Békésvármegye Hivatalos Lapja, 1907. január-december (10. évfolyam, 1-53. szám)

1907-01-17 / 2. szám

14 terjesztésére s a közjóiét előmozdítására alakult egyesületet tőle telhetőleg támogatni óhajtván, elhatározta, hogy az 1907. évtől kezdve mint alapitó-tag az egyesületbe belép s az egyesület javára 200 korona alapítványt tesz, amit a vármegyoi közszük­ségleti alap jövedelméből öt egymásután következő óv alatt egyenlő részletekben fizet be az egyesület pénztárába. Ezen határozat közérdekű lóvém a vármegyei hivatalos lapban közhirrótótetik s ennek megtörténte után a felebbezési határidő lejártával a netán beadandó feleb- bezésekkel együtt jóváhagyás végett felterjesztetik a m. kir. belügyminister úrhoz. Erről a közhirrétótel s felterjesztés végett a vármegye alispánja, a Dunántúli Közművelődési Egyesület (Budapest, Vili, Akáozfa-utcza 9. szám) s kir. számvevőség órtesittetnek. Kmft. Kiadta: Kiss László, várm. l-ső aljegyző. Járási íoszolgabirák. Gyula város polgármestere. Községi elöljárók. Gyula—kígyós—apáezai útépítésből folyó jutalmazások. 894. bgy. 19442-1906. ikt. szám. A törvényhatóságnak alább közölt határozatát szabályszerű közhirrétótel végett közlöm. Gyulán, 1906 évi doczember hó 29-ón. Ambrus Sándor, alispán. KIIRT C Z I K K Bókésvármegye törvényhatósági bizottságának Gyulán, 1906. évi deczember hó 29-ón tar­tott rendes közgyűlése jegyzőkönyvéből. 894. bgy. 19442. ikt. szám. 1906. A vármegye alispánjának előterjesztése Frankó Döme Gyulavárosi pónztárnok és Aloser Antal ugyanottani ellenőr, tovább Csatlós Imre ujkigyósi pónztárnok megjutalma- zása iránt. A törvényhatósági bizottság méltányolva azt a rendkívüli felelősségteljes munkásságot, amelyet Frankó Döme, Alcser Antal és Csatlós István a Gyula— kigyós—apáezai útépítéssel kapcsolatos pénzkezelés és fizetések tekintetében tulaj- donkópeni feladatuk körén kívül kifejtettek. Frankó Döme és Alcser Antal részére 200- 200 korona, mig Csatlós István részére 150 korona jutalmat megszavaz és felhatalmazza a vármegye alispánját hogy ezen összeget jelen határozat jogerőre emelkedése után, nevezetteknek az említett útépítésnél elért megtakarítások terhére kifizethesse. Ez a határozat a V. Ü. Sz 155. § a értelmében szabályszerűen közhírré teendő. Az esetleges felebbezósek 15 nap alatt közvetlenül a vármegye alispánjánál nyújtandók be. Erről a vármegye alispánja, továbbá Frankó Dömo és Alesor Antal gyula városi pónztárnok és ellenőr, Csatlós István ujkigyósi pónztárnok, végül a kir. számvevőség órtesittetnek. Kmft. Kiadta : dr. D a i m e 1, vármegyei főjegyző. Járási főszolgabirák. Gyula város polgármestere. Községi elöljárók. Orosháza—gádoros - iiagyszénási utépitésből kifolyó jutalmazás. Ad: 18539—1906. ikt. szám. A törvényhatóság alábbi határozatát szabályszerű közhirrétótel végett közlöm. — Gyulán, 1906. évi deczember hó 29-ón. Ambrus Sándor, alispán. KIIRT C Z 1 K K Bókésvármegye törvényhatósági bizottságának Gyulán, 1906. évi deczember hó 29-ik napján tartott rendes közgyűlése jegyzőkönyvéből. 840. bgy. 18539. ikt. szám. 1906. A kir. államópitószeti hivatal folyó évi 1635. számú előterjesztése az Orosháza— gádoros—nagyszónási törvényhatósági ut ópitósóvel kapcsolatos fizetések teljesítésével és pénzkezeléssel kifejtett rendkívüli munkásságukért az illető községi tisztviselők mcgjutal mazása iránt. Az Orosháza—gádoros—nagyszónási útépítés befejeztetvón, a fizetések esz­közlésével megbízott községi tisztviselők által, a községeknél vezetett számadások a törvényhatósághoz beterjesztettek. Minthogy az alább nevezett községi tisztvi selők a szorosan vett munkakörükbe nem tartozó s felelősséggel járó fizetési

Next

/
Thumbnails
Contents