Békésvármegye Hivatalos Lapja, 1919. január-március (22. évfolyam, 1-8. szám)

1919-02-06 / 4. szám

- 12 ­rendŐTT büntetőbíráskodásra felhatalmazott tisztviselői és csakis a határrendőrsóg hatósági területén gyakorolhatják Hatásköri összeütközések elkerülése végett azokban az esetekben bol a helyi hatóság helyben székel, s a terheltek minden nehézség nélkül előállíthatok, a határszéli vasat és hajózási állomásokon felfedezett kihágások kivételével a határrendőrsóg jövőben is a helyi hatóságokra bízza a rendőri büntetőbíráskodást A járásbíróságok hatás­körébe utalt kihágási ügyekben a határrendőrsóg rendőri büotetőbirák semmi körülmények között sem bíráskodhatnak ad. 2 A határrendőrsóg szervei és köze.gei kötelesek a bűnügyi nyomozást olyan bűnügyben lefolytatni, melyet a hatáncndőrsóg szerve, vagy közegei derítenek fel, továbbá melyekben a feljelentés a határrendőrségnél tétetik meg és végül melyekben a nyomozás lefolytatásával a határrendőrsóget az államügyészség bízza meg. A magáninditványra üldö­zendő bűncselekmények ügyeiben való nyomozásra nézve a Bp ide vonatkozó rendelke­zéseit azonban mindenkor szigorúan be kell tartani, Amidőn a magyar állami határrendőrségnek eddigi korlátolt hatásköre ezennel lényeges kibővítést nyer, elvárom, hogy a határrendőrségnek összes szervei ezen kibőví­tett hatáskörüket akként fogják gyakorolni, hogy az különösen a mostani válságos időkben az állam érdekeit a legjobban szolgálja. — Budapesten, 1919 évi január hó 10 Minister helyett Szilárd s. k., h. államtitkár # IV. T á j é k o z i a t ó. Járási főszolgabirák, Békéscsaba és Gyula r. t. városok polgármesterei 1512—1919. ikt sz — Dr. Donner László orvosi oklevelének meghirdetése. — Tegyék azonnal közhírré, hogy dr. Donner László orvosi gyakorlatának folytatása végett Békés csabán megtelepedett és orvosi oklevelét bemutatta — Gyula, 1919 január 23. Dr D a i m e 1 Sándor, alispán. ____ Je gyzék Békésvánílegye területén 1919. évi január hó 19-től 1919 évi február hó 2-ig fölmerült és hivatalból kimutatandó fertőző (ragadós) állati betegségekről és azok megszűntéről. Fellépett: Lórühkór Békéscsaba. Megszűnt; Veszettség Endrőd, lórühkór és sertósvósz Orosháza V. Pályázatok, hivatalos hiniotósek és körözvéuvek. 1956—1919. ikt szám Pályázati hirdetmény. Bókósvármegye gyulai járásában megüresedett járás! tiszti orvosi állásra pá­lyázatot hirdetek. Az állás javadalmazása az 1904 évi X, illetve 1912 évi XVII t. c. alapján a X. fizetési osztály szerinti fizetés és az azzal egybekötött egyéb járandóságok. Felhívom pályázni kívánókat, hogy a szakképzettséget, a tiszti orvosi képesítésüket és eddigi működésűket igazoló okmányokkal felszerelt pályázati kérvényüket a V Ü Sz. 3 és 4 §-ainak rendelkezéseihez képest a várm. főispán úrhoz címezve hozzám folyó évi március hó lO-ig nyújtsák be. Gyula, 1919- február hó 1. Ilr. lkaiméi Nándor, alispán 2254—1919. ikt. sz. — Az 1917. évi április hó 13 án a temesmegyei Bükkfalván született és elhagyottá nyilvánított Nagy Gábor illetősége megállapítandó lévén, nevezett kiskorúnak anyja, özv. Nagy Lajosnó szül. Árva Máriát, aki 1869 évben Nyiracsádon szü­letett, férjével, néhai Nagy Lajossal 1900 évben Debrecenben kötött házasságot, puhato­landó, feltalálás eseten néhai férjének, Nagy Lajosnak illetőségére nézve a legkörülmé­nyesebben kihallgatandó, tőle az esetleg birtokában levő ós férje illetőségét igazoló okmá­nyok bevonandók és azok a jegyzőkönyv kapcsán közvetlenül Temesvár város tanácsának 44331—1918. tan. számra hivatkozással megküldendők. Nemleges válasz mellőzendő 787—1919 ikt. sz — Németh Sándor cipósz.segéd orosházi lakos, az orosházi ipar- testülettől 1915 évben nyert munkakönyvét előtte ismeretlen helyen és módon elvesztette. Megsemmisittet;k. 1126—1919. ikt. sz.— Madarász János szenteíornyai laKos Szeutetornya község elöl­járósága által 1906. évben 17 f. sz. alatt kiadott munkásigazolványát ismeretlen helyen ós időben elvesztette. — Megsemmisittetik Nyomatott Dobay János könyvnyomdájában Gyulán, 1919.

Next

/
Thumbnails
Contents