Békésvármegye Hivatalos Lapja, 1909. január-december (12. évfolyam, 1-51. szám)

1909-09-25 / 36. szám

- 222 ­Az utóbbi években több halálozás folytán beállott özvegyi nyugdíjazások s a folyó évben bekövetkezett s bekövetkezendő nyugdíjazások eredménye, hogy a vármegyei tiszti nyugdíj alap már a folyó évben mintegy 2000 korona hiánnyal záródik, a jövő évben pedig előre kiszámíthatóan 6591-60 korona azaz kikerekitve 6600 korona hiány fog előállani. A folyó évben felmerült hiányt a vármegye még képes fedezni a közigazgatási czélokra évenként kivetni szokott l°/o-os pótadóból, azonban a jövő évi tetemesebb összegű hiányt tekintve ^ háztartási pénztár hiányainak fedezéséhez való egyébként is igen magas évi hozzájárulási összegre a pótadóhói teljes lehetetlenség fedeznie. Ennek a hiánynak a fedezéséről pedig mindenképen gondoskodnia kell, mert maga a vár­megyei tiszti nyugdíjalap alapítvány jellegével bírván annak állaga csoukitatlauul fentartandó, az alap felhasználható jövedelmei pedig nem lévén elégségesek az összes igények kielégítésére, a hiányzó összeg, minthogy a megállapított nyugdíj összegek kifizetését nem lehet megtagadni, az állami pótjavadalmazás terhére, mint átmeneti kiadás a vármegye háztartási rendes évi költségvetésébe volt beállitaudó. Erre különben az alapot főképen az képezte, hogy a vármegyei törvényhatóságok közigaz­gatási, árva- és gyámhatósági kiadásai és bevételeiről a m. kir. belügyminisztérium által kiadott 1908. évi kimutatás szerint is hasonló helyzetben Csanádvármegye tiszti nyugdíjalapjának hiányai fedezéséről ugyanígy történt gondoskodás, holott Csanádvármegye jóval előnyösebb helyzetben van vármegyénkhöz képest, mert háztartási szükségleteinek fedezése tisztán állami javadalmazásból tör­ténik, s annak viseléséhez pótadóval egyáltalában nem járul. Ez alapon kérjük a m. kir. belügyminiszter urat, hogy ezen hiány fedezésére szükséges, s előirányzott összeget a költségvetésben szintén az állami pótjavadalmazás terhéül, mint átmeneti kiadást átvenni kegyeskedjék. Ezt a kérelmét a törvényhatósági bizottság még törvényszerűen arra is alapítja, hogy az 1904. évi X. t.-cz. értelmében a vármegyei alkalmazottak illetményei az állami alkalmazottak illet­ményeivel egységes alapon rendeztelek, ezen törvény intenczióját tekintve ugyanazon alapon ren- dezendők a vármegyei alkalmazottak nyugdíj viszonyai is, úgy miként az állami alkalmazottaké a mi tehát állami feladatot képez. II. FEJEZET. A) Rendes bevételek. 1. A »Rendes bevételek* 1. rovatnál az állami pótjavadalmazás 12072 koronával nagyobb Összegben iráuyoztatik elő, amely többletnek a hiánytalanul való meghagyását kéri a törvényható­sági bizottság a többletet okozó kiadásai tételekre nézve kifejtett indokokból. 2. A Rendes bevételek YI. rovatánál a közigazgatási czélokra kivetett 1 °/0 pótadóból a háztartási hiányok fedezésére fordítandó összeget a múlt évi hozzájárulási összeghez képest válto­zatlanul azaz 21301 koronában irányozza elő, s tekintve hogy a külön készített pótadó költség- vetése szerint a 1%-os pótadó ezen hozzájárulási összegen felül megmaradó része már korábban hozott a felsőbb hatóságilag jóváhagyott határozatokkal az utolsó fillérig le vau kötve, ennélfogva a vármegye 1%-os pótadója sem a tiszti nyugdíj alap hiányának fedezésével, sem más kiadásokkal nem terhelhető, újból kéri tehát a törvényhatóság, hogy az előirányzott szükségletek ezen hozzá­járulási összeg változatlanul leendő meghagyásával az állami pótjavadalmazás terhére vétessenek át. Ezt a kérelmet még azzal is támogatja, hogy a múlt évben a báró Wodianer és Mikó-féle alapot érintő pert a törvényhatóságéi vesztvén, ebből kifolyólag 5409 korona 78 fillér tőkét s ennek kamatait az 1%-os pótadóból kell a törvényhatóságnak szintén fedeznie s erre csak úgy képes, ha a jelen költségelőirányzata illetve annak hiányaihoz való hozzájárulása az előirányzott összegékkel változatlanul elfogadtatik s hiányzó fedezetről az állam gondoskodik. B) Rendkívüli bevételek. A »Rendkivíili átmeneti kiadásokénak megfelelő összegekben irányoztattak elő s az ott felhozott indokokból kéretik az előirányzat megerősítése. Az állandó választmány javasolja, hogy az ekként megállapított költségvetés ezen hatá­rozattal meghirdetés és 15 napi felebbezési határidő eltelte után a m. kir. belügyminister úrhoz felterjesztessék. Kelt Békésvármogye állandó választmányának Gyulán, 1909. évi szeptember hó 23-án. Kiss László, várm. tb. főjegyző.

Next

/
Thumbnails
Contents