Békésvármegye Hivatalos Lapja, 1908. január-december (11. évfolyam, 1-48. szám)
1908-10-04 / 39. szám
8. §. Közterek, zsákutczák kisajátítás utján megnyitandók; a közforgalomra elégtelen utczák ugyanígy megszólesitendők. Mindezen munkálatok kltségeihoz a szomszédos ház és telektulajdonosok a haszon vagy értékemelkedés arányában az összes kiadások 25 százaléka erejéig a hozzájárulásba bevonhatók. 9. §. A járdák és kocsiutak kiépítése és fenntartása a községi belterületeken, — a közutakon levő kocsiutak kivételével — a község feladatát és költségét képezi. — Ezen közlekedési eszközök létesítése legalább előkészítendő s azok költségeihez a beltelktulajdonosok az elérendő haszon és értékemelkedés arányában a költségek 50 százaléka erejéig bevonhatók. A járdák és burkolatok fenntartása kizárólag a község feladata. Egyesek a közterületen járdát, vagy kocsiburkolatot a saját költségükön csak az illetékes hatóság engedélye aiapján megszabott anyagból és méretek mellett építhetnek, mely esetben a fenntartás is az ő feladatuk mindaddig, inig a szomszédos szakaszok a község által ki nem építtetnek 10. §. A meglevő ártézi kutak vizei használatának előmozdítása olyképen, hogy ezek felesleges vize a távolabbi pontokra is elvezettessék, a község feladatát képezi. II. Építkezések engedélyezése. A) Építkezési engedélyek. 11. §. A község belterületén és a belterülethez csatlakozó szőlők, kertekben és földeken, illetve minden olyan helyen, ahol a szabályozási vonal meg van állapítva avagy annak megállapítása tervbe van véve, minden nagyobb mérvű uj építkezéshez, valamint oly átalakitásokkoz, melyek az épület eredeti rendeltetését megváltoztatják, vagy annak szilárdságára, külső alakjára, egészségügyi alkalmas ságára vagy tűzbiztonságára befolyással vannak, avagy a szomszédok jogait vagy a község érdekeit érintik, ópitkezési engedély szükséges. (12—49. §§) A kiépítést a határozat jogerőre emelkedése előtt megkezdeni tilos s úgy ezen tilalom áthágása, mint a megszabott feltételektől való eltérés kihágást képez. (87. §) (Lásd egyébiránt a 20 és 80. §§-at is.) Kérvények felszerelése. 12. §. Az ópitkezési engedélyért folyamodó köteles az építmény pontos és részletes tervrajzát (alaprajz és metszet a kellő számban, homlokzat, (1100 lépteken) 1 cm. == 100 m. aláírva és a tervező által aláíratva, 2 példányban a helyszinrajzzal együtt az elöljárósághoz benyújtani s ameny- nyiben a háztolek felosztásáról, vagy mesgyeigazitásról lenne szó, a telek és a szomszédos telkek helyszinrajzát is 1 :200 léptekben feltüntetni. A tervező, vagy a költségvetést készítő egyéb mint a 26. §. 2. és 3-ik bekezdéseiben normálisoknak kimondott építési anyagok használatából származó esetleges hátrányokért felelősségre nem vonható, kivéve, ha a szerződés más intézkedést tartalmaz. Építkezési bizottság. 13. §. A községi elöljáróság a beérkezett terveket ezen szabályrendelet alapján a saját kebeléből alakítandó s a községi biró vagy helyettese elnöklete alatt a községi jegyzőből, orvosból, mérnökből és egy községi esküdtből — amely községnek pedig nincsen mérnöke, egy szakértőből (ács vagy kőmives) - álló építkezést véleményező és ellenőrző bizottságnak adja ki. Helyszíni szemle. 14. §. Ezen bizottság az érdekelt szomszédok meghívása és e szabályrendelet határozmá- nyainak (26., 55. § ) gondos figyelembe vétele mellett helyszíni vizsgálatot tart, amely vizsgálat alkalmával a szomszédok érdekeit és igényeit is figyelembe véve, azokat barátságos utón kielégíteni igyekszik- Ennek utánna az ezen szabályrendelet összes határozatainak pontos betartásával és szem előtt tartásával megteendő észrevételeit és a kifogásokat jegyzőkönyvbe foglalja s ezen jegyzőkönyvet a folyamodvány s tervek csatolásával a járás főszolgabirájához az ópitkezési engedély tárgyában hozandó elsőfokú határozat végett beterjeszti. 15- §. Ha az érdekelt és meghívott szomszédok a szemlén meg nem jelennének, észrevételeiket három nap alatt a járás főszolgabirájához leendő beterjesztés végett a községi elöljárósághoz írásban adják be. 16. §. Ha az érdekelt és meghívott szomszédok a szemlén meg nem jelennének, vagy észrevételeiket a mondott idő alatt be nem adják, az építkezés azon követelményeit, melyek a szemle alkalmával nyilvánvalók voltak, tűrni tartoznak s ha kifogásuk nem magánjogi természetű — az építkezés ellen nehézségeket nem támaszthatnak. Igények. 17. §. Ha az érdekeltek és szomszédok által emelt ellenvetések magánjogi természetűek és a felek között egyezség nem jön létre, közérdekből azonban az építési engedély kiadása ellen akadály nem forog fenn az építési engedélyt azzal a kijelentéssel kell megadni, hogy az a magánjogi igényt nem érinti és hogy ennek következtében ha a kérelmező az engedéllyel ól — mielőtt a magán. - 271 —