Békésvármegye Hivatalos Lapja, 1917. január-december (20. évfolyam, 1-41. szám)
1917-10-04 / 31. szám
115-colási módját nem sikerült megállapítani; minthogy azonban a 24500—1914. sz. rendelet értelmében a fertőzött területek öt kilométeres körzetén kívül eső határrészek a forgalmi korlátozás alól kirekeszt.hetők voltak, a gazdasági állatforgalom s ez által a mezőgazdasági érdekek is védve maradtak, kisterületen bár, de nagyobb áldozatokat követelve jelentkezett a lépfene Békéscsabán és Gyula városában, s csak az állatállományban gyorsan alkalmazott gyógyító szérumozás felhasználásával sikerült a betegség tova terjedésének gátat vetni és a további betegségeket beszüntetni. A füzesgyarmati Bucsatelep közlegelőre idegen helyről felhajtott lovakkal a takonykor hurcoltatott be, minek folytán úgy a közlegelői, mint a községi lóállomány malleine- zésnek lett alávetve. Az eljárás folyamán reakciót mutató lovak szabályszerű eljárással kincstári kártalanítás mellett irtattak, mely a betegség terjedését magakadályozta. Az ebveszettség a vármegye területén mind nagyobb mérvben jelentkezett. Ennek okát a vármegyei ebtartási szabályrendelet és a vonatkozó kormány intézkedéseknek lanyha végrehajtásában és a lakosság indolens magatartásában találom. Ezért az érvényben levő s a baj tovaterjedésének megakadályozását teljesen biztosítani alkalmas rendeletek szigorúbb végrehajtására az I-ső fokú hatóságokat újból és felelősség terhe mellett utasítottam. A földmivelésügyi miniszter ur folyó évi 92577. számú rendeletében adott felhatalmazás alapján a takarmányhiány enyhítése érdekében, nehogy az üsző állomány forgalmának, illetve a tenyésztésre kevésbé alkalmasok további korlátozása által a téli takarmányozási viszonyok sulyosbittassanak, vagy hogy ezen állatok sulyveszteség révén, a gazdaközönség indokolatlan károsodásának legyen kitéve, — a in. kir. gazdasági felügyelő meghallgatása után, a három éven alóli üszőborjuk és tehenek szállítási és levágási tilalmát a békési, gyomai, szeghalmi és szarvasi járások területére további intézkedésig felfüggesztettem. A többi járásokra nézve a tilalom fölfüggesztése indokoltnak nem mutatkozott, azonban a szállítási és levágási engedélyek esetről-esetre kiadatnak. Az 1888 évi VIII. t.-c. fölsorolt állandó állategészségügyi intézménynek végrehajtásában változások nem merültek fel. Az állatforgalom a fennálló rendeletek figyelembe vételével úgy a bel, mint a külföldi forgalomban akadálytalanul bonyolittatott le. Elszállittatott a vármegye területére engedélyezett állatrakodó állomásokról az első félévben 7344 drb. szarvasmarha, 58 drb. ló, 5724 juh, 982 bárány és 15511 drb. sertés. Az állategészségügyi szolgálatban változás nem állott be. IV. Közlekedési ügy. Közutaink állapota a háborús viszonyok következtében és főképen a fentartási anyagok elégtelensége, illetve teljes hiánya következtében, helyenként a közforgalom érdekei szempontjából kifogás alá esik. A közutaknak a közlekedés igényeit kielégítő állandó jókarban tartásához, a háború alatt úgy hadászati, mint közgazdasági szempontból, a rendesnél is fokozottabb érdekek fűződnek, az utfentartási teendők ellátása pedig épen a hosszan húzódó háború következtében, valamint a fedanyag beszerzési és szállítási viszonyoknak a háborúval kapcsolatosan állandó rosszabbodása s a munkaerő fokozódó hiánya miatt egyre nagyobb és nagyobb nehézségekkel van egybekötve, ennek dacára a közutak állapota a körülményekhez képest megfelelő, úgy, hogy közlekedési akadály seholsem fordult elő. A fentartáshoz szükséges fedanyagból vállalkozó már két év óta semmit sem szállított és igy szüksége merült fel annak, hogy a fedanyag, ha nem is teljes mennyiségben, de legalább részben máshonnan szereztessék be, hogy abból a közutak karbantartása lehetséges legyen. Erre nézve a tárgyalások folyamatba vannak és kilátás van arra, hogy kisebb mennyiségű anyagbeszerzés lehetséges lesz. Az 1918. és 1909. évekre az anyagszállítás biztosítva van a kissebesi Gránit Kőbányák Részvénytársaságnál. A természetben lerovandó közmunka tartozás leszolgálása által alig lehetett említésre méltó eredményt elérni. A posta, távirda és távbeszélő forgalom az előző évekhez képest jelentékeny emelkedést mutat, ez ügyekben azonban semmi oly általános fontosságú jelenségek nem fordultak elő melyek külön intézkedést igényeltek volna. V. Vegyesek. Köröstarcsa községben az üresedésben levő községi orvosi állásra dr. Kiss Antal kis- hegyesi orvost választották meg. Ugyanott a felügyelő esküdti állásra Gyaraki Ferencz lett megválasztva.