Békésvármegye Hivatalos Lapja, 1908. január-december (11. évfolyam, 1-48. szám)
1908-10-04 / 39. szám
II. Közbiztonság. Az emberi1' jogellenes akaratból ei'édhető általános veszélyek megelőzése czéljából a közbiztonsági rendészeti közegek főfigyelmüket az elmúlt időszakban is arra fordították, hogy felderítsék és szemmel tartsák azon egyéneket, csoportokat, melyeknél akár állandó körülményeiknél fogva, akár átmenetileg, alkalmilag, ama jogellenes akarat alaposan feltételezhető. Ily módon remélhető volna, hogy az egyesek bűnös szándékából származó veszedelmek, ha nem is egészben de legalább részben redukálhatok lesznek. Úgy vármegyénk rendészetének, mint lakosságunk hajlamának előnyére jelentem, hogy a személy- és vagyonbiztonság állandóan kedvező volt. Nemcsak a múlt év hasonló időszakához hanem az előző jelentésemben ismertetett közbiztonsági állapotokhoz is viszonyítva. A statisztikai adatok számai ugyan még mindig meglehetős magasak, amennyiben ez év május, június, julius és augusztus havában személybiztonság ellen 51, vagyonbiztonság ellen 138 bűnös cselekményt mutatnak fel, de ha figyelembe vesszük, hogy egy emberölésen és egy halált okozó súlyos testi sértésen, valamint 3 a büntető törvénykönyv 232. §-ába ütköző bűntetten kivid a személybiztonság elleni többi bűncselekmény lényegtelenebb s főként verekedés közben elkövetett súlyos és könnyű testisértésből áll, viszont másrészről ha figyelembe vesszük, hogy 2 rablás és 4 betöréses lopástól eltekintve a vagyonbiztonság elleni bűncselekmények Ieg- nagyobbrésze kisebb értékű ingók és baromfi ellopásából áll, közállapotainkat sem népességünk számához, sein más vármegyék bűnügyi statisztikájához viszonyítva kedvezőtlennek nem minősíthetjük. Úgy a személy- valamint a vagyonbiztonság ellen elkövetett cselekmények tettesei a legnagyobb részben kinyomoztattak s a büntető bíróságnak átadattak, illetve feljelentettek. Néhány bűncselekmény tettesei után a nyomozás még folyamatban van. Igen magas volt a lefolyt időszakban a tüzesetek száma 122. Lakóházak, gazdasági épületek és eszközök, szalmakazlak, sertésólak, némely esetben háziállatok, ezenkívül szórványos esetekben cséplőgépek, egy kisvasúti kocsi, kóró, csutka, Mboii álló termés, jégverem, vásári bódé, kovács műhely, ruhanemüek stb. hamvadtak el. A kár biztosítás utján legtöbb esetben megtérült, az esetek kisebb részében azonban megtérittetlen. Az előfordult tüzek túlnyomó része julius (41) és junius (28) hónapokra esik, amikor a nagy szárazság, valamint a nyári mezei munka során a gyúlékony anyagokkal való foglalkozás képezi okát a tüzek nagy számának. A tüzesetek legnagyobb része gondatlanságból keletkezett. A kéményseprés ellen panasz nem merült fel s intézkedés szüksége fenn nem forgott. Baleset 53 esetben fordult elő, 21 esetben halált, egy pár esetben testcsonkitást, a többiben könnyebb sérülést okozott. A könyebb eseteket vigyázatlanság, a testcsonkitás a minden évben áldozatot kívánó cséplőgép, a halált leginkább vizbefulás okozta. Öngyilkosság 40 esetben, ennek kísérlete 7 esetben fordult elő. Az öngyilkosságokra vezető okot alig sikerült kétségtelenül megállapítani, igy azokból következtetés nem vonható.- 263 III. Közgazdaság. A) Földmivelés. Az idei év kedvezőtlen tavaszi időjárása a május és junius havi szárazság és időnkint beköszöntött kánikulai forróság nem csigázta fel a gazdák reményeit bőséges aratási eredményekre, sőt néhol határozott kétségbeeséssel néztek az aratás elébe és habár a túlságos pessimismust nem igazolta is az eredmény, de a kellemes csalódásból még is kevés gazdának jutott osztályrész a terméseredmények számba vételekor. Mert igen sok helyen ahol az elkésett esőzés beköszöntött, nemhogy áldás fakadt volna az esők nyomán, hanem a jéggel terhes fellegekből pusztulás szakadt a vidékre, csak a hol ez a veszedelem elkerülte a határt és még jókor jött az eső, ott fejlődött ki a tél és tavasz által elcsigázott gabona olyanra, hogy vátrmegyénk termés átlagát a gyenge közepesig felvihette. Az aratás után és a cséplési idény alatt elkövetkezett esőzések a takarmány féléket, tengeriket, különösen a dohányt mindenütt inegjavitották, elannyira, hogy a legutóbbi 10 évben dohányból az átlag termés vármegyeszerte nem volt olyan nagy mint az idén, amennyiben cat. holdankint legtöbb helyen elérte sőt néhol tekintélyes számmal felül is múlja a 8 inmázsáit. A