Békésvármegye Hivatalos Lapja, 1912. január-december (15. évfolyam, 1-51. szám)
1912-03-21 / 12. szám
— 64 "bélyeggel és községük elöljáróságának ajánlatával ellátott folyamodványukat a m. kir. földmivelósügyi miniszterhez címezve legkésőbb egy hónappal a látogatni szándékolt tanfolyam kezdete előtt nyújtsák be, megjelölve folyamodványukban a m. kir. államvasutak azon állomását, hol az utazást megkezdik, illetőleg ahonnan kedvezményes áron utazhatnak. Előnyben részesülnek azok a folyamodók, akik a tanfolyamra való felvételüket már előző évben kérték, de helyszűke miatt kérésük teljesíthető nem volt. Budapest, 1912. óv február 26. — M. kir. földmivelósügyi miniszter. 2133—1912. szám. Pályázati hirdetmény. A Szentetornya községben megüresedett segédjegyzői állás betöltése céljából pályázatot hirdetek A jegyzői oklevéllel és az eddigi alkalmazást igazoló bizonyitványokkal felszerelt kérvények hozzám f. évi március hó 31-ig bezárólag nyújtandók be. A segódjegyző javadalma: a községtől 72U korona, államsegélyből 280 korona, a jegyzőtől egy bútorozott szobából álló lakás, fűtés, világítás és kiszolgálással. Orosháza, 1912. évi március hó 12. _________ I)r. Berthóty István, főszolgabíró, 18 11—1912. szám. Árverési hirdetmény. Gyoma község tulajdonát tevő nópkerti pavillon f. év március hó 24-én délelőtt fél 11 órakor Gyoma községháza tanácstermében tartandó nyilvános árverésen 1912. ápril 1-tfcl 1916. december 31-ig terjedő 4 év és 9 hónapra a többet Ígérőnek haszonbérbe fog adatni. Kikiáltási ár évi 600 korona. Bánom-pénz 60 korona, mely összeg leteendő s bérlő által fizetendő bérösszeg első részletébe betudatik. Óvadékul bérlő által 600 kor. készpénz vagy óvadékképes papír leteendő, mely a bérlet tartama alatt bérlő javára letétileg fog kezeltetni. Gyoma, 1912. március 15. Pétermann József, jegyző. __________ Szabó József, biró. 4875—1912. ikt. szám. Békésvármegye alispánjától. Versenytárgyalási hirdetmény. A gyula—vésztő—Szeghalom—berettyóújfalui törrényhatósági közút (11.4—11 7) km, szakaszán, Doboz község határában, a Kettőskőrös folyón átvezető, 170.8 m. össznyilásu hid. a) alépítményi és útépítési; b) vasfelszerkezeti és ezzel kapcsolatos c) pályaburkolat és ennek alzata munkái biztosítására a folyó évi április hó 15-éü délelőtt 10 órakor a vármegyo székházának kistermében tartandó zárt ajánlati versenytárgyalást hirdetek. A versenyezni óhajtókat felhívom, hogy a fenti munkálatok végrehajtására vonatkozó és az „általános feltételeknek11 megfelelően kiállított zárt ajánlataikat, az ajánlati összeg 5 o/°-át kitevő bánatpénz letételéről szóló hivatalos nyugtával, vagy ennek közjegyzőileg hitelesített másolatával felszerelve, ajánlat a dobozi Kettőskőrös hid. a) alépítményi és útépítési; b) vasfelszerkezeti és ezzel kapcsolatos c) pálya burkolati és alzati munkái tárgyában jelzéssel ellátva a folyó évi április hó 15-ik napjának délelőtt 9 óráig nálam nyújtsák be. Későbben érkező ajánlatokat nem veszek figyelembe. Az ajánlatok felbontása ugyanazon nap délelőtt 10 órakor fog megtörténni, amelynél az ajánlattevők, vagy igazolt képviselőik jelen lehetnek. Ajánlatok az egész munkára is beadhatók, vagy külön az a) b) c) alatti munka- csoportra, megjegyezvén azonban, hogy a b) alatti (vasfelszerkezeti és ezzel kapcsolatos) munkákra vonatkozó ajánlatok a hidpálya zorós-vas alzatára elkülönített ajánlatot kell tartalmaznia, mivel az a vasfelszerkezeti munkákból esetleg kikapcsoltatik és hogy e munkacsoportra a szerződésmintán és vázlatrajzon kívül mértékadók a kereskedelemügyi m. kir. miniszter urnák 1911. évi 28755. sz. rendeletével kiadott „Általános feltételek", a vas- és acélmunkák előállítására vonatkozó XIV. számú részletes határozatok és a 32034—1910. sz. rendelettel kiadott „Közúti hidszabályzat“-nak az elsőrendű hidakra vonatkozó hatá- rozmányai. A c) munkacsoportra pedig megjegyzem, hogy az alzat vasbetonból, a pályaburkolat aszfaltból készítendők; a szerkezetről, mely a vas felszerkezettel összhangban tervezendő meg, az ajánlathoz vázlatterv és leírás csatolandó, s az ajánlat az „Általános feltételednek, valamint a külön e munkákra vonatkozólag összeállított különleges feltételeknek és a hid helyszinrajzát, főb méreteit és a vasszerkezet keresztmetszeti vázlatát feltüntető rajznak megfelelően állítandó ki. Az ajánlatok csakis erre a célra szolgáló eredeti ajánlati lapokon és az a) munka- csoportnál eredeti költségvetési iveken tehetők.