Békésvármegye Hivatalos Lapja, 1907. január-december (10. évfolyam, 1-53. szám)

1907-02-18 / 7. szám

— 45 — el. Az igy megürült régi tisztviselői lakásokat segédorvosi szobákká, orvosi ebédlővé, kórboncz- tani intézetté és I—Il-od osztályú betegek elhelyezésére szolgáló kórszobákká alakítottuk át és egyben jelezhetem azt is, hogy ezen összes helyiségek át is adattak már rendeltetésüknek, y/-, A kórház adminisztratív munkájáról csak pár adatot kívánok felemlíteni. — Az intézet konyhája 273042 ételadagot, 135303 kilogramm kenyeret, 245376 darab zsemlyét, 4660 adag bort és 424-90 liter sört szolgáltatott ki. A mosókonyhán 360916 darab ruhanemű lett kimosva és betakarítva, amelyhez az összes szappanszükséglet (30 mm.) házilag állíttatott elő a konyha (zsiradék és fagygyu) hulladékaiból. Az intézet műhelyeiben 17643 különböző ruházati czíkk javíttatott, 1474 különböző használati czikk készült. A gondnoki iroda 5548 ügydarabot intézett el. A kórház folyó évi költségvetése január elején érkezett le, s a Ill-ad osztályú betegek ápolási diját 174 fillérben állapította meg a belügyminister ur. A költségvetésben jóváhagyást nyert a kórboncznok főorvosi állás rendszeresítése is, amely állásra a vármegye főispánja dr. Feldmann Ignácz urat, a budapesti orvosi egyetem kórboucztani intézetének első tanár segédét nevezte ki, aki ezen szakmában évtizedet meghaladó időn át fejtett ki kiváló munkásságot; nagy nyereséget képez ezen állás rendszeresítése és szerencsés betöltése a kórház tudományos munkál­kodása szempontjából, mert ez biztos alapját képezi az intézeti orvosi kar állandó tovább képo- zéséuek. Egy másik, — az intézet jövőjére nézve fontos eseményről, — jelentést kell tennem a tekintetes törvényhatósági bizottságnak. Előző alispáni jelentések régebb idő óta következetesen rámutatnak arra, hogy a kórház minden dicséretes eredmény mellett is, amelyet a gyógyítás terén felmutat, több olyan hiánnyal is küzd, amelyek megszüntetése úgyszólván létérdeke a nagy gyógy­intézetnek. A kórházi bizottság felkérése alapján, a vármegye főispánjának szives részvétele mel­lett, Én és a kórház igazgatója megjelentünk a múlt év november havában a beltigyministeriumban és ott a kórház összes hiányait részletesen felsorolva, emlékiratot nyújtottunk át a belügyminister urnák, aki ennek alapján folyó év január hó végén azon megbízással küldte le Gyulára dr. Eaisz Gedeon ministeri osztálytanácsos urat, hogy itt a helyszínén személyes tapasztalatok alapján sze­rezzen meggyőződést a kórház állapotáról. A kiküldött tanácsos ur beható és minden részletre kiterjedő helyszíni szemléje alapján, a szemlét követő tanácskozások során megállapította, hogy a kórháznak tényleg olyan sürgősen orvoslandó bajai vannak, amelyeken minél előbb segíteni kell. A maga részéről kijelentette, hogy a kiküldetéséről szóló jelentésében azt fogja jelenteni és java­solni, miszerint szükséges, hogy a kórház mielőbb építse fel fertőző osztályát; emeljen ezenkívül egy külön tubercoloticus osztályt; létesítsen szemészeti osztályt; szaporítsa vízgyűjtő medenczéit, gondoskodjék szennyvizeinek megtisztításáról és gondoskodjék ravatalozó helyiség építéséről. Épigy szükséges egy uj, — a kor követelményeinek megfelelő, — sebészeti osztály felállítása is. Mind­ezen létesítmények költségei egy kölcsön utján lesznek fedezendők, melynek évi törlesztési részletei a kórház ápolási dijait fogják terhelni; de tekintettel a kórház jelenleg is emelkedő és az uj osztályok megnyitása folytán újból jelentékenyen fokozódó betegforgalmára, az ápolási napidijak ezen emelkedése is igen csekély lészen. Nagyon kívánatos volna, hogy a belügyminister ur kikül­dött tanácsosának javaslatait magáévá tegye, hogy azután a részletes tervezésekkel és költség- előirányzatokkal a törvényhatósági bizottság elé léphessek, remélvén, hogy a tekintetes törvény- hatóság hozzájárulását nem fogja megtagadni, a nagy szükséget képező korosztályok és berende­zések felállításától annál inkább, mert amint ez a kórház létesítése óta évről-évre elért jövedelem feleslegekben kétségtelen bizonyítást nyer: ezen nagyszabású emberbaráti iutézméuy kifejlesztése a múltban sem került s a jövőben sem fog kerülni anyagi megterheltetésbe. 3. Végül megemlékezem arról a szabályrendeleti tervezetről, mely a heveny ragadós bajok és a tuberculosis ellen való védekezésről tartalmaz részletes intézkedéseket, amely a kibocsátott tárgysorozat szerint ezzel az alkalommal kerül a törvényhatósági bizottság elbírálása alá. Égető szükség teremtette meg ezt a szabályrendeleti tervezetet, melynek czélja és nagy feladata, hogy intézkedéseivel korlátot szabjon annak a rémes, elszomorító pusztításnak, melyet vármegyénkre a tuberculosis terjedése és egyre növekedő zudit. Emberi mértékkel alig mérhető meg ugyanis az a nagyarányú erőveszteség, melylyel a tuberculosis épen a fajmagyarság szinét-javát fogyasztja. A statisztika kérlelhetetlen számadatai nyilvánvalóan bizonyítják, hogy vármegyénkben a tuberculosis halálozás folyton emelkedik, úgy, hogy ma már a 3000-et jóval felül haladja. Ebből a számból a gyakorlat által megérlelt szabály

Next

/
Thumbnails
Contents