Békésvármegye Hivatalos Lapja, 1912. január-december (15. évfolyam, 1-51. szám)
1912-08-08 / 32. szám
177 járásról az e célra szolgáló, ugyancsak a központi igazgatóság által rendelkezésére bocsátandó másik nyomtatványon szintén jegyzőkönyvet fel venni s ezt a jegyzőkönyvet a munkaképesség helyreálltakor, ha pedig a munkaképesség helyre nem állt volna, a baleset megtörténtétől számított 10 hét elteltével a központi igazgatósághoz haladéktalanul beterjeszteni. Abban az esetben, ha a sérült gyógyítás végett nem a vizi társulat (öbölzet) illetőleg munkáltató (munkavezető) hivatal székhelyére, hanem más községbe (városba) szállittalik, köleles n vízi társulat (öbölzet) illetőleg munkáltató (munkavezető) hivatal az illető község elöljáróságát (város tanácsát) helyi bizottságot a hetenkénti vizsgálat teljesítése s a vizsgálat eredményének a központi igazgatósággal leendő közlése céljából azonnal megkeresni és erről a központi igazgatóságot értesíteni c) Köteles a vizi társulat (öbölzet) illetőleg munkáltató (munkát vezető) hivatal a sérült, további gyógyításáról is gondoskodni és a gyógyítási költségeket a sérült felgyógyulásáig, de legfeljebb !0 héten át a sajátjából előlegezni, köteles továbbá abban az esetben, ha a baleset miatt a sérült, egy hétnél hosszabb id íré munkaképtelenné vált, annak, kinek az érvényben levő szolgálati szabályzat szerint betegség esetén fizetés vagy bér nem jár, mindaddig, mig munkaképessége helyre nem áll, de legfeljebb 10 héten át minden napra 1 korona segélyt kifizetni. A sérültnek a 11-ik héttől kezdve leendő gyógyításáról, valamint az 1912 évi Vili. t. e. 8. §-a értelmében való segélyezéséről, úgyszintén a baleset következtében elhunyt biztosított hátrahagyott családjának az ugyanazoht örvény 9. §-a érteimében leendő segélyezéséről közvetlenül a közp. igazgatóság gondoskodik. 26 § Ha a vizitársulat (öbölzet) illetőleg munkáltató (munkavezető) hivatal a fentebb előirt kötelezettségének eleget tett s a baleset megtörténtében hibás nem volt, részére a pénztár megtéríti az orvosi gyógykezelésnek a 6531—902. eln. sz. földmivelésügyi miniszteri rendelet 44 §-a szerinti felszámítható diját, valamint a gyógyszerek és szükséges segédeszközök (kötőszerek műláb stb ) ugyanazon rendelet 46. §-n szerint felszámítható költségeit esetleg a közkórházi költségeket s ha a sérült baleset miatt egy hétnél hosszabb időre muukakóptejennó vált, az igazolt munkaképtelenség minden napjára 1 koronát de legfeljebb 70 koronát. Hogv a vizi társulat (öbölzet) illetőleg munkáltató (munkavezető) hivatal a megtérítés' megkaphassa a költségeiről szóló számlát fizetési kötelezettségének lejárta tán 15 nap alatt fel kell terjesztenie a központi igazgatósághoz A számlához csatolni kell az orvos által nyugtázott orvosi díjjegyzéket, továbbá a kiegyenlitett orvosi rendelő lapokat (recepteket) esetleg a kórházi számlát és az annak kiegyenlítését igazoló eredeti nyugtát nemkülönben a sérültnek lanuk által előttemezett abbeli nyilatkozatát, hogy a baleset nem a munkaadó hibájából következett be, s hogy a munkaadótól a munkaképtelenség minden egyes napjára az 1-1 korona napi segélyt megkapta. 27 §. Egyebebben úgy a biztosításra, mint a segélyezésre nézve az 1912 évi március 1-ón 1500. eln sz. a. kelt m kir. földmivelósügyi miniszteri rendelet s ;>z ezen rendelet által részben érintetlenül hagyott 6541—002. eln. szám m kir. földmivelósügyi miniszteri rendelet iitózkedósoi nyernek alkalmazást. III. III. Fejezet. A nyugdíjbiztosítás. 28. A vizitársulatok (öbölzetek) Illetőleg a m. kir. földmivelós igyi minisztérium hatósága alatt álló hivatalok azokat az alkalmazottakat, akiket saját költségükön a oyugdij- csoportbéli tagok sorában biztosítani óhajtanak, felvétel c’djából a községi (városi) közegek mellőzésével közeetleaül az országos gazdasági munkás és eselédsegély-pénztár központi igazgatós igához bejelenthetik. A bejelentés céljából beterjesztendő jegyzékre kötelesek az illetők nevén s állandó lakhelyén kívül okmányaik alapján élei korukat is feljegyezni és utánuk a jegyzék beterjesztésekor a fijenk.ónti l — 1 korona felvételi dijat is lefizetni A bejelentés teljesítésére szüks ges jegyzék nyomtatványokat és a felvételi dijak befizetéséhez szükséges postatakarékpónztári befizetési lapokat a központi igazgatóság kérelmükre díjtalanul bocsát] i rendelkezésükre. Annak a vizi társulatnak (öbölzetnek) vagy a m. kir. földmivelósügyi minisztérium hatósága alatt álló annak a hivatalnak kérelmére, amely saját költségén a nyugdijesoport- ban nagyobb számú alkalmazottat biztosit, a központi igazgatóság az alkalmazottak részére a tagsági könyvek tényleges kiállítását mellőzheti s e helyett megfelelő nyilvántartás mellett a tagsági dijakat a vízi társulattól (öbölzeitől), illetőleg a fentebb megjelölt hivataltól évenkint előre egy összegben szedheti be és nyugtázhatja. A nyugdijesoporthoz való biztosítás nem kötelező, tehát a bejelentésnek és a biztosításnak a fenti módon történt teljesít se érintetlenül hagyja a vizi társulatnak (őbölzet- nek), illetőleg a hivatalnak azt a jogát, hogy a nyugdijesoportban való biztosítás foiytatá savai bármikor felhagyhat. A biztosított alkalmazottól azonban az igy eltöltött tagság idejéhez való joga el nem vehető és tagsági könyve vissza nem tartható, hanem neki kiadandó, hogy tagságát saját költségén megszakítás nélkül tovább folytathassa. Azoknak a nyugdijcsoportbeli tagoknak a kérelmére, akik a belépéskor a fentiek szerint tagsági könyve nem kaptak, a tagság megszakítás nélkül való folytatására a központi igazgatóság tagsági könyvet áílit ki.