Békésvármegye Hivatalos Lapja, 1906. január-december (9. évfolyam, 1-48. szám)
1906-01-06 / 1. szám
nem gyuladó anyagból épült és legalább 10 czm. magas ajtó küszöbökkel, úgyszintén kívülről zárható vasajtókkal és vas ablaktáblákkal vau ellátva. b).Szabadban vagy meg nem gyuladó anyagból épült fészerekben, csak minden lakott épülettől legalább 20 méter távolságban felállított tartányokban engedhető még. 6. §. Az 5. §. b) alatti esetében a tartányok egymástól legalább 60 czm. távolságban emelt pillérekre vagy vasgerendákra úgy helyezendök el, hogy a tartányok feneke alatt a szegecssorok mentén legalább 60 cm magas, hozzáférhető ür maradjon. A pillérek és vasgerendák úgy helyezendök el, hogy a szegecselés szabadon maradjon. A föld színe fölött elhelyezett tartányok alatt a tartány alapterületet köröskörül legalább 10 cm-el meghaladó terület folyadékot át nem eresztő burkolattal látandó el és oly méretű fallal, vagy földsáncczal övezendő. hogy léktámadása esetén a tartány egész tartalma az övbe foglalt űrben elférjenA föld színe alatt elhelyezett tartányok üregének szintén folyadékot át nem eresztő anyagból kószültnek és oly' méretűnek kell lennie, hogy a szabadon maradt űrbe a tartányok egész tartalma beleférjen. 7. §. Minden raktár helyiségben és minden tartány mellett kellő mennyiségű homok tartandó készletben. 8. §. A robbanást meggátló szerkezettel ellátott edények (tartályok) tartására kötelezettek tartoznak azok használhatóságáról és jókarban létéről időnként, esetleg szakközegek utján meggyőződést szerezni, mert ha az edények (tartályok) rósz karban léte, vagy hasznavehetetlensége miatt robbanás történnék, az ezáltal előidézett károkért, vagy szerencsétlenségekért, az azok tartására kötelezettek nemcsak anyagilag, hanem büntetőjogilag is felelősek. 9. §. Az elsőfokú rendőrhatóságok kötelesek helyszíni szemle utján időnként meggyőződést szerezni, hogy az 1. és 2. §-ban felsorolt anyagok árusításával, raktározásával és tartásával foglalkozók a jelen rendeletben előirt kötelezettségeknek eleget tettek-e ? 10. §. Aki az 1. és 2. §-ban felsorolt robbanó, vagy könnyen meggyűlő anyagok árusítására, raktározására és tartására vonatkozó jelen rendeletben foglalt szabályokat megszegi, amennyiben cselekménye súlyosabb beszámítás alá nem esik, az 1879. évi XL. t.-cz. 109 §-a alapján 15 napig terjedhető elzárással és 200 koronáig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő. 11. §. Jelen rendelet 1906. évi márczius hó 1-én lép életbe és mindazok, kik az 1. és 2. §-ban felsorolt anyagok árusításával (forgalomba hozatalával), raktározásával és tartásával foglalkoznak, tartoznak a jelen rendelet határozmányai értelmében a fent jelzelt időpontig, robbanást meggátló szerkezettel ellátott és hornyolással illesztett, szegecselt vagy heggesztett edények beszerzéséről ‘gondoskodni. Budapest, 1905. évi november hó 10-én. Kristó-ffy s k. ' 18865 ikt. 1905. IV. Járási főszolgabírók, Gyula város polgármestere és községi elöljárók. Vasúti sorompóknál uj szövegű figyelmeztető’ táblák alkalmazása. A m. kir. kereskedelemügyi minister ur által kiadott alábbi szabályrendeletet tudomás és közhirrótótol végett azzal közlöm, hogy az 1890. évi szeptember 15-én 9518. számú intézkedésemmel közölt 48297/III. számú kereskedelemügyi ministeri rendelettel kiadott szabályrendelet hatályát vesztette. Gyulán, 1905. évi deczember hó 5 ón. Alispán helyett: dr. D a i m e 1, vármegyei főjegyző. Másolat. 05348—1905. szánthoz. SZABÁLY RE NDELET. A kereskedelemügyi m. kir. ministernek az előcsengetős vasúti vonósorompóknál, valamint helyi érdekű és mellékvasutakon a „Vigyázz, ha jön a vonat11 szövegű intő táblákkal ellátott vasúti útátjáróknál a közönség részéről követendő eljárás tárgyában kibocsátott rendeleté. 1. §. Előcsengetős vasúti vonósorompóknál, ha a csengetytyü szól, a sorompók közé menni tilos, a sorompók között levőknek pedig sietve távozniok kell. 2. §. „V i g y á z z, ha jön a vonat" szövegű intőtáblákkal ellátott vasúti útátjáróknál az eljárás a vonat közlekedése esetén tilos. 3. §. Az 1. és 2 alatt foglalt határozm(inyok elleni kihágás a fennálló törvények értelmében büntettetik. 4. §. Jelen rendelet a közzététel napján lép hatályba. Budapest, 1905. évi november hó 11-ón. A minister helyett: Szterényi s. k., államtitkár.-rr . 7 -