Békésvármegye Hivatalos Lapja, 1921. január-december (24. évfolyam, 1-32. szám)

1921-05-19 / 11. szám

46 legszélére kerültünk és végül hogy a vasúti forgalom is nagyon korlátolt. A folyó év első negyedében 934 beteg vétetett fel s az előző évről visszamaradottakkal együtt összesen 1486 beteg ápoltatott 53063 ápolási napon. A felvételek száma 51-el, az ápolási napok száma pedig 1681-el volt kevesebb, mint a múlt év ugyanezen időszakában. II. Közbiztonság. Azok a feladatok, melyek a személy- és vagyonbiztonság megóvása, a béke és közrend fenntartása, a törvények és rendeletek megszegésének megakadályozása, a rend és béke helyre­állítása körül a közigazgatási hatóságokat terhelik, az elmúlt időszakban is nagymértékben lekötötték az erre hivatott hatósági közegek tevékenységének idejét. A beérkezett jelentések szerint, amelyekben most már a gyulai és békéscsabai állam­rendőrségek jelentései is szerepelnek, előfordult közbiztonság ellenes cselekmény 394, melyek közül a személybiztonság ellenes cselekményekre 49, mig a többi a. vagyonbiztonság ellenes cselek­ményekre esik. Az előfordult vagyonbiztonság ellenes cselekményeket közelebbről vizsgálva azt látjuk, hogy a legnagyobb számban a közönséges lopási esetek fordulnak elő, melyeket számban követik az árdrágító és csempészkedő cselekmények, azután kisebb számban a zsarolás, sikkasztás és csalás. Vett jelentések szerint, a rendőrhatóságok a cselekmények tetteseinek kiderítése iránt intéz­kedtek, a nyomozást megindították és mindazon esetekben, Amidőn ez eredménnyel járt, a tettesek felelősségrevonása iránt a szükséges feljelentéseket az illetékes bíróságoknál megtették; a nyomozás sikertelenségének eseteiben ezeket folytatják. Baleset volt 14, melyek során vizsgálat tárgyát képezte, hogy vétkes gondtalanság, vagy szándékosság ismérvei nem forognak-e fenn. Öngyilkosság 20 történt; az öngyilkosságok oka nagyrészt ismeretes és egyes esetek­ben . életuntság, más esetekben gyengeelméjűség, büntetéstől való félelem, szerelmi bánat, hűtlen elhagyás stb. Tűz 25 esetben volt. Házak, gazdasági épületek és takarmányfélék égtek el. A károk, jóllehet biztosítva voltak, az értékeltolódások folytán csak részben térülnek meg. III. Közgazdaság;. A) Mezőgazdaság. A legutóbb tartott közgyűlés óta az időjárás a mezőgazdasági helyzetre kedvezőtlennek volt mondható. A hosszantartó száraz és szeles időjárás és az éjjeli fagyok következtében a gabonafélék fejlődésükben nagyon elmaradtak. Az őszi gabonafélék nem tudtak bokrosodni, a mester­séges takarmányfélék, továbbá a legelőkön a fünövés igen apró, a veteménymagvak a nagy szárazság miatt nem kelhettek ki. Mintegy 40 napi szárazság után április hó közepén megérkezett az eső. Az esőzések után a gabonafélék jól fejlődtek, az elvetett tengeri és répa kikelt, a legelőkön a fünövés meg­indult s a veteményesekben az elvetett mag kikelt Az esőzések után hűvös időjárás következett, a gabonafélék 'és más gazdasági növények további kedvező fejlődéséhez meleg időjárás volna kívánatos. . _ ' '" A tavaszi gazdasági munkálatok bekövetkeztével a gazdasági napszámosok foglalkozást kapnak most a kapálással és a mesterséges takarmányfélék kaszálásával foglalkoznak. Napszámkézben a vármegye területén hiány nem volt. B) Közellátás. A gabonagyüjtés országos akciójából a vármegye is kivette a részét. A hazafias áldo­zatkészségnek szép tanúbizonysága, hogy a termelők a vármegyére kontingentált és meglehetős tekintélyes ménnyiségü kenyérmagvakat biztosították és országos rendeltetésének átadták. Azóta megjelent egy újabb kormányrendelet is, mely szerint a termelő, termésének az adógabonán felüli részét, kizárólag közfogyásztás céljára, az állam részére eladhatja. Meg kell azonban emlí­tenem, hogy eladás vagy vásárlás az államon kívül más részére nem történhet, tehát a rendelet a szabadforgalmat nem állítja vissza és az adógabona, illetve a leszámolás során megállapított feleslegek beszolgáltatására vonatkozó kötelezettség is változatlanul érvényben marad.

Next

/
Thumbnails
Contents