszerzése vé­gett közvetlenül a községi és körjegyzőségek­hez forduljanak. Éhez képest megkérem alispán urat, hogy a szóban levő munka előmozdítása céljából a jegyzőket hívja fel, hogy a kataszteri birtok­iveknek az erdőkre vonatkozó hiteles kivonatát a kir. ordőfelügyelősógeknek mielőbb rendelke­zésre bocsássák. Budapest, 1921 évi december hó 27. A miniszter helyett: (Olvashatóan aláírás) h. államtitkár. Föszolgabirák. Polgármesterek. Községi elöljárók. Vármegyei irodaigazgató. Vármegyei árvaszék. 512—1922. ikt. szám. — Külföldről beszerez­hető cikkek jegyzéke. — Belügyminiszter alábbi rendeletét tudomás és miheztartás végett közlöm. Gyula, 1922. évi január hó 13-án. Dr. Daimel Sándor, alispán. M. kir. belügyminiszter 9324—1921. eln. szám Valamennyi törvényhatóság első tisztviselő­jének. A székesfővárosi m. kir. államrendőrsóg főkapitányának és valamennyi magyar királyi államrendörsógi kerületi főkapitánynak. A kereskedelemügyi miniszt-r ur az 1921. évi december hó 15-én kelt 96494. számú átira­tában közölte velem azoknak a cikkeknek jegy­zékét, amelyek hazánkban ezidőszerint nem gyártatnak s igy a hatóságok és hivatalok ré­szére ezicíoszerint csak külföldről szerezhetők be A szóban’evő cikkekről szóló kimutatást a külföldről leendő beszerzésének az 1922. óv tar­tamára való engedélyezése mellett azzal küldöm meg, hogy a jegyzékben fel nem sorolt cikkek­nek külföldről való beszerezhetósóhez az 1907. évi III. t.-c 13. §-a értelmében az előzetes en­gedély a jövőben is minden egyes esetben ki­kérendő. Budapest, 1922, évi január hó 2-án. A miniszter helyett: Hadik s. k. államtitkár. Másolat a 9324—1921. B M. számhoz, az ugyanazon számú iktatmányból. Az 1922. évben külföldről beszerezhető cikkek jegyzéke. Aktafüzőgép. Arabmézga darabos (oldott ragasztó gummi hazánkban is készül). Aszbesztlemez. Aszbesztzsinór. Csomagoló papiros. Fénymásoló milimóterpapiros.

Next

/
Thumbnails
Contents