Békésvármegye Hivatalos Lapja, 1915. január-december (18. évfolyam, 1-49. szám)

1915-12-11 / 46. szám

196 Az élő szarvasmarha és sertés ára az ősz folyamán túl magas volt, december hónapban azonban jóval alacsonyabbak lettek. Közélelmezés céljaira szükséges búza a vármegye ellátatlan lakosai részére biztosítva van, a községek által bejelentett szükséglet teljes összegét a belügyminisz­ter ur rendelkezésemre bocsájtotta, a szükségletnek mintegy telét a községek saját maguk közvetlenül beszerezték, a többinek a Haditermény Részvénytársaság utjáni be­szerzése most van folyamatban. A földmivelésügyi miniszter ur az állami szükségletek fedezésére a vármegye területéről 292000 mm tengeri biztosítását kívánja, ezen mennyiség beszerzése céljá­ból már két ízben is összeirattam a termelők nélkülözhető tengeri készletét, de eddig csak 166000 mm tengerit sikerült az állam részére biztosítani. Ezen körülményt a földmivelésügyi miniszter úrhoz bejelentettem s utalva arra, hogy a termés eredménye, sokkal silányabb volt, mint a gazdasági tudósítók által jelzett termés eredmény kértem, hogy a kivetett s' eddig még biztosítatlan 126000 mm-át engedje el. A mi­niszter ur rendelkezésétől illetve az állami szükséglet mérvétől fog függeni, vájjon kell-e újabb requirálást tartanom vagy sem. A drágaság fokozódásának megakadályozása érdekében mos már kiadattak a kormány rendeletek, melynek alapján most a hatóságoknak nemcsak ármaximálási ha­nem requirálási jog is biztosítható az elsőrendű élelmi cikkekre. Remélem, hogy a kor­mányrendeletnek megjelenése már maga is akadályául fog szolgálni a mind általáno­sabban tapasztalható indokolatlan árfelhajtásoknak, de ha szükség lesz. a kormány- rendeletben biztosított jogokkal a közellátás érdekében élni is fogok. Az állategészségügy a lefolyt időszak alatt általában jobb volt, mint az év első felében, fertőző betegségek a haszonállatok között csak sporadikusan merültek föl, s helyhez kötöttek maradtak, mi által nagyobb arányú állatforgalmi korlátozások nem voltak elrendelve, s a gazdasági érdekek nem szenvedtek. A fölmerült betegségek a következők voltak: Lépfene felmerült Békés, Gyoma, Endrőd, Szentetornya és Szeghalom közsé­gekben; megszűnt Békés, Gyoma, Endrőd és Szentetornya községekben. Veszettség felmerült Mezőberény, Újkígyós és Kondoros községekben. Takonykor megszűnt Orosháza és Békéssámson községekben Ragadós száj és körömfájás megszűnt Mezőberény és Szentetornya községek­ben; fellépett Öcsöd községben Riihkór fellépett Szeghalom, Vésztő községekben és Gyula r. t. városában. Sertésorbánc megállapittatott Öcsöd községben. Sertésvész fellépett Békés, Békéscsaba, Kétegyháza, Nagyszénás községekben és Gyula r. t. városában ; megszűnt Tótkomlós községben. Az 1888. évi VII. t.-c. felsorolt állandó állategészségügyi szolgálat ellátásában változás nem állott be. IV. Közlekedésügy. A kiépített törvényhatósági és vámos közutak valamint azok tartozékai jó álla­potban vannak, ellenben a ki nem épített földutak a sok esőzés folytán még állandó fenntartás mellett sem elégíthették ki a közlekedés igényeit. Ezen állapotok részbeni megszüntetése céljából a kereskedelemügyi miniszter ur a 47 kilométer hosszú gyula—vésztő—szeghalmi törvényhatósági közút részletes fel­vételi, tervezési és költségvetési munkálatainak vállalati utón való elkészítését elrendelte illetve engedélyezte. A törvényhatósági és vasúti állomásokhoz vezető közutak folyó évi fenntartásá­hoz előirányzott fedanyagból az egyes vasúti állomásokon előzőleg bérelt rakterületekre a vállalkozó által 1271m;i fedanyag szállíttatott, de a háború hosszú tartama folytán még mindig fennálló szállítási és fuvarozási nehézségek miatt a megállapított fedanyag kifuvarozása majdnem lehetetlen és igy eddigelé csakis 364m3 van kifuvarozva, minek következtében a folyó évi hengerlés nem volt megkezdhető.

Next

/
Thumbnails
Contents