Békésvármegye Hivatalos Lapja, 1911. január-december (14. évfolyam, 1-52. szám)

1911-08-19 / 34. szám

Járási fő sz olgabir ák és községi elöljáróságok. 13976 — 1911. ikt. szám. — A iiM'llékliinilolésck nyilvántartásának a községeknél való vezetése. — A vármegye összes főszolgabiráinak a községi elöljáróságok meghallgatása után tett vólemónycs jelentéseik folytán ezennel kötelezőleg elrendelem, hogy a 6627—911. ikt. számú rcndolctemmel a vármegyei hivatalos lap folyó évi 17-ik számában közölt 31464—1911. B M számú körrendelet értelmében a mellékbüntetésekről a vármegye al­ispánja és főszolgabirái által vezetendő nyilvántartásnak az illető községet érdeklő részeit a községi elöljáróságok is vezessék, mert az abban foglalt adatokra különösen erkölcsi bizonyítványok kiállításánál, gyám és gondnok javaslatbahozatalánál, esküdtek kisorsolásá­nál, képviselőválasztásoknál és köztisztviselői állások betöltésénél minduntalan szüksé­gük van. Felhívom ennélfogva a járási főszolgabirákat, hogy a hozzájuk eddig kiadott és ezután kiadandó vonatkozó értesítéseimet nyilván tartásba vétel után „(pl. lő —1911.) folyó szám alatt nyilvántartásba vettem. (Hely és óv, hó, nap) N. N. főszolgabíró“ záraddókkal ellátva késedelem nélkül továbbítsák az érdekelt község elöljáróságának. A községi elöljáróságokat pedig utasítom, hogy a fentebb hivatkozott 6627—1911. ikt, számú rendeletemnck azzal a változtatással, hogy az alispáni iktató szám helyébe a községi iktató szám Írandó, megfelelő mintára nyilvántartó könyvet szerezzenek be ós azt pontosan vezessék. A nyilvántartó könyv nyomtatvány-mintáját az elöljáróságok részére 1— 1 példányban egyidejűleg külön küldöm meg. — Gyulán, 1911. óv augusztus hó 4-ón. Ambrus Sándor alispán. Járási főszolgabirák. Gyula város polgármestere. Községi elöljárók M. kir. ós helyhatósági állatorvosok. 13920—1911- ikt. szám — Hatósági Inisszékben utalt lmsuk árának megállapítása. — A földmivelésügyi m kir. miniszter urnák alábbi rendeletét tudomás, közhirrététel, a bus- iparosok és husvizsgálókkal való külön közlés végett másolatban kiadom. — Gyula, 1911. évi augusztus hó 5-én. Alispán helyett: dr. Daimel vm főjegyző. 50811 —1910. I1I-1. sz. F. M. körrendelet. Valamennyi városi és vármegyei törvényhatóságnak. A hatósági husszékbe utalt húsok árának megfelelő megállapítása érdekében szükségesnek találtam az állategészség­ügyi hatóságok részére tájékozást nyújtani, e célból az országos állategészségügyi tanács véleményének meghallgatása után a következőket rendelem el: A hatósági husszékbe utalt hús maximális árát és pedig a nyersen kimérésre kerülő húst a szabad forgalomban lévő ugyanolyan fajtájú állatok.husi mindenkori árának 70 százalékában, a pácolt álla­potban kimérésre kerülő húst a szabad forgalomban levő, ugyanúgy kezeit hús árának 60 százalékában, a párolt, illetve főtt hús árát a szabad forgalomban levő nyers hús árának 50 százalékában, a szalonnát a szabad forgalomban levő szalonna mindenkori árának 70 százalékában, a sertészsírt pedig a szabad forgalomban levő sertészsír mindenkori árának 80 százalékában állapítom meg. A szarvasmarha, juh ós kecske zsigerei a húsra megálla­pított ár egyharmadánál, a borjú és sertés zsigerei pedig a húsra megállapított ár felénél drágábban nem árusíthatók. A zsigerek árával azonos árban állapítandó meg a szarvasmarha fejének ós tőgyének, illetőleg a szúró állatok fejének ós lábainak eladási ára is. Félre­értések elkerülése céljából azonban megjegyzem, hogy miután a hatósá gi husszékbe utalt ós bár egy és ugyanazon ok miatt kifogásolt hús értéke a betegség, illetőleg az elváltozás, valamint a tápláló és élvezeti érték foka szerint önként érthetőleg esetenként is igen vál­tozó lehet, a bús tényleges eladási árának megállapítása az e tekintetben szakértőknek tekintendő busvizsgáló véleménye alapján, aki a véleményadásnál a bús elváltozásának természetét, fokát, valamint a bús tápláló ós élvezeti értékét is tekintetbe venni és lelki- ismeretesen értékelni tartozik, továbbra is a hatóság feladata marad ós ezen legmagasabb árhatáron belül szabad mérlegelés tárgya lesz ezentúl is. Továbbá a husvizsgálati rendelet 107. §-a szerint a hatósági husszókben mindenki által észrevehetően leirva az odautalt hús tulajdonosának neve is kifüggesztendő. Erre nézve megjegyzem, hogy miután a fogyasztó közönség érdekei szempontjából tényleg közömbös, a husiparosek tekintetéből pedig meg­felelőbbnek látszik az, ha az állat nemét, faját, a hús árát ós az odautalás okát feltüntető jegyzékből a hús tulajdonosának neve kihagyatik, ennélfogva az idézett 107. §. azon hatá- rozmányát, mely szerint a hús tulajdonosának neve is feltüntetendő, hatályon kivül helyezem. Idézett 107. §-ra, valamint a 108 §-ra megjegyzem egyébként, hogy az abban használt szabadszók kifejezés alatt mindig hatósági husszók értendő. — Budapest, 1911. évi julius 20. — A miniszter helyett: B a r t ó k y s. k.

Next

/
Thumbnails
Contents