Békésvármegye Hivatalos Lapja, 1912. január-december (15. évfolyam, 1-51. szám)
1912-10-24 / 43. szám
- 240 — A vizsgáló katonai bizottságot az illető ezred- (osztály) parancsnokság jelöli ki s az a bizottság egy törzstisztből vagy annak helyetteséből és egy századosból áll Azok a szolgálatra kötelezettek, akik a tábori tüzérséghez, az egészségügyi csapatokhoz, az élelmezési szakhoz, a Hibakezelő intézetekhez, a gópkocsikerethez, a léghajó- osztályhoz, vagy a lótenyésztő intézetekhez osztattak be, a megkívánt előképzettséget a legközelebbi gyalogsági, vadász, vagy lovassági csapattostnól tartoznak igazolni Nagyobb helyőrségekben a katonai térparancsnokság illetőleg honvéd állotnásparancsnokság teszi meg az e tekintetben szükséges intézkedéseket Azokban a helyőrségekben, amelyekben az ifjúság katonai nevelését sz Igáié intézmények (ifjúsági lövósztanfolyamok és lövészegyletek stb ) vannak, azoknak vezetői, oktatói illetőleg a tanítást vezető vagy ellenőrző tisztek a vizsgálathoz meghívandók abból a célból, hogy nekik a katonai részről emelt követelményeknek, valamint a vizsgákon követett eljárásnak megismerésére alkalom nyujtassék. Azokra a szolgálatra kötelezettekre vonatkozólag, akik a katonai tornászatban és lövészetben való jártasságukat az itt megállapított mértékben beigazolták, ez a körülmény úgy az anyakönyvi lapban, valamint a katonai (honvéd) igazolványi könyvben is előjegy- zendő s arról az illető csapattestek (osztályok, intézetek), az illetékes kiegészítő kerületi (honvédkiogószitő) parancsnokságot értesíteni tartoznak. Az illető csapattestek (osztálynak, intézetnek) a kedvezményt el nem ismerő határozata ellen felfolyamodásnak nincsen helye. A b) alatti kategóriába tartozókra vonatkozólag a járási tisztviselő bizonyitványá- nak általában a következőket kell tartalmaznia : 1. vázolását annak, hogy az illető szolgálatra kötelezett milyen módon, milyen minőségben, milyen alkalmakkor és milyen eredménnyel működött az ifjúság (katonás) test nevelése terén ; 2. azt, hogy az illető szolgálatra kötelezettnek vezetése alatt a katonai tornászatban és lövészetben hány if'ju kópeztetett ki? Ehhez a bizonyítványhoz az ifjúsági tanfolyam vezetője és oktatója, illetőleg az oktatást vezető és ellenőrző tiszt által az illető szolgálatköteles működéséről adott vélemény csatolandó. A bizony.tvány a véleménnyel együtt a járási tisztviselő által esetenként ahhoz a csapattesthez (intézethez) juttatandó el, melynek kötelékébe az illető szolgálatra kötelezett tartozik. Amennyiben még állományba nem vett egyénről volna szó, a bizonyítvány az illetékes kiegészítő kerületi (honvéd kiegészítő) parancsnoksághoz juttatandó el. A csapattest a kedvezménynek megadásáról a járási tisztviselőt és az illetékes kiegészítő kerületi (honvéd kiegészítő) parancsnokságot értesíti s az utolsó fegyvergyakorlat alól történt felmentést az anyakönyvi lapba és a katonai (honvéd) igazolványi könyvbe előjegyezni tartozik. Felhívom a törvényhatóságot, hogy jelen rendeletemet tegye megfelelő módon közhírré s arról tudomásul vétel és miheztartás céljából a járási tisztviselőket is haladók * nélkül értesitso. A miniszter helyett: Karácsony s k., államtitkár. Központi előadók. Járási főszolgabírók. Gyula város polgármestere és .Községi elöljárók. 16820—1912. ikt. szám. — Az alábbi miniszteri rendeletet tudomásvótel és miheztartás céljából közlöm. — Gyulán, 1912. évi október hó I-én. — Alispán helyett- Dl*. Ibiiméi, várni, főjegyző. 5520—1912. B. M. számú körrendelet. A császári és királyi osztrák-magyar külképviseleti hatóságokhoz intézett táviratok címzése. — Yalamenyi törvényhatóság első tisztviselőjének, valamennyi árvaszéknek, fiumei kormányzónak, a budapesti m. kir államrendörség főkapitányának, a csendőrkerületi parancsnokságoknak. határszéli rendőrkapitányságoknak, valamcnnvi állami kórház — elmegyógyintézet — szemkórház igazgatójának, gyermekmenhelyek igazgató-főorvosának. — A császári és királyi osztrák-magyar külképviseleti hatóságokkal való távirati érintkezések c mzósónól ezideig rendszerint az illető külképviseleti hatóságok teljes citne használtatott, ami által különösen kábelsürgönyöknól elkerülhető nagyobb költségek — a táviratok kézbesítésénél pedig nyelvi nehézségek is merültek fel — ennek következtében a kézbesítés is többnyire kelletlen késedelmet szenvedett Ezen hátrányok kiküszöbölése céljából a teljes címzés helyett alábbi rövidített sür- gönycimzés állapíttatott meg és jegyeztetett be az illető külügyi képviseleti hatóság székhelyén : I. „Anslimg1 cirnzés: a) császári és királyi külügyminisztérium Wien, továbbá ; b) a következő helyeken székelő császári és királyi követségeknél, úgymint: Athén, Belgrád, Berlin, Bern, Buenos-Aires, Bukarest, (nyári évszakban Sinaja), Cotinje, Dresden, Konstantinopel, Kopenhagen, Lissabon, Madrid, (nyári évszakban San-Sebeastian), Mexikó, München, Paris, Peking, Rio de Janeiro), sürgönyeim; Austung Petripolis, (Rím) az olasz királyi udvarnál székelő követség) St.-Petresburg, Santiago, de Cuile, Sofia. Stuttgart, Tanger, Teherán, Tokió és Washington, valamint a következő helyeken székelő es. és kir. konzuli hivataloknál : Alexandria, Antivari, Antofogasta, Arequipa-Islay, Baltimore (Maryland), Barnquilla, Bogotá, Bombay, Boston, Bridgetown (Barbados) Cairó.