Békésvármegye Hivatalos Lapja, 1921. január-december (24. évfolyam, 1-32. szám)
1921-08-04 / 18. szám
78 szakvéleményt adnak, megfelelően talált viszonyok között a műszaki felvételeket végzik, a terveket s költségvetést elkészítik s a fél költségére történő végrehajtási munkát műszaki szempontból vezetik. 2. Halgazdasági üzemekre vonatkozólag szaktanácsot adnak. A szakközegek igénybevételét és magánosoknak szabályszerű bélyeggel ellátott kérvényben, hatóságoknak hivatalos megkeresésben kell kérniük. Az eljáró mü-zaki tisztviselők díjtalanul állanak a közönség rendelkezésére, tehát sem az adott szaktanácsért, sem pedig az általuk végzett utasításokért, felvételekért, tervezetekért, vagy a munkálatok kivitelének vezetéséért és ellenőrzéséért stb. díjazás nem jár, azonban a felvételek és kitűzések alkalmával szükséges napszámosokat, fuvarokat, karókat stb. érdekeltek tartoznak díjtalanul rendelkezésre bocsátani és ők tartoznak a felvételeknél és a munka kivitelénél alkalmazott vizmester (halászmester) vagy vizmesternövendók szabályszerü.illetményeit az erre nézve 1921 junius hó 4 én 46542/V— B. szám alatt kiadott rendeletben körülirt módon viselni, mégis azzal a különbséggel, hogy a rendelet II. részében említett s az illetmények fedezésére szolgáló átalány összeg előzetes befizetés helyett a munkáltató a vizmester (halászmester) kiküldetése előtt oly értelmű nyilatkozatot állít ki, amelyben magát a szabályszerűen megállapított költségek megfizetésére kötelez'. Ezeket a költségeket azután, azoknak szabályszerű megállapítása után a munkáltató az állampénztárba fizeti be. Jelen rendelet nem érinti a m. kir. halólet- tani és szennyvíz tisztitó kísérleti állomás működését, melyre nézve az 1906 évi 16980. sz. itteni rendelettel életbelóptetett szervezeti szabályok s az 1920. évi 5504. sz rendelettel újonnan megállapított díjszabás irányadó. Felhívom alispán urat, hogy a rendeletben foglaltakat az érdekelt közönségnek minél szélesebb körben hozza tudomására. Budapest, 1921, évi junius hó 28-án. Szabó s. k. Főszolgabírók. Polgármesterek. Községi elöljárók. 16505—1921. ikt. sz. — 'Vadon termő gyógy- növények és gyümölcsök összegyűjtése. — A m. kir. földmivelésügyi miniszter ur alábbi rendeletét tudomás és közhirrótótel céljából közlöm Gyula, 1921. julius hó 24-én Dr. Daimel Sándor, alispán. M. kir. Fmügyi min. 87.233—921. IX—B-l. Valamennyi várm. és városi törvényhatóságnak. Az ország közgazdasági érdekei parancsoló- lag követelik, hogy a kereskedelemben értékesíthető vadon termő gyógynövények, vadon termő gyümölcsök, valamint a gyógyrovarok minden rendelkezésre álló eszközzel összegyüjtessenek. Ennélfogva a m. kir. minisztérium részéről a gyógynövények és a gyógyrovarok gyűjtése és igénybevétele tárgyában kiadott (a Budapesti Közlönynek 1920. évi április hó 10. napján megjelent 87. számában kihirdetett) 3020—1920. M. E. sz. rendeletben kapott felhatalmazás alapján a vadon termő gyógynövények, vadon termő gyümölcsök, valamint gyógyrovarok gyűjtését, igénybevételét az alábbiakban kívánom szabályozni. Minden földterület tulajdonosa (birtokosa), aki a területén vadon termő gyógynövényeket és vadon termő gyümölcsöket, valamint gyógy- rovarokat a rendelkezésre álló eszközeivel összegyűjteni hajlandó, szándékát a Gyógynövény- kísérleti Állomásnak (Budapest I. Debrői-ut 17.) jelentse be, amely intézmény köteles a terület tulajdonosát (birtokosát) gyűjtésre vonatkozó szakszerű ulasitásokkal ellátni és a gyűjtés foganatosítását a Gyógy és Ipari Növény Forgalmi Iroda (Budapest, IX. Lónyai-u. 7.) közreműködésével ellenőrizni. Az utóbb említett Iroda tartozik a földterület tulajdonosát (birtokosát) az összegyűjtött anyagoknak mind a belföldön, mind a külföldön lehetséges értékesítése tekintetében útmutatással ellátni. Amennyiben valamely földterület tulajdonosa (birtokosa) a területén vadon termett és a kereskedelemben értékesíthető gyógynövények, valamint a vadon termő gyümölcsök és gyógyrovarok összegyűjtésére bármi oknál fogva nem vállalkozik, avagy a Gyógynövónykisórleti Állomás szakszerű utasításait keresztülvinni módjában nem áll, ezeknek az anyagoknak az összegyűjtése végett a Gyógy és Ipari Növény Forgalmi Irodához fordulhat, amely ebben az esetben az összegyűjtésről gondoskodni köteles. A gyűjtés keresztülvitelének feltételei és módozatai tekintetében ebben az esetben az Iroda és terület tulajdonosa (birtokosa) között létrejött előzetes megállapodás irányadó és az anyagok értékesítéséből befolyó tiszta jövedelem fele része a. terület tulajdonosát (birtokosát) illeti, felerószót pedig a gyógynövényügy céljaira kell fordítani. Felhívom a törvényhatóságot, hogy a jelen leiratomat a hatóságok és az illetékes társadalmi egyesületek (gazdasági egyesületek, gazdakörök stb) utján, valamint a rendelkezésre álló egyéb eszközök felhasználásával a legszélesebb mértékben tegye közhírré. Elvárom, hogy a törvény- hatóság a maga részéről is megtesz mindent annak érdekében, hogy a nemzetvagyon minél teljesebb értékesítésére vonatkozó fenti törekvésem az érdekelt* gazdák részéről megértéssel találkozzék. Budapest, 1921. évi julius hó 5 ón. Szabó, s. k