Békésvármegye Hivatalos Lapja, 1912. január-december (15. évfolyam, 1-51. szám)

1912-11-07 / 45. szám

- 254 — A közigazgatási bizottság egyszerűsítéséről szóló 1901 XX. t -c. 10 §-a és az ennek életbeléptetése és végrehajtása tárgyában 4600- 901. sz. a. kibocsátott M E. rendelet 10. §-a ugyanis kifejezetten úgy intézkedik, hogy az „ujrafelvétel“-nek csakis közigazgatási .vitás" (contentiosus) ügyekben van helye. Ellenben a nem „vitás , tehát különösen oly ügyekben amelyekben a hatóság „discretionális1' hatáskörben határoz: hozható újabb határozat anélkül, hogy a törvényben szabályozott ujrafelvételi eljárásra lenne szükség. Hogy pedig a hatóságok az 1903. V. t. t-c. 10 §-a alkalmazásával discrétionális jogot gyakorolnak, azt már hivatali elődöm is határozottan kimondotta 1906 évben kiadott 90000—905. sz. kör- rendelele utolsó bekezdésében. 2. Ha a jogerős kitiltó határozatnak felfüggesztése, avagy az ország valamely köz­ségében bizonyos ideig való tartózkodásra engedély kéretik, a határozathozatalra az elsőfokú hatóság illetékes, melynek területén a folyamodó tartózkodni .kíván, azonban a kitiltás ügyében eljárt elsőfokú hatóság, ha ez a tartózkodás helyének hatóságával nem azonos, előzetesen meghallgatandó. Az ily határozatok ellen fokozatos felebbezésnek van helye. 3- Az ország területén való lakásnak időbeli korlátozás nélkül való megengedésére, illetőleg a jogerős kiutasító határozatnak hatályon kívül helyezésére irányuló kérelmek felett való döntést, főfelügyeleti jogomból kifolyólag, magamnak tartom fenn, mely esetek­ben az elsőfokon, illetőleg másodfokon eljárt rendőrhatóságok a kérvényt az iratokkal fel­szerelten és vélemónyes jelentésük kíséretében hozzám haladéktalanul felterjeszteni tar­toznak. — Budapest, 1910. jul. 30 — a miniszter helyett: Jakabffys. k. államtitkár 160750. II á 1912. B. M. számú körrendelet. A külföldiek kiutasítására vonatkozó jogerős határozatok felfüggesztése, illetőleg hatályon kivül helyezése tárgyában kiadott 107005 — 1910 B- M számú körrendelet kiegé­szítése. (Valamennyi törvényhatóság első tisztviselőjének, valamennyi m. kir. határszéli rendőrkapitánynak, a budapesti m. kir. államrendőrség főkapitányának) A külföldiek kiutasítására vonatkozó jogerős határozatok felfüggesztése, illetőleg hatályon kivül helyezése tárgyában kiadott 107006—910. B. M. számú körrendelet (B. M. 1910. évi 346 lapon) 2. s 3 pontjaiban foglalt rendelkezéseket az elsőfokú hatóságok különbözően alkalmazzák. Ez okból a jövőben való egyöntetetü eljárás céljából jelzett körrendeletét következőleg egészítem ki : Ha külföldi egyén a jogerős kiutasító véghatározat végrehajtásánk 15 napnál nem hosszabb időre szóló felfüggesztését kéri, a határozat- hozatalra oly kiutasitási ügyekben, amelyek a vezetésem alatt álló belügymiuisztérium által nem vizsgáltatott felül, az az elsőfokú hatóság illetékes, amely a kiutasító véghatározatot hozta. A hasontartalmu és akár felebbezós, akár felülvizsgálati kérelem következtében már felülbírált ügyek, úgyszintén a kiutasítás 16 napon túl terjedő felfüggesztésére, valamint a jogerős kiutasító vóghatározatnak hatályon kivül helyezésére irányuló kérelmek elintézésére a belügyminisztérium illetékességét állapítom meg. Ily esetben az elsőfokban eljárt rendőr- hatóság a kérelem érdemére nézve teendő vélemónyes jelentés kisóretóben az iratokat ide felterjeszti. — Budapest, 1912. évi október hó 14. A miniszter helyett: J a k ab f fy s. k. államtitkár. V. Pályázatok, hivatalos hirdetésok és körözvények. 17560—1912. ikt. sz. Békésvármegye alispánjától. Versenytárgyalási Ilirdetmény. Békésvármegye központi és járási hivatalaiban az 1913, 1914. és 1915 években szük­séges nyomtatványok szállítására a 83000—1907. B. M. számú közszállitási szabályrendelet alapján ezennel versenytárgyalást hirdetek s felhívom az érdeklődőket, hogy amennyiben a szükségletek szállítását elnyerni óhajtják, a hivatkozott szabályrendeletben előirt ajánlati minta szerint kötendő és 1 koronás bélyeggel ellátott szabályszerűen kiáll tott és pecséttel lezárt sértetlen borítékban elhelyezett ajánlataikat közvetlenül vagy posta utján hozzám 1912. évi november hó 22. napjának délelőtt 9 órájáig annál is inkább adják be, mert a később beérkezendő ajánlatok figyelembe vétetni nem fognak Az ajánlatokhoz az ajánlati összeg 5°/o ának megfelelő óvadék letéielém-k igazolása szükséges, mely óvadék készpénz­ben, óvadékképes értékpapírokban, esetleg takarékpénztári betétkönyvben ezen ajánlatra való hivatkozással teendő le. A versenytárgyalás ugyancsak 1912. évi november hó 22. napján délelőtt 10 órakor fog a vármegyeház kistermében megtartatni, mely versenytárgyaláson az ajánlattevők vagy igazolt megbízottjaik jelen lehetnek. Megjegyeztetik, hogy az ajánlattevők ajánlataikkal a végleges döntésig kötelezettségben maradnak Az ajánlat a nyomtatványoknak három egymásután következő évre való szállítá­sára kötelező A vármegyei hivatalok részéről a megrendelés csakis a felmerülő szükséghez ké­pest fog eszközöltetni, a vármegye nem köteleztetik arra, hogy az alábbi kimutatásban fel­sorolt mennyiséget rendeljen, sőt arra sem. hogy 100 ivenként rendeljen Azon ajánlattevő, ki a szállítást megkapja, tartozik elvállalt kötelezettségének 15 nap alatt eleget tenni és a szállítást megkezdeni. A megrendelés a várm. alispánja által aláirt megrendelési lap és minta kiadásával történik, mely lap, valamint az illető hivatal átvételi olistnervénye mindenkor a számlához csatolandó.

Next

/
Thumbnails
Contents