Békésvármegye Hivatalos Lapja, 1906. január-december (9. évfolyam, 1-48. szám)
1906-01-06 / 1. szám
* közegek, továbbá a törvényhatóságok, városok és nagyközségek ipari és más termónybeli szükségleteinek beszerzésére, ipari munkálataik (közópitkezósek) kiadására, eladására szánt terményeknek, czikkeknek, anyagoknak értékesítésére vonatkoznak. Ugyanezen lapban állandó közszállitási naptár is fog közöltetni, melyben a még le nem járt versenytárgyalási határidők lesznek nyilvántartva. E mellett állandó rovatban közölni fogja a lap a megtartott versenytárgyalások eredményeit is, feltüntetvén a szállítandó (eladandó) czikk vagy teljesítendő munka megjelölését, a pályanyertes iparos, termelő vagy vállalkozó megnevezését, annak felajánlott egységárát és vállalati főösszegét. E mellékletnek kettős czélja van: egyik, hogy a közhatósági versenytárgyalási hirdetmények a lehető legszélesebb körben jussanak köztudomásra, a másik, hogy az érdekeltség e versenytárgyalási hirdetményeket mind egy helyütt lehetőleg teljes szövegükben megtalálja. Az említett lap azonban ezen feladatát teljesen csak akkor oldhatja meg, ha abban nemcsak az állami hatóságok, hanem a törvényhatóságok, valamint a rendezett tanácsú városok és nagyközségek versenytárgyalási hirdetményeire vonatkozó adatok is rendszeresen közöltetnek. Ennélfogva felhívom a Czimet, 1. hogy folyó évi deczembor hó 15-től kezdve, minden kibocsátandó versenytárgyalási hirdetményéből — vonatkozzék az ipari vagy más termónybeli czikkek beszerzésére, ily czikkek eladására vagy ipari munkák (építkezések) k adására — két-két (2—2) példányt közlés végett közvetlenül a „Közgazdasági Értesítő" szerkeszt őségének (Kereskedelemügyi ministerium) küldjön be; 2. a versenytárgyalások végleges eredményéről — a szállítás vagy munka kiadásával, illetve az eladás megtörténtével egyidejűleg — a lap szerkesztőségét a csatolt minta szerinti kimutatás kitöltésével órtesitse. A lap a Czim által beküldött hirdetményeket díjmentesen fogja közölni. Megjegyzem még, hogy azon hirdetmények beküldése, amelyek 600 koronánál kisebb összegért teljesített munkálatokra, szállításokra, illetve eladásokra vonatkoznak, mellőzhető. Felhívom Czimet, hogy a hatósága alá rendelt rendezett tanácsú városokat és nagyközségeket a saját hatáskörükben kibocsátott versenytárgyalási hirdetményeknek, illetve azok eredményének a megnevezett lap szerkesztőségével, a fenti módon leendő közlésére szintén utasítsa. Végül értesítem, hogy a „Közgazdasági Értesítő" előfizetési árát (a „Közszállitási Értesítő" c) melléklettel és a „Központi Értesítő" c) czéghirdetővel együtt) a kereskedelemügyi minister ur hivatalok és hatóságok részére évi 10 koronában állapította meg s egyúttal megjegyzem, hogy a kiváló fontosságú ipari és kereskedelmi érdekek támogatására hivatott ezen közlönynek a Czim valamint a hatósága alá rendelt rendezett tanácsú városok és nagyközségek részére való megrendelését kívánatosnak tartom. Budapesten, 1905 évi november hó 20-án. A minister meghagyásából: Kaffka László s. k., ministeri tanácsos.- 9 Melléklet a 6096 1905. IS. .11. elu. sz körrendelethez. számhoz K i in íi 1 a 1 á s a .................................................. ...........vonatkozó versenytárgyalás eredményéről. "I ; * | A szállítandó, | A szállítással illetve a munka teljesítésével megbízottnak (vevíinek) A hatóság, i j? (eladandó) czikkJ------------------------------:-------------------------------------------------------------hiv atal, vagy illetve teljesi- egység ára 7„á.ll!* *lati Meg' intézet meg- I g-1 tendö munka _ . „ , ,, _ főösszege jegyzés ~ a ...A .... neve foglalkozása lakhelye-----------------------:---neve zese ; £ M rövid megjelo- ° • I 25 lése , I K f K f