Békésvármegye Hivatalos Lapja, 1907. január-december (10. évfolyam, 1-53. szám)
1907-02-21 / 8. szám
— 56 — 104681/1906—III. a. B. M. körrendelet. Bujakóros betegeknek a kórházba csendőrjárőrökkel való bekisértése. (Valamennyi vármegyei törvényhatóságnak.) Ismételten fordultak elő esetek, hogy egyes közigazgatási hatóságok a csendőrsógi szolgálati utasítás 1. §-ban foglalt rendelkezéseket szem elől tévesztve, a csendőrsóget oly szolgálatok teljesitésére is felhívták, pl. beteg egyének kórházba kisérésére, melyek nem tartozván a csendőrség szolgálati teendői körébe, azt a fontos közbiztonsági szolgálattól elvonják. Ennek következtében felhívom a vármegye közönségét, utasítsa a közigazgatási hatóságokat, hogy jövőben hasonló felhívások kibocsátását mellőzzék és a csendőrségi szolgálati utasítás teendőit szigorúan tartsák szem előtt. Budapesten, 1907. évi február hó 1-ón. A minister helyett: Hadik s. k. államtitkár. IV. Tájékoztató. Honosítás. A belügyminister Göbel Péter szeghalmi lakos gazdatiszt, eredetileg osztrák állampolgárt, a magyar állampolgárok közzé felvette, illetőleg honositotta. l- Gyógyszertár átruházás. A belügyminister megengedte, hogy a „Kigyó“-hoz czimzett körösladányi gyógyszertár személyes üzleti joga Jakó Jenőről Szabados Ödön okleveles gyógyszerész mesterre átruháztassók. Haltenyésztés. A földmivelósügyi miüister az alispán felterjesztésére az országos halászati felügyelőséget utasította, hogy a halas gazdaság fejlesztése érdekében szükséges felvilágosítások mogadhatása végett a helyszínére, — a szükséghez képest, — szálljon ki. Kirendelés. A földmivelósügyi minister Tótkomlós és Gyulamező marharakodó vasúti állomásokhoz helyettes szakértőkül Pintér Gyula községi állatorvos, tótkomlósi lakost rendelte ki. Br. Pavlik Sándor kolozsvármegyei all jegyzőnek „A legeltetési rendről11 czimü s a könyvpiaczra bocsátott munkája a mezőgazdasági közigazgatás terén alkalmas gyakorlati kézikönyvül szolgálhat, miért is arra, mint ilyenre, az érdeklődők figyelme felhivatik azzal, hogy e mü a szerző sajátja s bolti ára 2 korona. V. Pályázatok, hivatalos hirdetések és körözvények. 670—1907. ikt. sz. A békési járás főszolgabírójától. Pályázati hirdetmény. Békés községben elhalálozás folytán üresedésbe jött évi 1000 korona fizetéssel javadalmazott segédjegyzői állásra ezennel pályázatot hirdetek. Felhívom pályázókat, hogy az 1883-ik évi I. t.-cz. 6-ik §-a és az 1886-ik évi XXII. t.-cz 74-ik §-a, illetve az 1900-ik évi XX. t.-cz. 3-ik §-ában előirt képesítést, úgyszintén eddigi alkalmaztatásukra vonatkozó okmányokkal felszerelt kérvényüket hozzám folyó évi február hó 27-éig nyújtsák be. A választás Békés községházánál folyó évi február hó 28-án fog megejtetni. Békésen, 1907. évi február hó 8-án. _________ l’opovies Szilveszter, főszolgabíró. 24 90- 1907. ikt. szám. — Vojcek Zab ápolt, ki dvornyi születésűnek mondotta magát, ott teljesen ismeretlen, nyomozandó s feltalálás esetén illetőségi viszonyaira vonatkozólag alaposan kihallgatandó és a fölveendő jegyzőkönyv Ugocsa vármegye alispánjához küldendő. 2442—1907. ikt. szám. — A gyulai járásban 1884—1886- évben született teljesen ismeretlen állitáskötelesek névsorát a V. T. U. I rósz 29. §. 5. pontja értelmében való eljárás és nyomozás végett közlöm. Krizsán György, Gazsó József, Szabó József, Horváth Lajos, Dorek István, Kása Antal, Gyura István, Tímár István, Jarabek József, Strasser Jenő, Bakonyi Mihály, Fekete István, Dunai András, Hovrán János, Ficzere János. Eredmény esetén a gyulai járás főszolgabirája azonnal értesítendő. Nyomatott Dobay János könyvnyomdájában Gyulán, 1907.