Békésvármegye Hivatalos Lapja, 1906. január-december (9. évfolyam, 1-48. szám)
1906-09-06 / 34. szám
219 Azon esetben, ha az 1907. évben kiépítendő tótkomlós—makói útszakasznak az 1908. évben kiépítendő Öcsöd—mesterszállási útszakasznak azon építési feltételei, melyek a 3. 4. 12. számban megjelölve vannak, az 1907, illetve 1908. óvekig nem teljesülnének, ezen útszakaszok kiépítése az 1909. évre marad, ha pedig ezen utak, akár a szarvas—bánrévei, illetve füzesgyarmat —nagybajomi utaknak a 3, 4, 12, 14, 15. pontjaiban megjelölt építési feltételeinek teljesülésére az 1909- évig kilátás sem lenne, fenntartja magának a törvényhatóság a jogot, hogy ezen esetben ezen útvonalak helyett más útvonalak kikövozését határozhassa el. Biztosítandó azonban a fennebb említett útvonalak teljes kiépítésének lehetőségét, már most megkeresi Hódmezővásárhely város, Jásznagykunszolnok vármegye törvényhatóságait, hogy útépítési programmjukba az Orosháza—tótkomlósi és Orosháza- szentesi útszakaszoknak Hódmezővásárhely város területén lévő részeit, illetve a mezőtúr—tiszaföldvári útból, a mesterszállás—öcsödi kiágazást, valamint a mezőtúr—szarvasi útszakaszt Jásznagykunszolnok vármegye határáig, végül Nagyrábótól Nagybajomon át, Biharvármegye határáig terjedő útszakaszt útépítési programmjukba felvenni szíveskedjenek. Egyben feliratilag felkérni határozza a m. kir. kereskedelemügyi minister urat arra nézve, hogy ugyanezen útszakaszok kiépítésének Hódmezővásárhely, illetve Jásznagykunszolnok és Biharvármegye törvényhatóságok által leendő felvételét lehetőleg biztosítsa. Ezen határozattal megállapított útépítési programm még koránt sem meríti ki a törvényhatóság azon feladatát, melyet a közgazdaság érdekei az utak kiépítése alakjában útalapjaival szemben támasztanak, még mindig maradnak jogos igények teljesittetlenek, amelyek kielégítésére az állami beruházás összegének s az útalap teljesítő képességének jelen kimerítése után egyelőre reményt sem nyújthat. A vármegye minden egyes vidéke jogos igényeinek lehetőség szerinti szolgálata, valamint azon czél, hogy a vármegye minden vidéke részesüljön a foganatosítandó nagyobb szabású építkezés közgazdasági előnyeiben, végül a fontosabb régi törvényhatósági utak első sorban való kikövezésébez fűződő méltányos igények, valamint a szomszédos törvényhatóságok útépítési programmjához való köteles alkalmazkodás lehetetlenné teszik, hogy Békéscsaba, Csorvás, Orosháza, Bókóssámson, Vésztő, Nagyszénás, Békés, Köröstarcsa, Gyoma, Újkígyós, Endrőd községek és Gyula városának kisebb részben régi törvényhatósági ut, nagyobb részben vicziuális utak kikövezése érdekében beadott kérelmeit teljesíthesse; bár elismeri a törvény- hatóság, hogy őzen községek kérelme több oly fontos viczinális útvonalaknak a törvényhatósági úthálózatba felvételére és kikövezósóre irányul, melyek közgazda- sági jelentősége kétségbe vonhatlan, mégis a szükséges anyagi eszközök hiányában a támasztott jogos igények kielégítését a jövő feladatára kell utalnia. Nem zárkózik el a törvényhatóság a szarvasi takarékpénztár, Vésztő, Kondoros, Békósszentandrás és Szeghalom községeknek községi utczák, illetve a takarékmagtárhoz vezető ut kiköveztetóse iránti kérelmük nagyfontosságu helyi jelentőségétől sem, miután azonban utczák és hozzájáró utak elszigetelten a törvényhatóság útalapjából ki nem építhetők, ezen kérelmek teljesítését elutasítania, illetve a vámos kőutak tovább fejlesztése alkalmából leendő esetleges teljesítésre elodáznia kell. Méltányolja a törvényhatóság Endrőd községnek az endrőd—mezőtúri viczinális utat metsző Hármas-Körösön lévő kompközlekedés helyett állandó hid építése érdekében beadott kérelmét is, miután a kompközlekedós azon okból, mert a Körösön innen fekvő község határa nagy részben a Körösön túl terül el, a tényleges nagy forgalmat sem közbiztonsági, sem közforgalmi tekintetek szerint akadálytalanul és megnyugtatóan lebonyolítani nem képes. Ezért bár a hidópitést, a törvényhatóság feladatául, az útalap túlterhelt voltánál fogva át nem vállalhatja, sem az endrőd —mezőtúri utat ugyanezen okból a törvényhatósági utak hálózatába fel nem veheti, az állandó Köröshid megépítése érdekében készséggel siet a község segélyére oly módon, hogy a kompközlekedés fenntartására megállapított évi 1000 korona segélyt az állandó Köröshid létesítése czéljaira is ezennel megszavazza, egyszersmind kimondja, hogy a fahidaknak ezen határozata alapján vas szerkezetűvé történendő átalakítása után a lebontandó fahidak anyagát esetleg azok értékét Endrőd községnek állandó Köröshid létesítése czóljából ingyen átengedi. Méltányolja a törvényhatóság a közforgalom azon emelkedését is s ez által a közforgalmi jelentőség azon nagyobbodását is, mely a mezőberóny—gyomai viczinális útnak a köröstarcsai vasúti megállóhely és Köröstarcsa község közötti szakaszára nézve a vasúti megállóhelynek teheráru forgalom czéljaira leendő megnyitása esetére természetszerűleg bekövetkeznék : minthogy azonban a forgalum nagymérvű emelkedésének ezen alapja, vagyis a köröstarcsai vasúti megállónak a teheráru forgalom czéljaira való megnyitása mindeddig nem: következett be; ezen