Békésvármegye Hivatalos Lapja, 1909. január-december (12. évfolyam, 1-51. szám)

1909-01-28 / 4. szám

- 21 olyan vízben kell tartani és onnan használatba venni, melyhez a magával hordott fertőt­lenítő szerből (lysol, lysoform, krealin) literenkint 30 grammot, (mintegy két evőkanál­nyit) öntött. Herólós következtében megbetegedett, vagy elhullott állatról eltávolított csiptetőket újból használni nem szabad. Egy község több udvarban folytatólag végzett herólós, illetve miskárolás esetén azonban a folyton fertőtlenítő folyadékban tartott műszerek, egyik udvarból a másikba átvihetők és újabb kifőzós nélkül is használhatók. 3. A munka bevégzése után a herólő, vagy miskároló más udvarba, (tanya, major, puszta, szállás stb.) addig nem mehet, mig lábbelijét és a tentjelölt módon kezeit és esz­közeit meg nem tisztította, illetőleg fertőtlenítette. Budapesten, 1908. óv deczember hó 24. M. kir. földmivelésügyi minister. IV. Tájékoztató. A erdőtörvény (1879. XXXI. t.-cz.) és az azzal kapcsolatos törvények végrehajtása körében a kir. erdőfelügyelősógek ós a m. kir. állami erdőhivatalok közreraüdödóse folytán felmerülő s a törvényes határozatok ós szabályok szerint az érdekelt felek által megtérí­tendő eljárási költségeknek felszámítására, megállapítására, beszedésére és beszállítására vonatkozólag, a földmivelésügyi minister egy szabályzatot adott ki, amely az érdeklődők által a vármegyei irattárban megtekinthető. V. Pályázatok, hivatalos hirdetések és körözvények. ad 14790—908 ikt. sz. Bókósvármegye alispánjától. Ver§enytárgyiilá§i hirdetmény. Bókósvármegye területén egyelőre az 1909. évben 176 niunkáslakúház fog építtetni és pedig Orosházán 22, Gádoroson 32, Békéssámsonban 18, Xagyszénáson 28, Endrődöh 25 Szarvason 22, Mezőberényben 12, Dobozon 17. Ezen házak építési munkálatainak teljesítése illetve az építési anyagok szállításá­nak biztosítása czóljából 1909. évi niárczius hó 1-ső napjának délelőtt 10 órájára a vármegye­ház kis termében tartandó zárt ajánlati versenytárgyalást hirdetek. Négy féle ajánlat tehető ós pedig: 1. Az összes munkásházak teljes felépítésére mindennemű anyagok szállításával együtt. 2. A felépítésnél szükséges összes munkák teljesítésére, az épülethez való minden- ' nemű anyagok u. m. tégla, cserép, vályog s anyagok szállítása s szolgáltatása nélkül. 3. Az építkezéshez szükséges összes tégla, cserép s vályog-anyagok előállítására és a helyszínére való szállítására. 4. Az építkezéshez szükséges összes faanyagok előállítására s a helyszínére való szállítására. Ezenkívül ugyancsak a fenti módozatok mellett tehetők ajánlatok az egyes közsé­gekben felépítendő munkásházakra községenként külön-külön. Megjegyeztetik, hogy a vállalkozó a gazdasági munkásházak állami támogatásáról szóló 19U7. XLVI. t.-cz. 11. §-a alapján az ott meghatározott szállítási kedvezményben ré­szesül, köteles azonban bejelenteni a szállítás megkezdése előtt legalább 5 héttel a vasúti fel és lerakó állomást és a szállítandó anyag hozzávetőleges mennyiségét, minőségét s a pontos czimet, mely alatt a szállítás történik. Megjegyeztetik továbbá, hogy a tervbe vett munkásházak közül csupán Endrődön, Szarvason és Mezőberényben történik az építkezés vályogfallal, a többi községekben vert fallal történik az építkezés. A versenyezni óhajtók felhivatnak, hogy a fentebbiek szerinti munkák végrehajtá­sának elvállalására vonatkozó zárt és lepecsételt ajánlataikat az ajánlati költségvetéssel együtt a kitűzött nap délelőtti 10 órájáig hozzám annyival inkább adják be, mert a később érkező ajánlatok figyelembe nem vétetnek.

Next

/
Thumbnails
Contents