Békésvármegye Hivatalos Lapja, 1915. január-december (18. évfolyam, 1-49. szám)

1915-01-14 / 2. szám

7 töltények- és töltónyhüvelyek elárusitására jogosított egyének, a beszerzett és kiszolgál- taott anyagról nyilvántartást kötelesek vezetni és az említett lőszereket csak oly egyé­neknek szolgáltathatják ki, akik fegyvertartási engedélyt, illetve erdőtiszti vagy erdőőri eskübizonyitványt mutatnak fel. Az ily módon kiszolgáltatott anyag átvételét a vevő a nyilvántartás e célra szol­gáló rovatában sajátkezű aláiáirásával elismeni köteles 16. §. Az előbbi §-ban említett eseten kívül lőszerek csupán a járási főszolgabíró, illetőleg rendőrkapitány utalványára s csak is az utalványban meghatározott mennyiség­ben szolgáltathatók ki. Ezen utalványok, a nyilvántartás megfelelő tételeihez melléklendők. A nyilvántar­tást és mellékleteit a járási főszolgabírók (rendőrkapitány) évenként többször, de legalább félévenként, a helyszínén tüzetesen megvizsgálni, annak helyességéről meggyőződni, felül- vizsgálási záradékkal ellátni és a netán észlelt szabálytalanságok megtorlása iránt intéz­kedni kötelesek. A felülvizsgálat alkalmával, ha szabálytalanság nem ószleltetett, az át­vizsgált elismervónyek és utalványok megsemmisítendők. Ily vizsgálatot az alispán vagy az általa megbízott tisztviselő is bármikor foganatosíthat. 17. §. A fegyvertartási és fegyverszerzósi engedélyek, a lőszerekről szóló utalványok^ valamint a nyilvántartások alakját a vármegye alispánja rendeleti utón állapítja meg. 18. §• A községi elöljáróságok, rendezett tanácsú városban a rendőrség, úgy nem­különben az erdő és mezőőrök vagy más felesketett őrök szigorúan ügyelni tartoznak arra, hogy lőfegyvereket senki ne tartson, aki erre engedélyt nem nyert. Az e tekintetben ész­lelt vagy a szabályrendeletbe ütköző egyóbb kihágások esetei a járási főszolgabíróhoz, (rendőrkapitányhoz) bejelentendők, a főszolgabirák (rendőrkapitány) pedig a bármi módon tudomásukra jutott kihágásokat megtorolni kötelesek. 19. §. Aki a szabályreodelet 1., 6., 13., 14., 15. és 16. §-aiban foglalt rendelkezése­ket megszegi, amennyiben cselekménye vagy mulasztása sulyo?abb beszámítás alá nem esik, vagy a fennálló törvények és ministeri rendeletek által más módon büntettetni nem rendeltotik, kihágást követ el és 100 koronáig terjedhető, az 1901. évi XX. t.-c. 23. §-ában jelzett célokra fordítandó pénzbüntetéssel, visszaesés esetén ezen felül 5 napig terjedhető elzárással büntetendő, lőfegyvere pedig elkobzandó. Egyebekben az 1879 évi XL. t.-c. általános rendelkezései irányadók. 20 §. E szabályrendelet a m kir. belügyminister jóváhagyása és a jóváhagyásnak a vármegyei hivatalos lapban való közzététele után 8 nap múlva lép életbe s annak ha­tálya a törvényhatóság egész területére kiterjed Bókósvármegye törvényhatósági bizottságának Gyulán, 1913. évi október hó 15. napjón tartott közgyűlésében. (P. H) • Ambrus Sándor, alispán. 187335 -1914. szám, VI. a. Ezen szabályrendeletet az 1879. évi XL t.-c 5. §-a alapján megerősítem. Budapest, 1914 docember hó 1. A minister rendeletéből : (P. H) Adorján, ministeri tanácsos. Főszolgabirák és Polgármester! Községi Elöljáróságok! 257.—915. ikt. sz — Bálint Imre kir. mérnöknek, mint a dobozi hid építés vezetőjének megjutalmuzása. — A törvényhatóságnak az alábbi határozatát a várm. ügyv. szab. rendelet 155. §-a értelmében való szabályszerű közhírré tétel végett közlöm azzal, hogy az ellen közvetlenül í várm. alispánjánál 15 nap alatt benyújtandó felebbezésnek van helye. — Gyula, 1915. évi január hó 7-ón. — Ambrus Sándor, alispán. KIIRT CIKK Bókósvármegye törvényhatósági bizottságának Gyulán, 1914. évi decomber hó 30. napján tartott rendes közgyűlése jegyzőkönyvéből. 785. bgy. 20755. ikt. sz. 1914. A kereskedelmi minister folyó évi 62907—1. C. sz. leirata a dobozi hid építésvezető mérnökének megjutalmazása tárgyában. A törvényhatósági bizottság az újonnan épített dobozi hid építésvezető mér­nökének, Bálint Imre kir. mérnöknek az ópitósvezetós körül kifejtett ügybuzgó és sikeres munkásság elismeréséül a megtakarítások terhére a felülvizsgáló bizottság

Next

/
Thumbnails
Contents