Békésvármegye Hivatalos Lapja, 1919. január-március (22. évfolyam, 1-8. szám)
1919-02-06 / 4. szám
- 12 rendŐTT büntetőbíráskodásra felhatalmazott tisztviselői és csakis a határrendőrsóg hatósági területén gyakorolhatják Hatásköri összeütközések elkerülése végett azokban az esetekben bol a helyi hatóság helyben székel, s a terheltek minden nehézség nélkül előállíthatok, a határszéli vasat és hajózási állomásokon felfedezett kihágások kivételével a határrendőrsóg jövőben is a helyi hatóságokra bízza a rendőri büntetőbíráskodást A járásbíróságok hatáskörébe utalt kihágási ügyekben a határrendőrsóg rendőri büotetőbirák semmi körülmények között sem bíráskodhatnak ad. 2 A határrendőrsóg szervei és köze.gei kötelesek a bűnügyi nyomozást olyan bűnügyben lefolytatni, melyet a hatáncndőrsóg szerve, vagy közegei derítenek fel, továbbá melyekben a feljelentés a határrendőrségnél tétetik meg és végül melyekben a nyomozás lefolytatásával a határrendőrsóget az államügyészség bízza meg. A magáninditványra üldözendő bűncselekmények ügyeiben való nyomozásra nézve a Bp ide vonatkozó rendelkezéseit azonban mindenkor szigorúan be kell tartani, Amidőn a magyar állami határrendőrségnek eddigi korlátolt hatásköre ezennel lényeges kibővítést nyer, elvárom, hogy a határrendőrségnek összes szervei ezen kibővített hatáskörüket akként fogják gyakorolni, hogy az különösen a mostani válságos időkben az állam érdekeit a legjobban szolgálja. — Budapesten, 1919 évi január hó 10 Minister helyett Szilárd s. k., h. államtitkár # IV. T á j é k o z i a t ó. Járási főszolgabirák, Békéscsaba és Gyula r. t. városok polgármesterei 1512—1919. ikt sz — Dr. Donner László orvosi oklevelének meghirdetése. — Tegyék azonnal közhírré, hogy dr. Donner László orvosi gyakorlatának folytatása végett Békés csabán megtelepedett és orvosi oklevelét bemutatta — Gyula, 1919 január 23. Dr D a i m e 1 Sándor, alispán. ____ Je gyzék Békésvánílegye területén 1919. évi január hó 19-től 1919 évi február hó 2-ig fölmerült és hivatalból kimutatandó fertőző (ragadós) állati betegségekről és azok megszűntéről. Fellépett: Lórühkór Békéscsaba. Megszűnt; Veszettség Endrőd, lórühkór és sertósvósz Orosháza V. Pályázatok, hivatalos hiniotósek és körözvéuvek. 1956—1919. ikt szám Pályázati hirdetmény. Bókósvármegye gyulai járásában megüresedett járás! tiszti orvosi állásra pályázatot hirdetek. Az állás javadalmazása az 1904 évi X, illetve 1912 évi XVII t. c. alapján a X. fizetési osztály szerinti fizetés és az azzal egybekötött egyéb járandóságok. Felhívom pályázni kívánókat, hogy a szakképzettséget, a tiszti orvosi képesítésüket és eddigi működésűket igazoló okmányokkal felszerelt pályázati kérvényüket a V Ü Sz. 3 és 4 §-ainak rendelkezéseihez képest a várm. főispán úrhoz címezve hozzám folyó évi március hó lO-ig nyújtsák be. Gyula, 1919- február hó 1. Ilr. lkaiméi Nándor, alispán 2254—1919. ikt. sz. — Az 1917. évi április hó 13 án a temesmegyei Bükkfalván született és elhagyottá nyilvánított Nagy Gábor illetősége megállapítandó lévén, nevezett kiskorúnak anyja, özv. Nagy Lajosnó szül. Árva Máriát, aki 1869 évben Nyiracsádon született, férjével, néhai Nagy Lajossal 1900 évben Debrecenben kötött házasságot, puhatolandó, feltalálás eseten néhai férjének, Nagy Lajosnak illetőségére nézve a legkörülményesebben kihallgatandó, tőle az esetleg birtokában levő ós férje illetőségét igazoló okmányok bevonandók és azok a jegyzőkönyv kapcsán közvetlenül Temesvár város tanácsának 44331—1918. tan. számra hivatkozással megküldendők. Nemleges válasz mellőzendő 787—1919 ikt. sz — Németh Sándor cipósz.segéd orosházi lakos, az orosházi ipar- testülettől 1915 évben nyert munkakönyvét előtte ismeretlen helyen és módon elvesztette. Megsemmisittet;k. 1126—1919. ikt. sz.— Madarász János szenteíornyai laKos Szeutetornya község elöljárósága által 1906. évben 17 f. sz. alatt kiadott munkásigazolványát ismeretlen helyen ós időben elvesztette. — Megsemmisittetik Nyomatott Dobay János könyvnyomdájában Gyulán, 1919.